Mi történt az árakkal, mi lett az inflációval?

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 2 perc

Mi történt az árakkal, mi lett az inflációval? Mi a helyzet a hitelekkel? Újabb jelentős ugrással 20,2 százalékra nőtt szeptemberben az éves infláció, szemben az augusztusi 15,6 százalékkal. A magas infláció a lakossági hitelekre is hatással van.

A fokozatosan emelkedő árak miatt a Magyar Nemzeti Bank tavaly nyár óta szigorításokat hajtott végre, azaz emelte az alapkamatot, így az mára 13 százalékra nőtt. Bár a jegybank a legutóbbi lépésénél jelezte, hogy befejezte a kamatemeléseket, jelezte azt is: az inflációs környezet miatt azonban más típusú módszerekkel újabb szigorításokat hajt végre. Mindezek a legkeresettebb lakossági hitelek, így a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kamatára, ezáltal a törlesztőrészletekre is hatással van. 

Teli bevásárlókosár, mögötte pénzérem tornyok emelkednek.

Mi a helyzet a hitelekkel?

Ugyanakkor az is fontos tényező, a lakáshitelek kamata elmarad az infláció mértékétől. Ez pedig már több mint egy éve így van, és párját ritkító helyzet a hitelpiaci történelemben. Augusztusban a lakáshitelek átlagos kamata ugyanis 8,5 százalék alatt volt, ami bőven elmaradt az augusztusi 15,6 százalékos inflációtól. 

Persze a hitelkamatok alakulására az inflációnál jóval erőteljesebben hat a kereslet és a bankok közötti verseny. Utóbbi abból is látható, hogy a pénzintézetek az alapkamat emelkedésénél jóval visszafogottabban növelték a kamatokat a legnépszerűbb lakossági hiteleknél (személyi kölcsön, lakáshitel). 

Különösen fontos az összehasonlítás

A bankok rivalizálása miatt pedig érdemes minden hitelfelvevőnek alaposan megnézni a kínálatot összehasonlító hitelkalkulátorainkban, mert jelentős eltérések vannak a havi törlesztésekben és a teljes visszafizetendő összegben a különböző hitelek között azonos hitelösszeg és futamidő mellett. Érdemes tehát rászánni egy kis időt a legjobb hitel kiválasztására,, mert komoly összeget lehet megspórolni a kedvezőbbekkel. 

Tehát zsebre megy a dolog, különösen fontos ez a mostani helyzetben, amikor az árak drasztikus emelkedése miatt a mindennapi kiadások egyre magasabbra nőnek. 

chatsimple