Rekorddal fordultak rá a zötyögősebb időszakra a lakáshitelesek

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 7 perc

Bár az infláció miatti kamatemelések már a múlt év közepén megkezdődtek, ez a tavalyi lakáshitel bizonyítványon még nem látszik. Combos számokat látunk a lakáshitel folyósításokban, igaz, az idei évben már kifogyóban a lendület. Értékelés jövőképpel a money.hu szakértőitől. 

Megdöntötte a 2020-as rekordot tavaly a magyarországi lakáshitelpiac, legalábbis nominális értékben. Majdnem 4600 milliárd forintra rúgott a lakáshitelek állománya a múlt év végén, ami 15 százalékos, 581 milliárd forintos bővülést takar éves összevetésben. 

Nincs nagyobb kilengés

A Központi Statisztikia Hivatal adatai szerint a jelzáloghitel állomány a bruttó hazai termék (GDP) 8,3 százalékának felel meg, ami ugyanakkor 0,1 százalékponttal elmarad az egy évvel korábbitól, lényegében stagnálást jelent.

  • A majdnem 4600 milliárd forintos állomány közel 682 ezer darab lakáshitelre oszlik el. 
  • A bankok több mint 334 ezer szerződést mondhatnak magukénak 2688 milliárod állománnyal. 
  • A jelzáloghitel-intézeteknél (jelzálogbankoknál) lévő több mint 221 ezer lakáshitelhez 1373 milliárdos összeg társul. 
  • A lakástakarék-pénztárak 126 ezer szerződése mögött 525 milliárd forintos állomány van.

A támogatottak és a piaciak

A lakáshitel-állomány bővülésében az újonnan folyósított hitelek szerepe fokozódott, azonban az állomány növekedést tavaly tovább segítette a hiteltörlesztési moratórium miatt tovább fennálló tartozások.

  • Az államilag támogatott lakáshitelek állománya közel ötödével, 18 százalékkal gyarapodott,
  • miközben a piaci alapon elérhető lakáshitelek 14 százalékos többletet tudtak összehozni.

Mindezek eredőjeként az állami támogatású lakáshitelek állománya 17 százalékot tett ki a múlt év végén, a fennmaradó 83 százalék pedig a piaciaké. 

A múlt év során összesen 110 ezer lakáshitel “kapott zöld utat”, azaz ennyit engedélyeztek a bankok, összesen 1308 milliárd forint értékben. Ez éves szinten ez jelentős, 22 és 43 százalékos növekedésnek felel meg. A dinamikus bővülés ellenére azért érdemes megemlíteni, hogy 2000-es évek elejének hitelezési rekordjaitól még elmaradt a piac, 2003-ban például 200 ezer lakáshitel kapott engedélyt.

A lakáshitelezés felfutásában a kibővült otthonteremtési támogatások és az októberben elindult Zöld Otthon Program egyaránt szerepet játszott.

Az egy engedélyezésre jutó átlaghitel összege 2021-ben elérte a 11,9 millió forintot. Ez 1,7 millió forinttal több, mint 2020-ban volt.

Az engedélyezett lakáshitelek közül az államilag támogatott hitelek száma 75, összege 65 százalékkal emelkedett, az átlagos hitelösszeg viszont az egy évvel korábbi 8,3 millióról 7,9 millió forintra mérséklődött. A támogatott lakáshitelezés térnyeréséhez a már meglévő támogatások mellett közvetve vagy közvetlenül az év elején elindult új otthonteremtési program, a lakásfelújítási támogatáshoz kapcsolt kedvezményes kamatozású hitel is hozzájárult. Ugyanakkor pont ez a termék – és a maximum 3 millió forintos hitelösszeg – húzta lefelé a támogatott hitelek átlagos értékét.

Főszerepben a használt lakások

Lakáshitelt számos célra lehet igényelni, építésre, új és használt lakásvásárlására vagy éppen hitelkiváltásra. Az elmúlt évben összesen 2021-ben 121 ezer lakáshitelt folyósítottak 1249 milliárd forintos összegben, darabszámban ez 17 százalékos többlet, az összeg pedig több mint 30 százalékos növekedést takar. (A folyósítások és a már említett engedélyezett hitelek száma és összege közötti különbség azzal magyarázható, hogy az engedélyezés után még hetek, hónapok telhetnek el a hitelösszeg tényleges kifizetéséig.)

