Hogyan kaphatok hitelt, ha egyéni vállalkozó vagyok?

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 15 perc

Vállalkozóként nem csak a lakossági hitelek közül választhatsz, hiszen  ha az egyéni vállalkozásodnak jók a mutatói, a céges hitellehetőségek is megnyílnak előtted. Összegyűjtöttük, hogy milyen típusú hitelekre lehetsz jogosult, mely kondíciók mellett és mikre kell odafigyelned, ha kölcsönt szeretnél igényelni. Körbejártuk azt is, hogy a KATA törvénymódosítás milyen változást hozott az egyéni vállalkozók minősítésében. Valamint megnéztük, hogy egyes banki partnereinknél, milyen hitelezhetőséggel számolnak évi 10 millió forintos árbevétel esetén.

Milyen speciális feltételeknek kell megfelelni egyéni vállalkozóként a hitelfelvételhez? Mi befolyásolja a hitelképességet? 

Amennyiben egyéni vállalkozó vagy és szeretnél hitelhez jutni, két opció között is választhatsz.

 1.) Igényelhetsz hitelt, mint magánszemély és a vállalkozásodból kell leigazolnod a bank által elfogadható mértékű jövedelmet. Az, hogy ez a jövedelem mekkora és hogyan fogadható el, több tényezőtől is függ és pénzintézetenként változó az elbírálás menete. 

2.) Illetve a vállalkozásod is igényelhet kölcsönt, de nyilván azt annak finanszírozására kell fordítanod.

Egyéni vállalkozó tárgyalásokat folytat.

Magánszemélyként milyen lehetőségek közül választhatsz és mi befolyásolja alapvetően a hitelképességed vizsgálatát?

Egyéni vállalkozásból igazolt jövedelemmel a következő hitelek közül választhatsz:

  1. Folyószámlahitel
  2. Hitelkártya
  3. Személyi kölcsön
  4. Szabad felhasználású jelzáloghitel
  5. Adósságrendező hitel ingatlanfedezet mellett
  6. Lakáscélú jelzáloghitel

A kölcsönkérelem benyújtásához a felsorolt hitelek mindegyikénél a következőket kell igazolnod:

  • Az egyéni vállalkozásodnak minimum 1 teljes lezárt évvel kell rendelkeznie. Van olyan hitelintézet, ahol egyedi elbírálás mellett az év elején (január, február, március) indult vállalkozásokat is elfogadhatja, és van olyan, aki szigorúbb feltételekkel dolgozik és 2 teljes lezárt üzleti évet vár el. Leggyakrabban a fent említett feltétel az irányadó, tehát 2022-ben 2021-es teljes lezárt évről kell igazolást leadnod.
  • NAV jövedelemigazolást kell bemutatnod a bank részére és emellett NAV igazolást kell arról is benyújtanod, hogy nincsen köztartozásod. Ez köznyelven a NAV 0-s, melyből egyértelműen látszódik, hogy nincsen semmilyen adótartozásod. Ennek hiányában biztosan elutasítja a pénzintézet a kérelmedet. A NAV jövedelem igazolás egyéni vállalkozó esetében gyakorlatilag munkáltatói jövedelemigazolásként funkcionál. Az ezen feltüntetett adatok alapján fogja kikalkulálni a pénzintézet, hogy mekkora jövedelemmel tud számolni az esetedben. Ez az arányszám bankonként változó, a belső szabályozásuk szerint járnak el a bírálat során.
  • Szükség lesz a személyes okmányaidra, ha pedig támogatott hitelt veszel fel, NEAK igazolást is be kell szerezned.
  • A bank kérni fogja az utolsó 2 lezárt éved SZJA bevallását is. Illetve ha a vállalkozásod engedélyköteles tevékenységet végez, bekérhetik az érvényben lévő hatósági-működési engedélyeidet.
  • Utolsó 3 havi bankszámlakivonatot is csatolnod kell a kölcsönkérelmi nyomtatványok mellé. Mivel az egyéni vállalkozásoknak nem kötelező céges bankszámlát vezetniük, ennek hiányában a magánszemélyes számláid kivonatát kell leadnod. Ha külön céges - és magánszámlád is van, mindkettőre szükség lesz.
  • KHR lekérdezést is végez a bank, amelyen nem szerepelhetsz negatív információval. Ebből a lekérdezésből látja a pénzintézet az esetleges egyéb hiteltartozásaid és azok törlesztőit is, melyeket figyelembe vesz a bírálat során.

Hogyan adnak hitelt most egyéni vállalkozásnak a bankok?

