Tízmillióval drágább lakások közül is válogathatsz – erre figyelj, ha Babavárót és lakáshitelt is igényelsz

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 5 perc

Ha gyermeket terveztek, kézenfekvő megoldás a lakásvásárláshoz az állami támogatásnak köszönhetően kedvezményes Babaváró kölcsön, amelyből múlt évben több mint 457 milliárd forint került az érintettekhez. Hitelpiaci jelentőségét jelzi az is, hogy az új lakáshitelek 1195 milliárdos összegének 38 százalékát teszi ki.

babaváró kölcsön akár 276.000 forint jóváírással, kuponkód, Gránit Bank

Ugyanakkor figyelni kell a részletekre és az eltérő banki gyakorlatokra. Például arra, hogy bár önrészként beszámítható, de az igénylés után közvetlenül csak 75 százalékban veszik figyelembe a bankok. Később már akár a teljes összeget is felhasználhatjátok önerőként. Ez pedig több mint 10 millió forinttal drágább ingatlanok előtt is megnyithatja az utat. 

Egy babaváró pár új lakást néz, megegyeznek az ingatlanközvetítővel, kezet fognak.

Népszerű a szabad felhasználású Babaváró kölcsön

A gyermekvállaláshoz kötött Babaváró hitel az egyik legkedvezőbb hitelkonstrukció az állami támogatásnak köszönhetően. Eredetileg a múlt év végéig lehetett kérelmezni ezt a kölcsönt, de a meghosszabbított határidővel most 2024 végéig igényelhető. Tavaly összesen 457 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a bankok. Jól mutatja a konstrkció népszerűségét, hogy a múlt évben az új lakáshitelek összege 1195 milliárd forintot tett ki, ennek 38 százaléka volt Babaváró.

A jelenlegi magasabb kamatkörnyezet miatt továbbra is nagy lehet a kereslet a Babaváró iránt. Bár szabad felhasználású kölcsön, ha terveztek gyermeket, komoly segítséget jelenthet az első lakás megvásárlásához vagy másik lakásba költözéshez is. 

A Babaváró és a CSOK is felvehető lakásvásárlásra

Gyakori eset, hogy akik a szabad felhasználású Babavárót lakásvásárlásra fordítják, felveszik mellé a CSOK támogatást, illetve a kedvező kamatozású CSOK-hitelt is, és ezzekkel a konstrukciókkal akár már meg is tudják vásárolni a kiválasztott ingatlant. Ha azonban ez nem lenne elég, mindezt még piaci kamatozású hitellel is ki lehet egészíteni, amennyiben a jövedelmetek elbírja ezen hitelek havi törlesztését.

A Babaváró teljes összege lehet önerő, de nem mindig

A Babaváró maximális, 10 millió forintos összegéből ugyan nem jön ki manapság egy átlagos lakás, de megkönnyítheti a vásárlást, mert önerőként beszámítható. Emellett pedig lakáshitelből finanszírozhatjátok a vásárlást, ha hosszabb távon is megfelelő anyagi háttérrel rendelkeztek, és vállalni tudjátok a kölcsön havi törlesztőrészleteit. A Babaváró igénylésére és törlesztésére szigorú, jogszabályban meghatározott feltételek vonatkoznak. A bankok azonban különböző módon kezelhetik a Babavárót, abban az esetben, ha más hitelt is szeretnétek felvenni a lakásvásárláshoz. 

A banki gyakorlat szerint – egy korábbi jegybanki ajánlásnak megfelelően – a Babaváró igénylése után közvetlenül az összeg 75 százalékát veszik önerőként figyelembe, később – 90 nap letelte után – azonban az arány 100 százalékra emelkedhet. Mindez 20 százalékos önrészt feltételezve azt jelenti, hogy a 75 százalékos aránynál 37,5 milliós, a 100 százalékosnál viszont 50 millió forintos lakások is szóba jöhetnek.

Tehát nem feltétlenül érdemes a folyósítás után azonnal belevágni a Babaváró mellett lakáshitellel finanszírozott lakásvásárlásba, akik kivárnak, országrésztől, várostól függően jóval nagyobb alapterületű ingatlanok közül is választhatnak. 

Az sem mindegy, mekkora törlesztővel számítja be a bank a Babavárót

Az eltérő banki gyakorlat miatt nem mindig érdemes ugyanattól a banktól igényelni a Babavárót és a lakásvásárláshoz szükséges hitelt. Vannak bankok, amelyek a Babaváró törlesztését lényegében személyi kölcsönként veszik figyelembe addig, ameddig meg nem születik a vállalt baba. Ez pedig a havonta törlesztésre fordítandó teljes összeget is befolyásolhatja. Emellett, ha a lakáshitelt folyósító bank magasabb összeggel terheli be a hiteligénylő jövedelmét, akkor a túlzott eladósodást gátló adósságfék szabályok miatt a felvehető lakáshitel összege kisebb lesz. 

Bankonként különböző lehet a Babaváró mellé igényelt lakáshitelek esetében a kritériumrendszer, és komoly eltérések vannak a kamatok között is. Éppen ezért alaposan körül kell járni a kérdést, azaz megnézni a lehető legtöbb bank ajánlatát, hogy milyen feltételekkel kínálják együtt a Babavárót és lakáshitelt. 

Így marad kamatmentes a Babaváró hiteled, de el is engedheti az állam

A Babaváró az állami támogatásnak köszönhetően a feltételek teljesülése esetén kamatmentes hitel. De csak az adós szempontjából az. Ugyanis a Babavárónak van kamata, mégpedig bőven 10 százalék feletti, csak a feltételeket teljesítő családoknál azt az állam fizeti. A Babaváró fontos feltételei közé tartozik többek között az, hogy ha az igénylés benyújtása után 5 éven belül legalább egy gyermekkel bővül a családotok, akkor 3 évig Babaváróhoz tartozó törlesztést fel lehet függeszteni. A gyermekvállalás teljesítésével a teljes futamidőre kamatmentessé válik a kölcsön. Ha még egy gyermek érkezik a családotokba, akkor további 3 évre szüneteltethető a törlesztés, emellett az állam az aktuális tartozás 30 százalékát átvállalja. Ha pedig harmadik gyermeketek is születik, akkor a fennálló teljes tartozás elengedésre kerül.

chatsimple