A nőknek lehetőségük van életkortól függetlenül, vagyis a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése előtt öregségi nyugdíjba vonulni, ha rendelkeznek 40 év jogosultsági idővel. A köznyelvben Nők 40 néven ismertté vált, 2011 óta létező korkedvezményes nyugdíj népszerű, de az sem véletlen, hogy vannak, akik halasztják a nyugdíjba vonulást, ugyanis minden egyes munkában töltött évvel 2 százalékkal növelhető a nyugdíj mértéke, ami 10 év alatt 20 százalékkal magasabb nyugdíjat eredményez.
A Nők 40 korkedvezmény nem csak akkor vehető igénybe, ha 40 éven keresztül kereső tevékenységet végeztél: a gyermekneveléssel töltött évek is beleszámítanak. Az persze igen eltérő, hogy ki hány gyermeket nevelt fel, és mennyi időt töltött velük otthon. A jogszabály szerint
a gyermeknevelésre tekintettel elismerhető jogosultsági idő a 40 éven belül legfeljebb 8 év lehet, és 32 év a tényleges keresőtevékenység.
Aki öt vagy több gyermeket nevelt fel, annak gyermekenként további egy-egy évvel többet számítanak fel. Ezt azt jelenti, hogy például 5 gyermek nevelése esetén a jogosultság megállapításához a 40 év jogosultsági időn belül legalább 31 év keresőtevékenységgel szerzett szolgálati idő és legfeljebb 9 év gyermeknevelésre tekintettel elismert szolgálati idő szükséges. A 40 éven belül legfeljebb 25 évre csökkenhet a kereső tevékenységgel megszerzett szolgálati idő – olvasható a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján. Arról, hogy mi minősül jogosultsági időnek, illetve mi nem, bővebben a MÁK honlapján olvashatsz.
Több mint 300 ezren vették már igénybe
A Nők 40 elképesztő népszerűségnek örvend már a bevezetése óta, ezt mutatja az is, hogy minden második nő ezzel a kedvezménnyel vonul nyugdíjba, illetve az összes új nyugdíj-megállapítás körülbelül 30 százalékát teszik ki minden évben. Az első tíz évben, vagyis 2011 és 2020 között 298 ezer nő vette igénybe a Nők 40-et, és arra számítanak az elemzők, hogy a következő években további 233 ezren élnek majd ezzel a lehetőséggel – írja Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolión.
A szakértő arra is kitért, hogy minden évben egyre megterhelőbb az államkasszának a Nők 40. Az erre a célra előirányzott összeg 2021-ben már meghaladta a 300 milliárd forintot, idén 467 milliárd forintot tettek félre az államkasszában ennek a finanszírozására, és ez az összeg jövőre várhatóan eléri az 500 milliárd forintot.
Miért szeretik ennyire a nők?
Sokak számára biztonságot jelent, hogy minden hónapban érkezik a nyugdíj, és kevésbé függ a megélhetése a munkáltatójától. Az sem elhanyagolható, hogy a Nők 40 esetében is jár a 13. havi nyugdíj, és ez annyiszor jelent több évi pluszt, ahány évvel a korhatár betöltése előtt ment valaki nyugdíjba.
További nagy előnye, ami miatt sokan dönthetnek a korkedvezményes nyugdíj mellett, hogy bármilyen jogviszonyban szerzett kereset járulékmentes. Vagyis még a munkáját sem kell feladnia, nyugdíj mellett is dolgozhat, ráadásul ha nem változik a bruttó fizetése, akkor nagyobb összeget vihet haza, és ezen felül még nyugdíjat is kap, ugyanis a nyugdíj-megállapítás napjától nem terheli a keresetüket járulék és szocho.
Érdemes azonban azt is szem előtt tartani, hogy ha a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő betölti a nyugdíjkorhatárt, vagyis 65 éves lesz, nem változik a nyugdíjának az összege, és nem lehet kérni a korkedvezményes nyugdíj újraszámítását a korhatár betöltésével. Részben ezért érdemes lehet átgondolni a halasztás lehetőségét is.