Egyéni vállalkozóként ugyanarra a folyamatra számíthatsz, mintha alkalmazottként egy cégnél dolgoznál, és munkabér igazolásával szeretnél hitelhez jutni. A bank vizsgálni fogja a jövedelmedet, az aktuálisan fennálló hiteltartozásaidat. Átnézik a bankszámláidat, vizsgálják a rád érvényes JTM korlátot. Amennyiben ingatlan vásárlásra veszed fel a hitelt, vagy szabad felhasználású kölcsönt szeretnél jelzálogfedezet mellett, ingatlan értékbecsléssel fog indulni a kölcsönkérelmi folyamatod. Az ingatlan értéke és a jövedelem mutatóid alapján dönthető el, hogy mekkora hitelt kaphatsz és milyen futamidőre.

Érdemes előre tájékozódnod, hogy esetedben milyen hitelösszegre lehetsz jogosult, milyen kamatkondíciók mellett. Egyéni vállalkozóként még jobban felértékelődik az előminősítés szerepe, mert bankonként jelentős változás lehet abban, hogy a NAV jövedelemigazolásodon található adatokkal milyen módon kalkulálnak. 

Az, hogy milyen módon adózol, befolyásolja, hogy miképpen fogadják el a jövedelmedet és pontosan hogyan számolnak vele.

A jövedelemadózásban a következők közül választhatnak az egyéni vállalkozók:

  • új KATA
  • vállalkozói jövedelemadózás (tételes költségelszámolás)
  • átalányadózás
  • EKHO

Nagy port kavart az év közben jött változás, miszerint 2022. szeptember 1-től csak bizonyos feltételek mellett maradhattak KATA adónemben a vállalkozások. A változás miatt a legtöbb ilyen adózó rákényszerült, hogy más adózási formát válasszon. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben váltania kellett és még idén szeretne hitelt felvenni, milyen feltételek mellett teheti meg. Szerencsére a legtöbb pénzintézet kisebb szigorításokkal továbbra is finanszírozza ezeket a vállalkozásokat az idei évben. Az, hogy 2023-ban milyen változtatások várhatóak, egyelőre bizonytalan, tehát ha hitelfelvételben gondolkodsz, érdemes még idén meglépned, amíg adottak a feltételek.

Tekintsük át, milyen feltételekkel hiteleznek egyes partnereink, hogyan számolnak a NAV jövedelemigazolásodból:

K&H Bank

Jelenleg a bank a 2021-es lezárt évet veszi figyelembe. Jó hír, hogy egyedi elbírálás alapján, ha nincs teljes üzleti éved, is lehet esélyed hitelhez jutni. Ez a lehetőség akkor áll fenn, ha 2021-ben legkésőbb márciusig elindítottad a vállalkozásod.

Ha jelenleg KATA adózás alá tartozol, vagy év közben kellett az új szabályozás miatt váltanod, KATA-s elbírálás alá fogsz tartozni. Itt úgy számolnak, hogy veszik a NAV által leigazolt éves jövedelmedet (a NAV eleve az árbevételed 60%-ról adja ki az igazolást), ennek kiszámolják a 85%-át és elosztják 12-vel. Az így kapott összeg lesz a jövedelem, melyből kalkulálni tudnak.

Vegyünk egy konkrét példát. Ha 2021-ben 10 millió Ft volt az árbevételed, a NAV 6 millió Ft jövedelmet fog éves szinten leigazolni neked. Ennek a 85%-a 5,1 millió Ft, így a havi jövedelmed 425 000 Ft lesz. Ezzel számol a bank, ennek nézi a terhelhetőségét.

Amennyiben vállalkozói jövedelemadózás hatálya alá esel, szintén a NAV jövedelemigazoláson szereplő összegek fognak számítani, de teljesen másképp, mint a KATA vállalkozók esetében. Itt az összevontan adózó jövedelmeddel számol a bank (ez jellemzően az éves bruttó vállalkozói kivéted), ebből levonja a személyi jövedelemadót, melynek mértéke 15% és ezt osztja 12-vel.

 Tehát, ha például bruttó 350.000 Ft a havi béred, akkor az éves kimutatáson 4,2 millió szerepel majd, ebből levonva a 15%-ot és osztva 12-vel, 297 500 lesz a havi jövedelmed.

EKHO adózás esetén a kimutatott jövedelemből a bank levonja a 15%-os EKHO-t és ezt osztja el 12-vel.

Erste Bank 

Az Erste Bank továbbra is a 2021-es NAV jövedelemigazolást veszi alapul, akkor is, ha maradtál a KATA adózói körben, akkor is, ha év közben váltanod kellett. Fő szabályként a NAV igazoláson szereplő összeget osztják 12-vel. 

