Rendben törlesztenek a hitelesek a moratórium után

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 6 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

A bankok előzetes várakozásainál is kevesebb ügyfél maradt el a törlesztéssel a hiteltörlesztési moratórium lezárultát követően, ráadásul a késedelembe esettek jelentős részénél csak információhiány okozta a csúszást, a bankok figyelmeztetésére a döntő többség befizette az elmaradt törlesztőrészletet  - derült ki a money.hu kérdésére adott banki válaszokból.

Rendben indult újra a törlesztés

Közel egymillió lakossági ügyfél kezdte újra a törlesztést a moratórium 19 hónapját követően. Az első két hónap tapasztalatai alapján a bankok a vártnál is kevesebb problémával szembesültek a hiteltörlesztési moratóriumból kikerülő és újra törleszteni kezdő ügyfelekkel kapcsolatban. A money.hu körkérdésére válaszoló bankok arról számoltak be, hogy a moratóriumból kikerülő ügyfelek nagy többsége visszatért a rendes törlesztéshez, ahogy az UniCredit Banknál és az Ersténél fogalmaztak, azok aránya, akik nem tértek vissza a szerződésszerű törlesztéshez a kilépés után nem tér el jelentősen a moratóriumot megelőző időszaktól. A moratóriumból kikerült ügyfelek néhány százalékánál tapasztaltak késedelmet a Takarékbanknál, elmondásuk szerint előzetesen nagyjából ekkora késedelemmel kalkuláltak.

Míg a K&H-nál szintén az előzetes várakozásaikat látják igazoltnak a visszatérők számával kapcsolatban, a Sberbanknál elismerik, ők több problémás ügyféllel számoltak előzetesen, számukra

kellemes meglepetés a pontosan törlesztők ilyen magas aránya.

Az Ersténél és a Cofidisnál ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a moratórium lejárta óta még nagyon kevés idő telt el, messzemenő következtetések még nem vonhatóak le.

Technikai jellegű csúszások

Idő kell ahhoz is, hogy részleteiben elemezni tudják a késedelembe esők adatait is. Ugyanakkor jól látható – és erre hívták fel a figyelmet a money.hu kérdésére adott válaszukban a Raiffeisen Banknál is -, hogy a törlesztése elmaradásának egy része még technikai jellegű késedelem, mert például az ügyfeleknek újra meg kell adni a megbízást, vagy nem emlékeztek már a pontos törlesztési napra. A Takarékbanknál a megcsúszás szempontjából különösen kockázatosnak tartják azt az ügyfélkört, akik a törlesztést eseti, vagy állandó átutalás útján teljesítették. A moratórium elején nekik kellett gondoskodniuk a törlesztés leállításáról (ellenkező esetben ráutaló magatartásnak kellett tekinteni a pénz átutalását). Most, a moratórium után ismét nekik kell gondoskodni a törlesztés újraindításáról is.

Bár az UniCredit több prevenciós kampányt indított, amelyben tájékoztatták az ügyfeleket a törlesztőrészlet várható összegéről, az esedékességének dátumáról, náluk is előfordult csúszás. Azoknak az ügyfeleknek, ahol csúszást tapasztaltak a törlesztésben értesítést, emlékeztetőt küldtek, s többségük – csakúgy, mint a K&H-nál – a figyelmeztetés után megfizette az elmaradását.

A fedezetlen hiteleknél magasabb a nemfizetők aránya

A Sberbank a moratórium utáni első törlesztőrészlet esedékessége előtt SMS-t küldött és figyelmeztette az ügyfeleket a kötelezettségükre, az elmaradókat pedig újabb körben értesítette, amelyekre az ügyfelek jól reagáltak. Sokan a kiküldött emlékeztető hatására azonnal megfizették az aktuális törlesztőrészletüket a Cofidisnél is, de természetesen vannak olyan ügyfelek is, akiknél most kristályosodott ki, hogy fizetési nehézségeik vannak. A hitelintézet tapasztalatai szerint

főleg a magasabb törlesztőrészlettel rendelkező ügyfelek számára okoz nehézséget a törlesztéshez való visszatérés.

A K&H és az MKB tapasztalatai szerint a fedezetlen hitelekkel bíró ügyfeleknél magasabb a törlesztést újra nem kezdők aránya, de ez már igaz volt a moratórium előtti időszakra is. A Takarékbanknál a korábban már jelzett okokból ott a nagyobb a késedelmesek aránya, ahol az ügyfél eseti, vagy állandó átutalással teljesített.

A törlesztőrészlet emelkedés hatása később érezhető

Egyelőre amiatt sincsenek komolyabb ügyfélpanaszok, hogy a moratóriumból kikerült változó kamatozású hitelesek esetében már a védernyő alatt töltött idő alatt is emelkedett a hitelkamat.

Ahogy az Ersténél megjegyezték, a kamat emelkedése a moratóriumtól teljesen független. A moratóriummal kapcsolatos tájékoztatásainkban visszatérő fontos elem volt annak ismertetése, hogy a jogszabály szerint változhat a kamat, ha a moratórium alatt kamatforduló nap is van – tették hozzá az UniCreditnél. A CIB-nél a moratórium időszaka alatti kamatemelkedést a futamidő meghosszabbításában érvényesítették, így csak a novembertől történt újabb emelések hatásai jelentkeznek majd a következő kamatfordulókor az ügyfeleknél.

A Cofidisnál is arra figyelmeztetnek, hogy az általuk használt

6 és 12 hónapos BUBOR-hoz kötött változó kamatozású hitelesek januártól, a kamatmódosítás után fogják érezni a magasabb törlesztőrészletek hatásait.

A Budapest Bank értékelése szerint is érdemes kivárni: a magasabb törlesztőrészlet megfizetése miatti esetleges nehézségek várhatóan csak pár hónapos késleltetéssel jelentkeznek majd. A money.hu korábbi összeállításában jelezte: a törlesztést újra nem kezdők – ha a moratórium előtt még nem volt lejárt tartozásuk – leghamarabb márciusban kerülhetnek fel a nem teljesítő adósokat nyilvántartó központi nyilvántartásba, a KHR-be. Ráadásul a minimálbér 20 százalékos emelése miatt januártól már 20 százalékkal magasabb összeggel lehet tartozni a banknak büntetlenül.

A bankok fizetéskönnyítő megoldásokkal készülnek

A Budapest Bank és az OTP Bank is azt hangsúlyozta, hogy felkészültek arra, hogy a moratóriumot követően további fizetéskönnyítési lehetőségeket kínáljanak a fizetési nehézséggel küzdő ügyfélkör számára. Ez lehet például a törlesztőrészlet csökkentése, a futamidő meghosszabbítása, illetve ennek a kettőnek a kombinációja. A még fizetőképes ügyfelek akár hitelcserével is kedvezőbbé varázsolhatják a törlesztési pályájukat a moratórium után. Az MKB-nál ugyanakkor az előzetesen megkeresett ügyfeleknek elenyésző százaléka érdeklődött az alacsonyabb törlesztőrészletet eredményező átszerződési megoldásokkal kapcsolatban

Borítókép: Getty Images

chatsimple