A karácsonyt már az új otthonodban töltenéd? Még kihasználhatod a városi csokot is, de figyelj a határidőre!

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 4 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

Lendületet adhatnak a lakás- és lakáshitelpiacnak azok, akik még idén szeretnék kihasználni a (városi) CSOK támogatást, amely 2024-től a jelenlegi formájában már biztosan nem lesz elérhető. Ugyanakkor a sürgető határidő miatt könnyen ki lehet csúszni az időből, ha mégsem halad minden a tervek szerint. Összegyűjtöttük ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat.

A nagyvárosokban élő, gyermeket nevelő családok már csak közel három hónapig vehetik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt a mostani formájában. Az állami támogatási program átalakításának eddig elhangzott részletei miatt azoknak családoknak, amelyekben már megszülettek a gyermekek, és nem is terveznek többet, mielőbb lépniük kell a december végén lejáró határidő miatt, ha biztosra szeretnének menni. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a december végi határidő a beadásra, banki befogadásra vonatkozik, nem pedig a folyósításra.

Kétgyermekes család beköltözés után az új lakásba, háttérben kartondobozok

Hiánypótlásokkal kicsúszhatsz a határidőből

Mivel a támogatás és az ingatlan megvásárlásához adott esetben szükséges kedvezményes, illetve piaci hitel ügyintézése időbe telik, nem árt már most elkezdeni a folyamatot azoknak, akik igénybe akarják venni a jelenlegi nagyvárosi CSOK-ot. A kérelmeket 2023. december 29-ig lehet beadni a banfiókokba, mivel ez lesz az év utolsó munkanapja. Ugyanakkor ettől eltérhetnek a bankok, és előfordulhat, hogy valamely pénzintézet valamivel korábbi határidőig tudja majd befogadni a CSOK igényléseket.

Az év végén beadott kérelmek esetén a hitel folyósítása átcsúszhat a jövő évre .

A CSOK feltételei szigorúak, és sokszor nem is könnyű eligazodni bennük. A jogosultsághoz szükséges dokumentumoknak, igazolásoknak az igényléshez hibátlannak kell lenniük. Ha mégis hiánypótlásra van szükség az ügyintézésben, akkor viszont könnyen kifuthatsz a rendelkezésre álló időből. Ezért érdemes szakértővel egyeztetni még az igénylés előtt, nehogy egy apró, egyébként orvosolható hiba miatt idő hiányában elbukd a támogatást.  

Nem minden ingatlan megfelelő a csokhoz

A CSOK iránt érdeklődőnek érdemes előzetes értékbecslést kérni a kiszemelt ingatlanra. Tapasztalatok alapján gyakran előfordul ugyanis, hogy a lakóingatlan, amit a CSOK igénybevételével szeretnél megvásárolni, nem felel meg a támogatás kritériumainak.

Ha azonban élsz az előzetes értékbecslés adta lehetőséggel, akkor nem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy az ingatlan miatt bukod el a támogatást. Az értékbecslésről érdemes tudni, hogy ezt a bank rendeli meg, és jellemzően egy-két héten belül születik meg az eredménye.

Kamatcsökkentés helyett egyedi kamatkedvezmények

Amennyiben  piaci lakáshitelre is szükség van a finanszírozáshoz, semmiképp ne riadj meg a jelenlegi, esetenként még mindig magas hitelkamatoktól.

A bankok ugyanis egyre gyakrabban engednek a piaci lakáshiteleik kamatából.

Ha CSOK támogatást és kedvezményes lakáshitelt is igénybe veszel, további egyedi kamatkedvezményre is számíthatsz.

A piaci lakáshiteleknél ráadásul a hitelkiváltás, vagyis a hiteled olcsóbbra cserélése is opció lehet a jövőben, amikor a kamatok mérséklődésével csökkentheted a havi törlesztőrészleteket  ezzel a lehetőséggel.

Ha felvennéd még idén a városi csokot, érdemes elkezdeni az igénylést

Összességében azt tanácsoljuk tehát, hogy ha az idei feltételekkel szeretnél élni a városi csokkal, mielőbb kezdj neki az ügyintézésnek:

  • válaszd ki a megfelelő lakóingatlant,
  • akár előzetes értékbecslés segítségével tisztázhatod, hogy az ingatlan megfelel-e a CSOK feltételeinek,
  • válaszd ki, akár hitelszakértő segítségével a számodra legoptimálisabb bankot a támogatás és a lakáshitel igényléséhez,
  • ha bizonytalan vagy a hitelképességedben, kérhetsz előzetes hitelbírálatot is,
  • majd ha minden szükséges dokumentumot beszereztél, beadható a támogatási, a kamattámogatott hitel és ha szükséges további piaci kamatozású lakáshitel iránti kérelem.

Fontos már a lakásvásárlás kezdeti szakaszában tisztázni, hogy a vételárat miből fogod kifizetni, az adásvételi szerződésben ugyanis már pontosan meg kell határozni a vételár kifizetésének ütemtervét és határidejét. Ha a vásárlás CSOK támogatás, kamattámogatott hitel, illetve piaci lakáshitel segítségével történik, akkor a folyósító banknak és a pontos támogatási, illetve hitelösszegnek is szerepelnie kell az adásvételi szerződésen.

A bankoknak jogszabály szerint a CSOK támogatás iránti kérelmet lakásvásárlás esetén maximum 30 napon belül kell elbírálniuk. Ugyanakkor a teljes folyamat heteket, hónapokat vehet igénybe, hogy pontosan mennyit, az nem csupán rajtad mint igénylőn múlik.

chatsimple