Már több ezer embernek segített a money.hu rezsikalkulátora

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 6 perc

Tipp: Személyi kölcsön igénylés előtt mindenképp kalkulálj, hogy minél több pénzt spórolhass a számodra legjobb konstrukcióval.

A money.hu célja, hogy jól járj! Ezért ingyenesen és regisztráció nélkül összehasonlíthatod kalkulátorainkban a pénzügyi termékeket, és minden fontos tudást, tapasztalatot átadunk cikkeinkben. Szakértőink díjmentesen és személyre szabottan válaszolnak kérdéseidre, segítenek hitel vagy megtakarítás, befektetés témában is.

Már több ezer kalkulációt hajtottak végre az érdeklődők a money.hu rezsikalkulátorában, így tájékozódva arról, milyen energiaárakkal szembesülhetnek augusztustól. A money.hu szakértői szerint a jövőben – a rendelkezésre álló állami támogatások mellett – az energiatakarékossági beruházások miatt reneszánszukat élhetik majd a szabad felhasználású jelzáloghitelek.

Már többezer kalkulációt hajtottak végre az energiaszámlájuk várható összege után érdeklődők a money.hu múlt hét vége óta működő rezsikalkulátorában

A hitelösszehasonlító portál a fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében a kormányzati bejelentést követően aloldalt hozott létre, ahol az érdeklődők valamennyi, a gáz- és villamosenergia ár változással kapcsolatos információt naprakészen követni tudnak.

A money.hu rezsikalkulátora konkrét jogszabályi szabályozás hiányában egyelőre a július 13-i Kormányinfón elhangzott átlagfogyasztásra vonatkozó adatokkal számol, ám az új információk átvezetése a jövőben is automatikusan beépül. A rezsikalkulátor csak a fogyasztási adatokkal számol, hiszen ma még nem tudható, hogy a szolgáltatók által kiszabott egyéb díjakat (pl. rendszerhasználati díj) miként alakítja majd a szabályozás, a későbbiekben ez is a kalkuláció része lesz.

money.hu rezsikalkulátor
A money.hu rezsikalkulátora könnyen, egyszerűen használható

Ugyanakkor

a fogyasztási szerkezet modellezésére már most is alkalmas a havi gáz és áramfogyasztás alapján számoló rezsikalkulátor.

A rezsikalkulátor mellett az oldal látogatói azokról a támogatási és hitellehetőségekről is tájékoztatást kapnak, amelyek a természetes spórolás mellett segíthetik a fogyasztókat abban, hogy energiatakarékossági beruházásokat hajtsanak végre.

Kifutottak a dedikált energetikai támogatások

Az érintett 5,6 millió áram- és 3,5 lakossági gázfogyasztó számára egyelőre országos energiatakarékossági pályázat nem érhető el, hiszen az év elején zárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatásról szóló pályázata, s idén már nem elérhető a lakóépületek energiahatékonyságát és megújuló energia felhasználását növelő, EU-s visszatérítendő támogatásra épülő, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által bonyolított visszatérítendő támogatást, „0 százalékos hitelt” nyújtó konstrukció sem.

A money.hu szakértői szerint ugyanakkor ma sem kell teljesen lemondani arról, hogy azok, akik a megemelkedő rezsiszámla kivédésére valamilyen energetikai beruházásba kezdenének, támogatott konstrukcióval tudjanak energiatakarékossági fejlesztéseket végrehajtani.

Ezekkel az állami programokkal számolhatunk

Az év végéig biztosan elérhető az otthonfelújítási program. A támogatás összege az elvégzett beruházás 50 százaléka, maximum 3 millió forint lehet, a forrásokat a maximum 6 millió forint összegig, évi 3 százalékos kamatozású, maximum 10 éves hitelből lehet finanszírozni. A támogatást az állam utólag, számla alapján számolja el, ha a fejlesztés hitelből történik, a támogatás összege a hitel előtörlesztésére fordítódik. 

A támogatható beruházások körében számos olyan fejlesztés finanszírozható, amely komoly rezsiszámla csökkenést okozhat –

  • a nyílászárók cseréjétől,
  • a fűtésrendszer korszerűsítésén át
  • a házak szigeteléséig
  • és napkollektor, napelemes rendszer telepítéséig. 

A money.hu szakértői szerint a sikeres energiatakarékossági program a jövő évben is folytatódhat, nagy kérdés, hogy a feltételeken, a támogatási és hitelösszeg több szervezet által kért növelésén elgondolkodik-e az új fejlemények tükrében a kormányzat. 

Az arra jogosultak számára a falusi CSOK a Babaváró is felhasználható energetikai célú beruházás, felújítás támogatására. 

A falusi CSOK-nál a kistelepüléseken lévő, már meglévő házak felújítása esetén 

  • 1 gyermek esetén 300 ezer forintot, 
  • 2 gyermeknél 1,3 millió forintot, 
  • 3 vagy több gyermekre 5 millió forintos támogatást ad az állam.

A Babavárónál a maximum 10 millió forintos támogatáshoz minimum 1 gyermek vállalása szükséges. Az első gyermek megérkezésével a támogatás kamatmentessé válik, a második gyermek után a tőketartozás 30, a 3. gyermek érkezésekor a teljes támogatás összegét leírják, egy fillért sem kell visszafizetni.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek reneszánsza jöhet 

A támogatások mellett a piaci hitellehetőségek is alternatívát kínálhatnak energetikai fejlesztések finanszírozására. Korábban számos energetikai beruházást személyi kölcsön felvételével finanszíroztak a családok. A könnyen, akár órák alatt is elérhető hitelek konstrukcióit a bankok tavaly úgy alakították, hogy azok passzoljanak az otthonfelújítási támogatáshoz. Azaz a futamidő idején egyszer, az otthonfelújítási támogatás megérkezésekor a támogatás összegével, maximum 3 millió forinttal külön díj nélkül ezek esetében is csökkenthető a még fennálló tartozás.

A kamatok emelkedése miatt ugyanakkor a money.hu szakértői szerint

a komolyabb beruházásokban gondolkodók számára a személyi kölcsönöknél olcsóbb megoldást kínálhatnak a szabad felhasználású jelzáloghitelek.

A trendfordulót jól mutatja, hogy az év első öt hónapjában a pandémiát megelőző utolsó évhez, 2019-hez képest már 24 százalékkal több szabad felhasználású jelzáloghitel szerződést kötöttek a bankok, miközben a személyi hitel kihelyezések ugyanebben az időtávban 6 százalékos csökkenést mutatnak. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint az év első öt hónapjában folyósított szabad felhasználású jelzáloghitelek teljes hitelköltség-mutatója (THM) 6,44-8,1 százalék között mozgott, miközben a személyi hiteleket átlagosan 12,9-14,74 százalékos THM mellett tudták felvenni az ügyfelek

Fontos az összehasonlítás

Természetesen a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is fontos az ajánlatok összehasonlítása. Egy 15 millió forintos 10 évre felvett, végig fix törlesztést biztosító szabad felhasználású jelzáloghitel esetében a banki kamat ajánlatok a money.hu kalkulátorában 8,39 és 10,4 százalék között szóródnak (THM: 8,78-11,41%), ami a havi törlesztőrészletben közel 20 ezer forintos különbséget jelent. A havi törlesztés szerencsés esetében 146 800 forintból is megúszható, ám ennél 13 százalékkal magasabb, 166 300 forint is lehet a havi hitelterhünk. Mindez azt jelenti, hogy jó választással a hitel teljes futamideje alatt közel 4 millió forint spórolható.

Borítókép: Getty Images