A halasztás is jó döntés lehet
A nyugdíjszakértő szerint érdemes lehet várni a nyugdíj-igényléssel emelkedő átlagbérek esetében, ugyanis a nyugdíjszámításhoz minden évben új valorizációs szorzókat kell alkalmazni, amelyek nagysága a tárgyévet megelőző évben elért nemzetgazdasági nettó átlagkereset nominális növekedéséhez igazodik. Idén például 14,2 százalékkal nőttek a valorizációs szorzók az előző évhez képest.
Tekintve, hogy átlagosan több mint 20 éven keresztül nyugdíjasak a magyar nők, nem mindegy, mekkora a nyugdíj összege. Egyébként sem kötelező azonnal igényelni a kedvezményes nyugdíjat, amint teljesülnek a szükséges feltételek, a nyugdíjkorhatár eléréséig bármikor be lehet adni a kérelmet.
További érv a nyugdíjba vonulás elhalasztása mellett, hogy 40 év után az aktív időszakban elért keresetek átlagának 80 százalékát lehet megkapni nyugdíjként. 40 év szolgálati idő felett viszont évenként 2 százalékkal nő ez a szorzó:
Szolgálati idő | Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset százaléka |
---|---|
15 év | 43% |
16-25 év | további 2% szolgálati évenként |
26-36 év | további 1% szolgálati évenként |
37-40 év | további 1,5% szolgálati évenként |
41-49 év | további 2% szolgálati évenként |
50 év vagy ennél több | 100% |
Forrás: Magyar Államkincstár
Így további 5 év munkával 90%-ra, 10 év munkával 100%-ra növelhető ez a szorzó.
Fenntartható a Nők 40?
A Nők 40 fennállása óta többször felvetődött már a kérdés, hogy vajon meddig érhető majd el a jelenlegi formájában. Mivel két év múlva választások lesznek, idén már több hullámban indult el a gondolkodás arról, milyen változásokra lehet számítani a választások után. Továbbá arról is született elmélet, hogyan lehetne hosszú távon fenntartható a Nők 40.
Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy valóban sor kerül szigorításra vagy változtatásra, mivel az a hatalmas népszerűség miatt magas politikai kockázatot jelenthetne. Miután a Nők 40-et egy politikai döntés hívta életre, a jövőjét is politikai döntések határozzák majd meg nyugdíjszakértői érvek helyett.
De miért gondolják a szakértők, hogy változtatni kellene rajta?
- Körülbelül akkora terhet ró évente az államkasszára, mint a 13. havi nyugdíjak összessége.
- A Nők 40 indulása óta 3 évvel nőtt a nyugdíjkorhatár, és ez semmilyen módon nem lett beépítve ebbe a kedvezményes nyugdíjba.
Milyen változások lehetnek reálisak?
A nyugdíjrendszer fenntarthatósága alapvetően kérdéses, ugyanis a nyugdíjkassza kiadásainak 24,5 százalékát már nem fedezi a járulékbefizetések összege, így azokat más forrásokból kell fedezni. A 13. havi nyugdíj pedig még további plusz teher. Mivel elöregedő társadalomban élünk, ez a deficit a jövőben csak tovább nőhet, ha nem történik semmilyen változtatás.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint a Nők 40 feltételeit legalább kétféle módon lehet módosítani: a korhatár előtti nyugdíjazás korszerű rendszerének megteremtésével, illetve a jogosító idő hosszának fokozatos emelésével.
Az első megoldás nők és férfiak számára is lehetőséget biztosítana, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt néhány évvel nyugdíjba vonuljon, de minél hamarabb venné ezt igénybe valaki, annál nagyobb levonások terhelnék a nyugdíját – fejti ki a nyugdíjszakértő. A második megoldás pedig az lenne, hogy 2027-től kezdődően, 2033-ra 43 évre nőne a jogosító idő, vagyis háromévente egy évvel emelkedne. Farkas András szerint a valódi megoldás a rugalmas nyugdíjazás gender-semleges rendszerének bevezetése lenne.
Ezek egyelőre csak javaslatok, de te a gyakorlatban már most is tehetsz azért, hogy kompenzáld a fizetésedhez képest alacsonyabb nyugdíjat, és gondoskodj az élhetőbb időskorról. Ebben az államilag támogatott nyugdíj-megtakarítások lehetnek segítségedre. Minél előbb érdemes elindítani egyet, de legkésőbb 40-45 éves kor körül erősen javasolt, hogy legyen idő a megtakarítás felépítésére.