Azzal, hogy a jegybanki alapkamat immár csak 25 bázisponttal áll a 10 százalékos szint alatt, nem kérdés, hogy számos lakáshitel ajánlat belecsúszik majd a 10 százalék feletti szintbe. Ugyanakkor számos jel mutat arra, hogy nem eszik olyan forrón a kását – az embereknek továbbra is érdemes összehasonlítani az ajánlatokat, s ehhez szakértők segítségét kérni.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, aki segít:
- a neked járó támogatások és támogatott hitelek maximális kihasználásában,
- speciális, egyedi kedvezményekkel a törlesztőrészleted csökkentésében,
- az apró betűk értelmezésében,
- a teljes hitelügyintézésben.
Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi bejelentéséhez híven rendkívüli döntéssel az irányadó, egyhetes betéti kamat mértékére, 9,75 százalékra emelte az alapkamatot. Azonnal megjelentek azok a kommentek, amelyek arról számoltak be, hogy ezen lépés után egyértelmű, hogy két számjegyűek lesznek lakáshitel kamatok.
Tényleg most jött el a 10 százalék feletti kamatok ideje?
Igen és nem.
Egyrészt a két számjegyű lakás hitelkamatok nem most fognak megjelenni, hiszen már néhány hónapja már velünk vannak. Az ugyanakkor nem lehet kérdéses, hogy az általános kamatemelkedés miatt egyre több ajánlat csúszik ilyen magasra, azaz 10 százalék fölé. Ugyanakkor számos olyan pont van, amely miatt ez a folyamat nem lesz ilyen egyértelmű, pláne nem olyan gyors, mint ahogy ezt most sokan vizionálják.
Mindenképp emelik majd a kamatokat a bankok?
Erre a válasz egyértelmű igen. Már csak azért is, mert a piaci vélekedések ma 11 százalék közelében várják a jegybanki alapkamat felső szintjét. Hogy ez mennyire a végső, arra jó példa lehet, hogy 2-3 hónappal ezelőtt 8-9 százalék körüli csúcsokat vártak az elemzők, amit mára már tehát meghaladtunk…
Nem mindegy azonban a bankok számára sem, hogy az emelés után lesz-e elég ügyfelük. Ha túl magasra emelik a hitelkamatokat, az kihatással van a törlesztőrészletekre. Márpedig az MNB hitelfék szabályai komoly korlátot szabnak annak, hogy a nettó jövedelmünk mekkora részét fordíthatjuk törlesztésre. Vegyünk példaként egy 20 éves futamidő felvett 20 millió forintos lakáshitelt. Évi 10 százalékos kamat mellett ezt az az ügyfél tudja felvenni, aki nettó 386 ezer forintos jövedelme van. Ez bruttó 580 ezer forintos bér mellett érhető el. Jól látható, hogy az átlagadós ettől még nagyon messze van.
A banknak, ha hitelezni akar, akkor bizony azt is mérlegre kell tennie, hogy mekkora lehet az a kamat (törlesztőrészlet) ahol még nem veszít extra sok ügyfelet.
Emiatt várhatunk a jövőben egyre több olyan akciót, amikor a bank ugyan megy a piaccal és emeli a kamatát, ugyanakkor akciós jelleggel komoly, akár 100 bázispontot meghaladó kamatkedvezményt is kínál.
Én is kaphatok kedvező kamatajánlatot, ha a bankhoz fordulok?
A bankok ma is egyre több kedvezményt kínálnak, amelynek következtében a meghirdetett standard kamatok ma már inkább tájékoztató jellegűnek tekinthetőek. Májusban az MNB adatai szerint egy átlagos, 10 évre fixált törlesztőrészlettel bíró piaci lakáshitelt 5,82 százalékos kamaton nyújtottak a bankok. A money.hu adatsorában ugyanakkor ekkor a legjobb adósok számára meghirdetett standard kamat közel egy százalékponttal magasabb, 6,74 százalék volt. Ez tehát azt jelenti, hogy egyre fontosabb, hogy
ne csak a kiajánlott kamatokat nézzük, hanem azokat az extra lehetőségeket, amelyekre kamatkedvezményt ad a bank.
Ez lehet valamilyen számlacsomag igénybevétele, aktív bankkártya használat vagy épp a hitel mellé biztosítás kötése. A lehetőségek tárháza nagyon széles – csak az OTP-nél 17 különböző okból kaphatunk kamatkedvezményt. Ezek számbavétele messze nem egyszerű feladat – az átlagos ügyfélnek pedig szinte leküzdhetetlen akadály. A fentiek miatt felértékelődnek a tanácsadók, akik az ügyfél helyett figyelik ezeket a változásokat. A tanácsadók segítségül hívása az ügyfélnek nem jelent többletköltséget, ők viszont komoly pénzeket spórolhatnak meg a hozzájuk fordulóknak.
Van más mód is, hogy optimalizáljam a hitelköltségeimet?
Erre egyértelmű igen a válasz. A bankok egymás közti versenyében ugyanis bank és bank ajánlata között is óriási eltérések vannak. Lehet ez akár csak annak is köszönhető, hogy az egyik bank már meglépte az aktuális kamatemelést, a másik azonban még nem. Épp ezért a versengő ajánlatok összehasonlítása sok esetben rendkívül komoly eltérésekre mutathat rá.
A money.hu kalkulátora szerint 20 millió forintot 20 évre, legalább 400 ezer forintos nettó jövedelem mellett 10 éves kamatperiódusú hitel esetében ma akár évi 6,54 százalékos kamaton is kaphatunk kölcsönt. Ugyanakkor az ajánlati listában ugyanerre a hitelösszegre 9,16 százalékos kamatot kínáló ajánlatot is kaphatunk. Messze nem mindegy, hogy havonta 150 800 forintot kell-e fizetnünk a kölcsön után, vagy ennél közel 20 százalékkal nagyobb, 182 ezer forintos lesz-e a havi teher. A megfelelő választás a teljes visszafizetendő összegben is masszívan látszik. A legjobb ajánlat kiválasztásával 36,2 millió forintot kell visszafizetnünk a banknak. Ha viszont nem vagyunk résen, a kölcsönért 20 év alatt a felvett hitelösszeg több, mint kétszeresét, 43,75 millió forintot is fizethetünk.
Lakáshitel-kalkulátorunk segítségével megtalálhatod a számodra legoptimálisabb lakáshitelt, pontosan kiszámíthatod, hogy otthonod megvásárlásához/felépítéséhez milyen törlesztőrészletet kell vállalnod és tájékoztatást kapsz, hogy milyen teljes költség mellett juthatsz hitelhez. Tégy próbára minket! Segítünk összehasonlítani a banki ajánlatokat, sőt a legtöbb banki partnerünknél egyedi kedvezményekhez is juthatsz, ha velünk intézed a hiteled. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.