Nagy László Nándor

Nagy László Nándor
A szerzőről
Újságíró, pénzügyi elemző. Több, mint 20 éven át gazdasági, pénzügyi lapok banki- biztosítói szakújságírója volt, egyebek mellett a Napi Gazdaság majd a Világgazdaság rovatvezetőjeként, főmunkatársaként dolgozott, de az elektronikus médiában is vezetett pénzügyi műsorokat. Több pénzügyi témájú könyv, kiadvány társszerzője, konferenciák előadója és moderátora. Tevékenységéért 2007-ben Budapesti Értéktőzsde médiadíját kapta a Milliók reggelire szerkesztőség tagjaként, 2013-ban pedig Fáy András díjban részesült.

A bankok sem akarják a 10 százalékos lakáshitel kamatot

  • 2022. július 14.
  • Olvasási idő: 5 perc
Azzal, hogy a jegybanki alapkamat immár csak 25 bázisponttal áll a 10 százalékos szint alatt, nem kérdés, hogy számos lakáshitel ajánlat belecsúszik majd a 10 százalék feletti szintbe. Ugyanakkor számos jel mutat arra, hogy nem eszik olyan forrón a kását – az embereknek továbbra is…

Csúcsra járnak a lakáshitel kedvezmények

  • 2022. július 8.
  • Olvasási idő: 6 perc
A lakáshitel kamatok folyamatos emelkedése miatt felértékelődtek a banki kamatkedvezmények, ám ezek összegyűjtése, összehasonlítása embert próbáló feladat – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. Az új hiteligénylők mellett a kamatfordulóhoz érkező meglévő hitellel rendelkezőknek is érdemes körbenézniük.

Nagyot emelt az MNB – aggódjak a hitelemért?

  • 2022. július 7.
  • Olvasási idő: 5 perc
A forint árfolyamának védelmében drasztikus kamatemelést jelentett be az MNB. Mutatjuk, mit jelent ez azokra nézve, akiknek már van hitelük és azok számára, akik csak most tervezik a kölcsönfelvételt.

Ezek az akadályok tornyosulnak az elektromos autóforradalom előtt

  • 2022. július 7.
  • Olvasási idő: 7 perc
Ahhoz, hogy a villanyautók valóban átvegyék az uralmat nemcsak arra van szükség, hogy betiltsák az EU-ban a hagyományos társaikat, hanem sok áramkútra. Ezen a téren még nem áll túl jól az európai piac. Az elektromos járművek hihetetlen fejlődése a finanszírozási oldalon is megoldandó kérdéseket vet…

Lassan óvodába mehet – 3 éves a babaváró

  • 2022. július 6.
  • Olvasási idő: 7 perc
Három év alatt közel 2000 milliárd forint értékű babaváró segítette a fiatal családok életkezdését, első otthonának megvásárlását. A konstrukció egyre többe fáj az államnak, de édes teher ez, hiszen sok gyermek születését segíti. Épp ezért bízhatunk benne, hogy lesz folytatás.

Ne a kamatemelkedéstől, a rossz hitelajánlat választásától félj!

  • 2022. július 5.
  • Olvasási idő: 8 perc
Rekordok dőltek a hitelpiacon májusban. Soha még ekkora összegű lakáshitelt nem vettek fel az emberek. A személyi kölcsönöknél pedig minden idők 2. legmagasabb folyósításán van túl a bankszektor. A kamatok ugyan mind két hitelnél emelkednek, ám összehasonlítással nagyon sokat tudunk spórolni.

Mutatjuk, kik örülhetnek a száguldó inflációnak

  • 2022. június 28.
  • Olvasási idő: 5 perc
Az MNB drasztikus lépéssel, 7,75 százalékra emelte az alapkamatot, miután már a jegybank is 11 százalék fölé várja az idei inflációt. Kevés ember örülhet ennek a hírnek - azok, akik jelenleg fizetik hitelüket, közéjük tartoznak.

Kikopnak a versengő hitelajánlatok a banki fúziók miatt

  • 2022. június 24.
  • Olvasási idő: 5 perc
Az elmúlt hónapok banki átalakulásai miatt számottevően csökkent az egymással versengő pénzintézeti ajánlatok száma – legutóbb a MagNet Bankba olvadó Sopron Bank szüntette be jelzáloghiteleinek folyósítását.
chatsimple