Mostanában viszonylag kevés szó esik a lakástakarékról, mint megtakarítási lehetőségről. Talán nem is véletlenül, hiszen a 2018. október 16. után kötött szerződésekre nem jár állami támogatás a befizetések után. Cikkünkből megtudhatod, hogy ma köthető-e még egyáltalán lakás-takarékpénztári szerződés. Annak is utánajárunk, hogy milyen lehetőségeid vannak, ha már korábban kötött lakástakarék-szerződésed van.

A lakástakarék az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma volt korábban, amíg olyan szerződést lehetett kötni, hogy a befizetések után 30 százalékos, de maximum év 72 ezer forintos állami támogatás jár. Ezeknél havi 20 ezer forintos befizetéssel lehet(ett) a maximális állami támogatáshoz hozzájutni, de természetesen ennél kevesebb havi befizetésre is jár(t) az állami támogatás.

Lakástakarék-történelem

A lakástakarékpénztárak fénykorában még négy szolgáltató volt a piacon, melyekből mára csak a Fundamenta maradt talpon. Az Aegon Lakástakarékpénztár 2018. október 1-jén függesztette fel értékesítési tevékenységét. Már meglévő ügyfeleit ez először nem érintette, majd 2019. október 25-től az Erste Lakástakarékra ruházta át szerződésállományát az Aegon. Az Erste Lakástakarék 2020. október 31-től függesztette fel az értékesítést, de a meglévő LTP szerződéseket ez az intézkedés nem érinti, sem az Erste, sem az Aegon szerződések vonatkozásában. Az OTP Lakástakarékpénztár 2019. novemberétől függesztette fel meglévő termékeinek értékesítését, korábban kötött szerződéseit változatlanul tovább kezeli.

Mint a bevezetőben utaltunk rá, 2018. október 17-én az Országgyűlés megszüntette a lakástakarékok állami támogatását (új szerződésekre vonatkozóan, a meglévő szerződéseket ez az intézkedés nem érinti). A 30 százalékos támogatás megszűnésével már jóval kevésbé tűnnek vonzónak a lakástakarék termékek. Érdemes megjegyezni, hogy az állami támogatásokkal ezután a CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) lehetőségeit bővítették, illetve a NOK (Nemzeti Otthonteremtési Közösség) keretében lakáscélra befizetett összegek után elérhető.

Ha már van lakástakarékod

Az állami támogatásnak köszönhetően nagyon népszerű volt korábban ez a takarékoskodási forma. Ha te még az állami támogatás időszakában kötöttél LTP-szerződést, akkor biztosan leellenőrizték az adószámod alapján, hogy egyszerre csak egy szerződés legyen a neveden, mert egyszerre csak egyre igényelheted az állami támogatást. A családban viszont több szerződés is lehet, így akár a házastársadra, gyerekeidre is köthettél lakástakarékot, melyekre szintén jár az állami támogatás.

Amikor eljön az építkezés, lakásvásárlás, korszerűsítés vagy egyéb más lakáscél megvalósításának ideje, a családtagok szerződése összevonható. Ily módon, továbbá a megtakarításhoz igényelhető kedvező kamatozású lakáshitellel együtt már komoly összeg állhat rendelkezésetekre.

Szerződéses összeg= megtakarítás+betéti kamat+állami támogatás+lakáskölcsön

Nem mindegy, mikor kötötted az LTP-t, mert 2017 júliusától a kiutalási időszak 2 hónapra csökkent, ami azt jelenti, hogy amikor lejár a vállalt megtakarítási idő, akkor ennyi idő elmúltával történik meg az összeg kiutalása. Aki ennél korábban kötötte a szerződést, annak a kiutalási időszak 3 hónap.

Ha a te lakástakarék-szerződésed már állami támogatás nélküli, akkor betéti kamatot és további – a lakástakarékpénztár által meghatározott -bónuszt kaphatsz megtakarításodra. Havi befizetéseid akár jóval magasabbak is lehetnek, mint a korábbi állami támogatást kimaxoló 20 ezer forint. A megtakarítás mellé továbbra is alacsony és fix kamatozású lakáskölcsönt lehet igénybe venni.

Szerződéses összeg= megtakarítás+betéti kamat+bónusz+lakáskölcsön

Ha mostanában jár le a lakástakarékod

Ha a lakástakarék-szerződésed a megtakarítási időszak lejáratához közeleg, érdemes átgondolni, hogy milyen lakáscélra használnád fel az összegyűlt pénzt. Azt is el kell dönteni a lakáscél függvényében, hogy csak a megtakarítást fogod kérni vagy élni kívánsz a lakáskölcsön igénylésének lehetőségével is. Dönthetsz úgy is, hogy meghosszabbítod a megtakarítási időt, és tovább folytatod a befizetéseket, de számíts rá, hogy a meghosszabbított megtakarítási időre már nem jár az állami támogatás.

A lakástakarék felhasználható számtalan lakáscélra, többek között lakásépítésre, – bővítésre, lakásvásárlásra, lakásfelújításra, – korszerűsítésre, lakáscélú kölcsön vagy pénzügyi lízing kiváltására, lakásbérleti vagy lakáshasználati jog vásárlására.

Fontos tudni, hogy hitelügylet esetén a lakáscélú megtakarítás önerőnek számít.

A januárban indult otthonfelújítási támogatás időszakában különösen jól járhatnak azok, akik a lejáró lakástakarék-szerződésüket otthonfelújítási célra használják, és a felújítási támogatás feltételeinek is megfelelnek Ugyanis ők a felújítási munkákról szóló számlákat benyújthatják a lakástakarék felé is, és beadhatják ugyanazokat a felújítási támogatás igényléséhez is.

Ha lakástakarékot szeretnél

Jelenleg csak a Fundamentánál tudsz lakás-takarékpénztári szerződést kötni. Attól függően, hogy milyen lakáscélra kívánsz takarékoskodni, különböző megoldásokból választhatsz náluk.

Ha pedig lakáshitel-igénylés előtt állsz, a money.hu lakáshitel kalkulátorával összehasonlíthatod a bankok hitelkonstrukcióit, és kiválaszthatod a számodra megfelelőt.