Vegyük előző példánkat és számoljuk ki, mekkora jövedelemmel számol az Erste, ha 10 millió Ft volt az előző évi KATA bevételed összege. 6 millió Ft szerepel a NAV igazoláson, ezt osztják 12-vel, tehát 500 000 Ft lesz az elfogadható jövedelmed. 

Vállalkozói jövedelemadózás esetén az összevontan adózó jövedelmednek veszik a 81,5%-át, ebből levonják az adó összegét és osztják 12-vel. Amennyiben bruttó 350 000 Ft volt a havi vállalkozói kivéted, az éves kimutatáson 4,2 millió Ft szerepel, az adó 630 000 Ft. A bank által használt képletet alkalmazva 232 750 Ft- os havi jövedelemmel fognak számolni a bírálat során.

EKHO adózás esetén a kimutatott jövedelemből a bank levonja a 15%-os EKHO-t és ezt osztja el 12-vel.

Takarékbank

A Takarékbank szintén elfogadja a volt és a jelenlegi KATA egyéni vállalkozókat. Jelenleg a NAV 2021-es adóbevalláson található összeg 70%-át veszik alapul és azt osztják 12-vel. Tehát a fő példánknál maradva, ha 2021-ben 10 millió Ft volt a bevételed, a NAV 6 millió Ft-ot fog leigazolni, ennek a 70%-a, osztva 12-vel, havi 350 000 Ft-os havi jövedelmet tudsz leigazolni.

Vállalkozói jövedelem esetén itt is az összevontan adózó jövedelem számít. Ezt korrigálják az SZJA összegével és osztják 12-vel.

EKHO adózás esetén a kimutatott jövedelemből a bank levonja a 15%-os EKHO-t és ezt osztja le 12-vel.

Raiffeisen Bank

Alapvetően lakossági hiteltermékekkel szolgálják ki az egyéni vállalkozókat. Jövedelmet - az MNB adósságfék szabályozásában meghatározott módon - NAV jövedelemigazolással szükséges igazolni. A bank által figyelembe vehető jövedelem összege a vállalkozói adózási forma és az ahhoz kapcsolódó egyéb terhek függvénye. Korábban KATA hatálya alá tartozó ügyfelek esetében a bank a megnövekedett közterhek feltételezésével számolja a hitelfelvétel során figyelembe vehető kapacitás összegét.

Vállalkozó hölgy a kávézójában kötényben.

Vállalkozói hitellehetőségek

Jelenleg a Széchenyi Program keretein belül a következő kedvező kondíciójú hiteleket igényelheted:

  1. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX
  2. Széchenyi Likviditási Hitel MAX
  3. Széchenyi Beruházási Hitel MAX

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX

Szabad felhasználású folyószámlahitel, melyet vállalkozásod átmeneti likviditás hiányának fedezésére igényelheted. Nagy előnye, hogy az egyéni vállalkozásod napi működésével kapcsolatosan felmerülő bármely költségre fordíthatod.

A hitelkeret 1 millió Ft-tól akár 250 millió Ft-ig igényelhető, 3 éves futamidőre. A kamat igen kedvező, 3,5% és az éves kezelési költség 2%. A hitel teljes összegének visszafizetése egy összegben, a szerződés lejáratának napján esedékes.

A folyószámlahitelt minden olyan vállalkozás igényelheti, akinek nincsen lejárt köztartozása és van legalább 1 lezárt üzleti éve. További részleteket a Széchenyi Kártya Program Üzletszabályzatában érhetsz el.

Széchenyi Likviditási Hitel MAX

A Széchenyi Likviditási Hitel MAX egy szabad felhasználású forgóeszközhitel, számla nélküli finanszírozással. Igénybe veheted akár a vállalkozásod működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére, mint pl. különböző eszköz beszerzések, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozása. A hitel fordítható fennálló forgóeszközhiteled kiváltásra is.

A hitelösszeg 1 millió Ft és 250 millió Ft közötti összegre igényelhető, 3 éves futamidő mellett. A termék kamata évi 3,5%, a kezelési költség itt is éves 2%. A hitel törlesztésének megkezdésére a türelmi idő (maximum 9 hónap) lejártát követően kerül sor havi egyenlő összegű törlesztő részletekben.

Széchenyi Beruházási Hitel MAX

Széles körben felhasználható beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére. A hitel elősegítheti a vállalkozásod fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását, így különösen a meglevő kapacitások bővítését, új kapacitások kiépítésének finanszírozását.

