Meglepő húzással kezdték az évet a hazai bankok: egymással versenyezve csökkentették a lakáshitelek kamatát. A 7,3 százalékos kamatplafonnak is alálőttek, az egyik banknál például 6,24 százalékos kamattal lehet lakáshitelt felvenni. Eközben a maximum 3 százalékos kamatú CSOK Plusznál is érhető el 2,89 százalék kamatú ajánlat.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, aki segít:
- a neked járó támogatások és támogatott hitelek maximális kihasználásában,
- speciális, egyedi kedvezményekkel a törlesztőrészleted csökkentésében,
- az apró betűk értelmezésében,
- a teljes hitelügyintézésben.
Bár számítani lehetett arra, hogy az idei évben élénkülni fog a bankok közötti verseny a lakáshitelpiacon, az talán meglepő, hogy már az új év első napjaiban megjelentek a korábbinál jóval kedvezőbb ajánlatok.
“Bár a lakáshiteleknél a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség és a bankok tavaly őszi egyezségének megfelelően önkéntesen 7,3 százalékos kamatplafont vezettek be, januártól a piaci feltételekkel elérhető, tehát az államilag nem támogatott lakáshitelek esetében ennél számos bank alacsonyabb kamatozású lakáskölcsönnel nyitotta az évet”
– értékelte az első napok eredményeit Korponai Levente, a money.hu vezetője.
A legkedvezőbb lakáshitelek 6,3-6,5 százalékos kamattal elérhetőek, ehhez azonban természetesen a bank által szabott feltételeket is teljesíteni kell. Új lakás vásárlásra ennél is olcsóbban lehet hitelhez jutni: az egyik bank 6,24 százalékos kamattal nyújt hitelt.
“A legújabb banki ajánlatok alapján valószínűsíthető, hogy a 7 százalék feletti lakáshitelkamatoktól elbúcsúzhatunk. A verseny pedig egyre élesebb lesz a kamatcsökkentések terén”
– tette hozzá az elemző.
CSOK Plusz hitelt is kínálnak már 3 százalék alatt
Ez év januárjától startolt a CSOK Plusz, ami tulajdonképpen egy kamattámogatott lakáshitel, melyet az állam finanszíroz, aminek a gyerekvállalás a feltétele. A CSOK Plusz maximális kamatát az állam szabályozza, ami akkor érvényesül, ha az igénylő házaspár teljesíti a feltételeket.
“Fontos tisztázni, hogy a CSOK Plusz keretében elérhető hitelek kamata nem fixen 3 százalékos, hanem maximum 3 százalékos. Emiatt a bankok megtehetik, hogy ennél is alacsonyabb kamattal kínálják ezeket a konstrukciókat”
– közölte a szakértő.
Gyűjtésünk szerint a CSOK Pluszos lakáshiteleknél is vannak bankok, amelyek 3 százalék alatti, egész pontosan 2,89 százalékkal nyújtanak hitelt az arra jogosultaknak, ha teljesítik a feltételeket.
Korponai Levente a banki kínálat gyors változására számít az egyre élesedő kamatverseny miatt, így sorra jöhetnek a korábbinál jobb ajánlatok. Éppen ezért azt javasolja a hitelfelvételt tervezőknek, hogy mindenképp végezzék el az összehasonlítást a különböző banki ajánlatok között, mielőtt döntést hoznak. Mindezt egy online hitelkalkulátorral szerencsére már pillanatok alatt meg is tehetik.