5 millió forint szabad felhasználásra? Ez lehet most a legolcsóbb megoldás!

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 3 perc

Miközben a legkedvezőbb, 5 millió forintos, 8 éves futamidejű személyi kölcsönre 86 ezer forint törlesztőt kell fizetni, a szabad felhasználású jelzáloghitelre ugyanennyi idő alatt havonta 10 ezer forinttal kevesebbet. Sőt, ha utóbbit 10 évre veszed fel, akkor havonta 66 ezer lesz a törlesztés és még így is kisebb lesz a teljes visszafizetendő összeg, mint a személyi hitelnél. 

Ahogy arról már a kamatok emelkedőre kerülésekor  beszámoltunk, a személyi kölcsönök alternatívájaként számon tartott szabad felhasználású jelzáloghitelek felértékelődtek a piacon. Ez érthető, hiszen utóbbiak jóval olcsóbbak. 

Ha a hivatalos adatokat nézzük, akkor azt látható, hogy az idén márciusban a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata alig több mint 10 százalék volt, miközben a személyi kölcsönöknél ugyanez megközelítette a 19 százalékot.

Nem véletlen, hogy a járvány előtti szinthez képest, amikor még jóval alacsonyabb kamatok jellemezték a piacot, jelentősen nőtt az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek összege. 

  • Idén januárban ez az összeg 5,4 milliárd forint volt, ami 26 százalékkal haladja meg a négy évvel korábbit. 
  • Februárban 5,2 milliárd forintról volt szó, ami 2019 azonos hónapjához képest 19 százalékkal magasabb összeget jelent. 
  • A márciusra eső 6,7 milliárd forint pedig 4 százalékos többletnek felel meg a járvány előtti, 2019-es év azonos időszakához mérten. 

Összességében 2023 első negyedévében 15 százalékkal magasabb lett az új szabad felhasználású jelzáloghitelek összege, mint 2019 hasonló időszakában.

Egy férfi papírmunka közben álmodozik.

Havonta tízezres különbség

Vegyünk például egy 5 millió forintos összeget 8 éves futamidővel. A szabad felhasználású jelzáloghitel esetében a legjobb konstrukcióknál 76 ezer ezer forint alatti összegből kijön a havi törlesztőrészlet. Míg ugyanezen paraméterek mellett a személyi kölcsönök közül a legkedvezőbb ajánlatok esetén is 86 ezer forintos törlesztéssel kell számolni.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a szabad felhasználású jelzáloghitelek azért olcsóbbak, mert - ahogy a nevük is mutatja - ingatlanfedezet van mögöttük, ez pedig a bank számára kisebb kockázatot jelent. A személyi kölcsönök esetében nincs szükség ingatlanfedezetre. A jelzáloghitelnél ugyanakkor a hitel adminisztrációja bonyolultabb a személyi hitelhez képest. 

Az alábbi táblázatban a legjellemzőbb paramétereket foglaljuk össze a kétféle kölcsöntípus esetében:

Személyi kölcsönSzabad felhasználású jelzáloghitel
Felvehető összegmaximum 10 (ritkán akár 12) millió Ftnincs jogszabályi korlát
Hitelcélbármire elkölthetőbármire elkölthető
Fedezetjövedelemjövedelem és ingatlanfedezet
Futamidőlegfeljebb 10 évakár 30 év
Kamatperiódusáltalában végig fix5,10,15, 20 év vagy végig fix
Kamatmagasabb, mint a jelzáloghitelekéalacsonyabb, mint a személyi kölcsön kamata
Átfutásmaximum pár nap4-6 hét
Kezdeti költségeknem jellemző számottevő kezdeti költségszámítani kell kezdeti költségekre pl. értékbecslés, közjegyző díja
Adóstársadóstárs bevonása lehetséges, esetenként szükségesadóstárs bevonása lehetséges (házastárs kötelezően bevonandó)
Online igénylésteljesen online is felvehetőnincsen teljesen online hitelfelvétel
Előtörlesztéslehetségeslehetséges

Ha van ingatlanfedezet, a visszafizetendő is kevesebb

Szintén lényeges szempont, hogy a személyi kölcsönöknél a jellemző futamidő 5-8 év, egyes bankoknál akár 10 év, de ennél nem nagyon van hosszabb időtáv. Miközben a szabad felhasználású jelzáloghiteleket minden további nélkül fel lehet venni 10 vagy akár 20 éves futamidőre is. 

 Az 5 milliós hitelösszegnéll és a 8 éves futamidőnél maradva, a legkedvezőbb személyi kölcsönajánlatnál a teljes visszafizetendő összeg meghaladja a 8,2 millió forintot. Miközben, ha 5 millió forintot 10 évre veszel fel szabad felhasználású jelzáloghitelként, akkor a legkedvezőbb megoldással már csak 66 ezer forint lesz a törlesztőrészlet, és bár két évvel hosszabb ideig kell törleszteni a kölcsönt, összességében kevesebb mint 8 millió forint lesz a teljes visszafizetendő összeg.

chatsimple