Nem áll meg az infláció, és az év vége még tartogathat meglepetéseket. Ha nem szeretnéd, hogy elértéktelenedjen a vagyonod, érdemes megfontolni néhány tippet, amelyekkel csökkentheted az infláció hatását.
Idén augusztusban 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak átlagosan az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. Az elmúlt egy évben az élelmiszerárak 2,4 százalékkal, a szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 10,6, az autópályadíj, parkolás 10,5 százalékkal. A ruházkodási cikkek ára 4,5 százalékkal emelkedett. A használt személygépkocsik ára 6,7 százalékkal csökkent, az új autóké viszont 6,6 százalékkal nőtt. Az üzemanyag 2,9 százalékkal lett olcsóbb, a gyógyszerekért 5,9 százalékkal fizetünk többet.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza szerint az előző hónapban látott szignifikáns emelkedés után most egy jelentősebb fékeződést láthatunk, mivel júliusban számos olyan egyedi tényező szerepet játszott az infláció felpattanásában, ami vélhetően az augusztusi adatban már nem lesz jelen – olvasható a Portfolio cikkében. A bázishatások között érdemes kiemelni az üzemanyagárakat és a kötelező akciózás kivezetése miatti élelmiszerár-emelkedést. Ezek már nem fognak érvényesülni az augusztusi inflációs adatban.
Virovácz szerint “a fekete levest továbbra is a szolgáltatások áremelkedése biztosítja: habár a júliusban látottnál mérsékeltebb lehetett a havi átárazás, így is ez marad a legjelentősebb tétel, ami felfelé mozdítja az általános árszínvonalat.” Becsey Zsolt, az Unicredit közgazdásza szerint a gyenge kereslet már fékezheti a szolgáltatások inflációt.
Jövő év közepéig még nőhet az infláció
Az elemzők többsége egyetértett abban, hogy a decemberi infláció 5 százalék körül alakulhat. Emiatt a monetáris politika nem lehet nyugodt a következő hónapokban. Virovácz szerint december után kezdődhet egy újabb tartósabb dezinflációs folyamat, amennyiben sikerül horgonyozni az inflációs várakozásokat és megőrizni a forint stabilitását. Az elemzők többsége 4% körüli éves átlagos inflációra számít, de például az ING közgazdásza szerint az idei évhez képest akár növekedhet is az éves átlagos infláció, mivel a költségvetés stabilizálását célzó adóintézkedések többletinflációt generálnak. Az emelkedő bérdinamika és a várhatóan beinduló fogyasztás szintén olyan tényezők, amelyek a magasabb havi átárazások irányába mutathatnak.
Trippon Mariann, CIB vezető elemzője júniusi előadásában már előrejelezte, hogy 4 százalék körül ingadozik majd az infláció, augusztusban egy visszapottyanásra számított a bázishatás miatt, és várakozásai szerint a negyedik negyedévben elkezd elég látványosan emelkedni, év végén 5 százalék körül lesz az infláció. Az éves átlag pedig vélhetően 4 százalék körül áll majd meg.
Várakozásai szerint 2025-ben az első félévben 4 százalék fölött és utána a második félévben 3 körül alakul majd az infláció.
Ezt tedd, hogy csökkentsd az infláció hatását
A fenti inflációs adatok alapján ha a bankszámládon vagy netán a párnacihában pihen a megtakarításod, akkor bizony jelentősen veszített az értékéből egy év alatt. Az infláció-kalkulátor szerint ha egymillió forint megtakarítással rendelkeztél egy évvel ezelőtt, akkor a megtakarításod jelenlegi vásárlóereje már csak 966.900 forint, vagyis 33.100 forintot veszített az értékéből. És az elemzők előrejelzései alapján további pénzromlás várható, érdemes tehát minél előbb cselekedni, hogy megóvd a megtakarításaidat.
A lekötött betét kalkulátorunk több olyan terméket is ajánl, amellyel megvédheted a megtakarításaidat, például a Gránit Bank KamatMax Plusz betétjét, amely egymillió forintos megtakarítás mellett 42.500 forint hozamot biztosít a 12 hónapos futamidő alatt.
Léteznek inflációkövető befektetések, amelyek kamatát az infláció szintjéhez képest állapítják meg, ahhoz képest fizetnek kamatprémiumot. A magyar állampapírok közül a Babakötvény és a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) inflációkövető, így az infláció kivédése például ezekkel az állampapírokkal lehetséges. A PMÁP-nál az inflációkövetést átmenetileg kivették a feltételek közül, ám 2025 áprilisától ismét ennek a szintje alapján fizeti majd a kamatot.
A Prémium Magyar Állampapír jelenleg 7,9 százalékos kamatot ad, az ötéves Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) 7,89 százalékos kamattal vigyáz a megtakarításaidra, illetve ennek egy két évvel rövidebb verzióján is érdemes gondolkodni, ebben az esetben 7,35 százalékos kamat érhető el.
Otthonfelújítás esetében érdemes az aktuális pályázatokról is tájékozódni, különösen ha kazáncserén gondolkodsz, mivel valószínűleg idén lehet utoljára támogatást kapni erre a célra.
Bármilyen megtakarítási formát is válassz, megtakarítási számlát, állampapírt, vagy lekötött betétet, a lényeg, hogy illeszkedjenek a megtakarítási céljaidhoz, és nem utolsósorban vigyázzon a pénzed értékére. Ha esetleg még most ismerkedsz a megtakarítás világával, ebben a cikkünkben segítünk az első lépések megtételében.
Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.
Hogyan segít neked az Equilor szakértője?
- megválaszolja a kérdéseidet
- tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
- bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Ne hagyd el addig az oldalt!