A hitel segítségével megvalósítható lehetséges hitelcélok például: ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, új vagy használt kis- és nagyhaszon gépjárművek (vontatmányaik) beszerzése, egyéb gépek, berendezések vásárlása, a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés (legfeljebb a hitelösszeg 20%-áig)

A Széchenyi Beruházási Hitel MAX-hoz biztosított kamattámogatásnak köszönhetően a vállalkozás által fizetendő nettó ügyleti kamat fix 1,5%/év, a nettó kezelési költség fix 2%/év.

A hitel futamideje maximum 10 év lehet, a felvehető hitelösszeg 1- 400 millió Ft.

A Széchenyi hitel programjai az alábbi pénzintézetekben elérhetőek:

  • CIB Bank Zrt.
  • Erste Bank Hungary Zrt.
  • Gránit Bank Zrt.
  • K&H Bank Zrt.
  • MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.
  • MKB Bank Nyrt.
  • Oberbank AG Magyarországi Fióktelepe
  • OTP Bank Nyrt.
  • Raiffeisen Bank Zrt.
  • Takarékbank Zrt.
  • Unicredit Bank Zrt.

A Széchenyi Programokon felül a pénzintézetek saját vállalkozói hitellehetőségekkel is rendelkeznek. Érdemes számlavezető bankodon kívül is tájékozódnod az egyes bankok kínálatáról, hiszen a kondíciók és a feltételek hitelintézetenként igen eltérőek lehetnek. 

Természetesen a legkedvezőbb elsőként a Széchenyi Program keretein belül próbálkoznod. Amennyiben az ott adható hitelösszeg nem elegendő a számodra, vagy valamiért nem felelsz meg a Program feltételeinek, tedd meg a következő lépést, és kérj előminősítést egyéni vállalkozásod számára. A bankok ajánlatai alapján eldöntheted, hogy a számodra felajánlott vállalkozói hitelek kondíciói mennyire versenyképesek a Széchenyi Kártya lehetőségeivel és a magánszemélyként adható hitelekkel szemben.

Egy férfi kteszi az OPEN feliratot a z éttermében.

Vállalkozói hitelt vagy személyi kölcsönt érdemesebb felvenned?

 A Széchenyi Kártya MAX kondíciói igen kedvezőek, de a felvehető maximális összeg elképzelhető, hogy nem lesz elegendő számodra.

Egy 10 millió Ft-os éves árbevételt felmutató egyéni vállalkozás maximum 2 500 000 Ft likviditási hitelösszeghez juthat. Amennyiben KATA-s vállalkozó voltál a 2021-es üzleti évben ez az árbevétel 425 000 Ft-os havi jövedelmet jelent neked. Ha nincs más tartozásod, ebbe belefér akár egy 10 millió Ft-os személyi kölcsön havi törlesztője, amely kalkulátorunk alapján, a legkedvezőbb ajánlatot nézve havi 156.545 Ft.  Ennek a személyi kölcsönnek a futamidő alatti fix kamata 10,9%.

Természetesen ez jóval magasabb, mint a 3,5%-os Széchenyi Likviditási MAX hitel kamata, de amennyiben az a hitelösszeg nem elegendő céljaid megvalósításához, érdemes más megoldásban gondolkodnod. Ilyenkor pedig a legkézenfekvőbb egy személyi kölcsön, hiszen nagyon gyors az átfutási ideje, szabadon, bármilyen elképzelésedre fordíthatod a felvett összeget és a jelenlegi kamatkörnyezetben még mindig találhatsz jó kondíciókkal ajánlatokat.

Összegzés

Egyéni vállalkozóként mind vállalkozói hitel lehetőségekben, mind pedig magánszemélyeknek szóló kölcsönök igénylésében is gondolkozhatsz. Sőt, ha a vállalkozásod mutatói jók, és a jövedelmed is eléri azt a szintet, akár mindkét megoldást igénybe veheted. Finanszírozhatod, bővítheted vállalkozásod egy kedvező vállalati hitellel és magán céljaidra felvehetsz jelzáloghitelt, személyi kölcsönt, de igényelhetsz akár hitelkártyát is. Fontos változások zajlottak idén, a KATA törvény szigorításával, ami miatt a volt KATA adózók 2022-ben még biztosan könnyebben és jó feltételek mellett juthatnak hitelhez. 

Érdemes időben lépned, ha bármilyen finanszírozásra van szükséged, mert a banki szabályozások szigorodhatnak és a kamatok egyértelműen hónapról hónapra magasabban árazottak. Használd a kalkulátorokat, hogy lásd a banki ajánlatok objektív összehasonlítását. Mivel az egyéni vállalkozásból származó jövedelem igen specifikus, érdemes hitelszakértőhöz fordulnod, hogy minél pontosabb előminősítéshez juthass a különböző pénzintézeteknél és felkészülten vághass bele a hiteligénylésbe céljaid megvalósításához.

Ez is érdekelhet