A gazdaság várhatóan jól teljesít majd a következő hónapokban, ám az infláció is régen látott erőt mutat majd. Az MNB a pénzromlás mellett a forint árfolyamának védelmében is kénytelen kamatot emelni, de komoly gondot jelent, hogy a jelzálog hitelek 41 százaléka továbbra is változó kamatozású – náluk akár 5 százalékkal is emelkedhet a teljes visszafizetendő összeg a jegybanki kamatemelés hatásaként. Ma ugyanakkor érdemes, sőt akár olcsóbb is lehet, ha fixre cseréljük változó kamatozású kölcsönünket.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, aki segít:
- a neked járó támogatások és támogatott hitelek maximális kihasználásában,
- speciális, egyedi kedvezményekkel a törlesztőrészleted csökkentésében,
- az apró betűk értelmezésében,
- a teljes hitelügyintézésben.
Idei évben 6, jövőre 5,5 százalékos gazdasági növekedést vár továbbra is Raiffeisen Bank. Török Zoltán, a bank vezető elemzője szerint az idén akár magasabb is lehetne a növekedés, köszönhetően például annak, hogy a magyar feldolgozóipari cégek nem torpantak meg úgy, mint például a cseh és a szlovák vállalatok. Török Zoltán szerint a nyár során visszatérhetünk a válság előtti gazdasági növekedési szintre.
A negyedik hullám kisebb gondot jelent
A várt negyedik hullám kisebb lezárásokkal jár majd, ezért a gazdasági teljesítményt is sokkal kevésbé érinti majd. Az EU-s pénzek befagyasztásának idén nem lesz érdemi hatása. Az előzetes hírek szerint idén 13 százalékos előleget, 327 milliárd forintot, a GDP 0,7 százalékát fizetne ki az EU – ezt az összeget valóban ki lehet pótolni saját forrásból – értett egyet Varga Mihály pénzügyminiszter véleményével Török Zoltán.
Jövőre ugyanakkor akár a teljes nekünk járó összeg 70 százalékát, a magyar GDP 3,5 százalékára rúgó összeget utalhatják Brüsszelből. Ennek teljes elmaradása már komoly tétel lenne, ám a Raiffeisennél nem számolnak azzal, hogy semmi ne érkezne az országba. Ennek ellenére jövőre alacsonyabb lehet a növekedés.
Novemberben rekordra fut az infláció
Az infláció a júniusi 5,3 százalék után a következő hónapokban 4,7-4,8 százalékra csökkenhet, ám novemberben ismét magas, akár 5,7 százalékos lehet a pénzromlás üteme. Éves szinten idén 4,7, jövőre 3,8 százalék lehet majd az infláció a Raiffiesen számításai szerint. Most úgy látszik, hogy 2022. második felére érhetjük el azt a 3 százalék körüli inflációs környezetet, amit az MNB célként jelölt meg. Török Zoltán szerint ilyen időtávban az MNB már tud tervezni, ezért elvben már nem kellene kamatot emelni - a szakember véleménye szerint korábban kellett volna elkezdeni az emelést. Ami miatt viszont most kell a kamatemelés, az a forint árfolyamának védelme – jó lenne a 350 forintos euró árfolyamot tartani.
A hitelesek nyomás alatt tartják a jegybankot
Az MNB ugyanakkor az első pillanatban abbahagyja a kamatemelést, amikor erre lehetősége lesz – vélte Török Zoltán. Ezt már csak azért is meg kell tenniük, mert a kamatemelés nyomán a hitelkamatok drágulni fognak. Márpedig a korábbi évek egyik legsikeresebbnek tartott jegybanki és banki lépése, a korábbi devizahitelek forintosítását követően ma még igen komoly állomány van változó kamatozású hitelben. Az MNB kimutatásai szerint az elmúlt év végén az összes jelzálog hitel-szerződés 48 százaléka, 411 ezer szerződés volt változó kamatozású, értékben pedig ez a teljes hitelállomány 41 százalékát, 1969 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a 3 havonta átárazódó hitelek száma 320 ezer volt, amelyben az adósok 1506 milliárd forint tartozást görgettek maguk előtt. Ezeknél az ügyfeleknél – akiknél jól jött korábban, hogy az MNB kamatcsökkentési ciklusa néhány hónapon belül meglátszott a törlesztőrészletek csökkenésében -, most viszonylag gyorsan megjelenik majd a kamatokban az MNB alapkamat emelése, és emelkedni fognak a törlesztőrészletek.
Félmilliós tartozás emelkedés
A Raiffeisen értékelése szerint leghamarabb szeptemberben állhat le az MNB a kamatemelésekkel, de az sem kizárt, hogy novemberig, a korábban már említett, inflációs ugrásig tart majd a kamatemelés. Épp ezért a Raiffeisennél elég bizonytalanok, milyen szinten lehet majd az alapkamat az év végén: szerintük lehet, hogy csak 1,2-ra fut a kamat a mostani 0,9 százalékról, de rosszabb esetben akár 1,8 százalék is lehet az alapkamat. Mindez a törlesztőrészletek nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy egy még 10 éves hátralévő futamidővel bíró 10 milliós tartozás esetében a teljes visszafizetendő összeg minimum 200 ezer forinttal drágul majd, de rosszabb esetben, akár 5 százalékot meghaladó mértékű, 600 ezer forint körüli lehet a teljes tartozás emelkedése.
Ma már a fix hitel olcsóbb
A hosszan (akár a futamidő végéig) fix kamatozású hitelek ezt a törlesztőrészlet bizonytalanságot kioltják a hitel történetéből. Ráadásul az MNB legfrissebb adatai szerint a bankok jelenleg alacsonyabb kamatszinten nyújtanak akár több évre fix törlesztéssel bíró kölcsönt, mint változó kamatozásút: idén áprilisban a változó kamatozású hitelek átlagos kamatszintje 3,97 százalék volt, míg a legalább 5 évre fixált törlesztőrészlettel bíró hitelekhez átlagosan 3,65 százalékon jutottak hozzá az adósok, de a legalább 10 évre, s így akár a teljes futamidőre fix törlesztést biztosító hitelek kamata (4,37%) is csak 0,4 százalékkal volt magasabb, mint a 3 havonta változó hiteleké. Összehasonlításképp: két éve 1,81, tavaly áprilisban 1,34 százalékkal került átlagosan többe az, ha valaki a futamidő végéig mentesülni akart a törlesztőrészlet változás hatásaitól. Így a következő időszakban érdemes elgondolkodni a hitelcserén.
Borítókép: Pixabay