Nagy László Nándor

Nagy László Nándor
A szerzőről
Újságíró, pénzügyi elemző. Több, mint 20 éven át gazdasági, pénzügyi lapok banki- biztosítói szakújságírója volt, egyebek mellett a Napi Gazdaság majd a Világgazdaság rovatvezetőjeként, főmunkatársaként dolgozott, de az elektronikus médiában is vezetett pénzügyi műsorokat. Több pénzügyi témájú könyv, kiadvány társszerzője, konferenciák előadója és moderátora. Tevékenységéért 2007-ben Budapesti Értéktőzsde médiadíját kapta a Milliók reggelire szerkesztőség tagjaként, 2013-ban pedig Fáy András díjban részesült.

Marad a CSOK és a Babaváró jövőre is

  • 2022. augusztus 1.
  • Olvasási idő: 3 perc
Számos döntést hozott a múlt hét végén a kormány. Az új lakások építésére egy évvel tovább él a kedvezményes áfa. Ismét megerősítették, hogy a családtámogatási rendszer számos eleme 2023-ban is velünk marad.

Így védheted ki a jegybanki kamatemelést a hitelednél

  • 2022. július 29.
  • Olvasási idő: 7 perc
Az egyre gyorsabban változó kamatkörnyezetben az ügyfelek számára komoly kedvezmény, összességében pedig versenyelőny lehet az, hogy már van bank, aki a bírálati időtől függően a hiteligény befogadásakor érvényes kamat mellett hajlandó folyósítani a lakáshitelt.

A rezsidíjak emelkedése a hitelekre is komoly hatással lesz

  • 2022. július 26.
  • Olvasási idő: 5 perc
Újabb drasztikus, 100 bázispontos alapkamat-emelést hajtott végre a jegybank. A 10,75 százalékra szökő mutató fejtörést okozhat a bankoknak, hiszen az emberek fele ilyen kamat mellett maximum 14 millió forintos lakáshitelt tud felvenni.

Visszafogott kamatemelésekkel indul a nyári személyi hitel szezon

  • 2022. július 22.
  • Olvasási idő: 5 perc
A nyáron szép számmal lehet az infláció alatti hitelkamatokkal találkozni a személyi hitelek piacán, sőt a magasabb jövedelemmel rendelkező ügyfeleknek még egyszámjegyű, a jegybanki alapkamatnál is kisebb kamaton elérhető ajánlatok is vannak a piacon.
chatsimple