  • A folyósítási adatokat nézve továbbra is a használt lakásoké a főszerep. A folyósított hitelek számát nézve 59 százalékos volt az arányuk, az összeget tekintve pedig 69 százalékot tett ki. Utóbbi 858 milliárd forintot jelentett. 
  • Az építéshez nyújtott hitelek száma 22 százalékkal csökkent, összegük 2,1 százalékkal 80 milliárdra nőtt. 
  • Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma mérsékelten, 4,5 százalékkal emelkedett, összegük viszont közel 22 százalékkal lett nagyobb, így 136 milliárd forinttal zárták 2021-et. Erre a célra átlagosan 16,1 millió forint hitelt folyósítottak, az egy évvel korábbinál 2,3 millió forinttal többet. 
  • A korszerűsítési, bővítési hitelek száma a már említett 3 millió forintig elérhető lakásfelújítási hitel hatására 2021-ben 76 százalékkal emelkedett, összesített értéke közel háromszorosára (119 milliárd forintra) ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, miközben az átlagos hitel összege 3,3 millióról 5,2 millió forintra emelkedett. Az ilyen célra folyósított hitelek összege a teljes lakáshitelezésen belül megközelítette a 10 százalékot, az előző évi 4,6 százalékos arány után.

Emelkedőben a nem fizetett hitelek

Picit romlott tavaly a helyzet a fizetési magatartást nézve. A problémamentes hitelek aránya 2015 és 2020 között 86-ról 97 százalékra emelkedett, ez az arány 2021-ben 96 százalékra mérséklődött, ami még mindig nagyon jó eredménynek mondható. Komolyabb romlást ugyanakkor még aligha lehetett tapasztalni, hiszen a fizetni nem tudó ügyfelek tavaly október végéig bármikor visszatérhettek a moratórium védőernyője alá. Ugyanakkor

2021 végére a nem teljesítő hitelkitettség aránya 3,7 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 2,4 százalékról.

A nem teljesítő hitelek száma az előző év azonos időszak 16 ezréről 25 ezerre növekedett. Az átstrukturált lakáshitelek a teljesítő hitelek 7,7 százalékát tették ki, a nem teljesítő hitelek 48 százalékában történt átstrukturálás. Ez jelentős emelkedés a 2020. évi 0,8, illetve 30 százalékhoz képest, és a törlesztési moratórium részleges kivezetésével hozható összefüggésbe.

Sietni kell, de körülnézni is

Összességében a tavalyi számok kedvezőek és a piac jelentős növekedésére utalnak. A már említett kamatemelések, valamint az Ukrajnában zajló háború, a kedvezőtlenebbé váló gazdasági kilátások miatt a 2022 visszafogottabb lesz a tavalyinál. Pontos előrejelzést egyelőre nem lehet adni az ingatlan környezet miatt. Mindenesetre ami nagyon lényeges, hogy

a lakáshitel felvételét tervezők, ha lehet, hozzák előre a kölkcsönfelvételt, hiszen a kamatemelés még több hónapon keresztül velünk marad.

Emellett a mostani emelkedő kamatkörnyezetben legyenek különösen körültekintőek a bankválasztásnál. A különbségek ugyanis óriásiak.

Borítókép: Getty Images

Lakáshitel-kalkulátorunk segítségével megtalálhatod a számodra legoptimálisabb lakáshitelt, pontosan kiszámíthatod, hogy otthonod megvásárlásához/felépítéséhez milyen törlesztőrészletet kell vállalnod és tájékoztatást kapsz, hogy milyen teljes költség mellett juthatsz hitelhez. Tégy próbára minket! Segítünk összehasonlítani a banki ajánlatokat, sőt a legtöbb banki partnerünknél egyedi kedvezményekhez is juthatsz, ha velünk intézed a hiteled. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

Ez is érdekelhet