Mire elég a falusi csok az ország két végében

Kreivich Orsolya
Kreivich Orsolya
Olvasási idő: 6 perc

Haladékot kapott a kistelepülésekre történő költözést ösztönző falusi csok, eredetileg az év közepéig lehetett igényelni, de az új szabály szerint az év végéig van erre lehetőség. A money.hu ennek apropóján megnézte, hogy egy nyugat-magyarországi, Győr közelében lévő településen mennyiből jönne ki egy lakóingatlan és mennyiből a ország másik, keleti végében, Nyíregyházától nem messze. 

A kistelepülésekről való elvándorlás megállítása és a lakosságszám növelése érdekében bővült még 2019 közepén az állami lakástámogatási rendszer a falusi csokkal. A lényege, hogy támogatást és kedvezményes hitelt kérhetnek azok, akik több mint 2500 település egyikébe költöznének. 

Így néz ki a „kis”, a falusi csok

A “nagy” csokhoz (családi otthonteremtési kedvezmény) hasonlóan működik a falusi verzió is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a támogatást az érintett településeken lévő 

  • használt lakások vásárlására és ezzel egyidejű bővítésére, korszerűsítésére;
  • meglévő lakás bővítésére és korszerűsítésére lehet felhasználni. 

A támogatás több elemből áll. Egy meglévő gyermek esetén 600 ezer, két gyermeknél 2,6 millió forint, három vagy annál több gyermek esetén 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege. Fontos feltétel, hogy a támogatás összegének legfeljebb 50 százaléka költhető vásárlásra, a fennmaradó rész korszerűsítésre, felújításra fordítandó.

Ha már meglévő lakóingatlanról van szó, akkor csak a korszerűsítés jön szóba. Ebben az esetben a falusi csok esetében a fenti összegek felére tarthatnak igényt az érintettek. (Egy gyermek esetén 300 ezer, két gyermeknél 1,3 millió forint, három vagy több gyermeknél pedig 5 millió forint lesz a támogatás.) 

Ha használtlakás-vásárlásról van szó falusi csokos településen, akkor az odaköltöző család a támogatás mellé kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású, legfeljebb 25 éves futamidejű lakáshitelt is igényelhet. 

A money.hu a falusi csok-hosszabbítás apropóján kiválasztott egy nyugat-magyarországi és egy kelet-magyarországi falusi csokos települést és az ingatlan.com-on elérhető hirdetések alapján bemutatja, hogy mennyiért tud egy két gyermeket nevelő család az érintett településekre költözni a falusi csok felhasználásával. Mindkét szigorúan hipotetikus példában 5-5 millió forint saját erővel rendelkezik a két gyermeket nevelő, a falusi csokos lehetőséget kihasználó család.

Mennyi az annyi Győr mellett? 

A nyugati oldalon a Győrtől alig több mint 20 kilométeres távolságra lévő Felpéc került a példába. A településen egyébként több új, jövőre átadásra kerülő lakást is hirdetnek eladásra, de a példában egy 80 négyzetméteres használt családi ház szerepel, amelynek ára a hirdetés szerint 17 millió forint. Ebből lejön a 2,6 millió forintos vissza nem térítendő támogatás fele, hiszen ez az összeg használható fel vásárlásra a falusi csok fentebb már jelzett feltételei szerint. Így 15,7 millió forint lesz a vételár, aminek csak egy része jön ki a két gyermekre felvehető támogatott lakáshitelből, amelynek maximális összege 10 millió forint. Ez 25 éves futamidővel számolva havi 48 ezer forintos törlesztőrészletet jelent. 

A hiányzó 5,7 millió forintot a család megtakarításaiból nem tudjuk finanszírozni, arról nem is beszélve, hogy a felújításokra kapott 1,3 millió forintos falusi csok-részt is vélhetően ki kell egészítenünk. Így adódik a lehetőség, hogy a fennmaradó részt legalább részben hitelből finanszírozzuk. 

A kölcsönhöz – miután meglévő gyermekek után igényeljük a hitelt – a bankok elfogadják a csok-ot önerőként, ám miután a finanszírozást kisebb forgalmú településeken a bankok általában a forgalmi érték 70 százalékáig nyújtanak, ebbe pedig beleszámítódik a csok-hitel összege is.

A fentiek miatt az 5 milliós keret felét, 2,5 millió forintot jó eséllyel önerőként kell belevinni az ügyletbe.

Ebben az esetben a piaci hitel összege 3,2 millió forint lesz. 

Fotó: Getty Images

Piaci hitel is kell – nem mindegy, mennyiért

De nagyon nem mindegy azonban, melyik banktól veszi fel az illető ezt az összeget, mert nagyon komoly eltérések lehetnek. A money.hu lakáshitel-kalkulátora szerint ekkora hitelösszegnél 10 éves futamidővel számolva a kölcsönajánlatok kamatai 6,59 és 9,3 százalék között szóródnak a bankoknál 400 ezer forintos igazolt nettó jövedelem esetén. A törlesztőrészletekben a kamatkülönbség közel 5 ezer forintos eltérést okoz: a legjobb ajánlatot adó banknál 36 700 forintot kell fizetnünk, míg a legrosszabb ajánlat esetén 41 300 forint a havi törlesztőrészlet. (Ahogy a példából látszik, a támogatott hitelnél 25 éves futamidő szerepel, a piacinál 10 év, ennek az oka, hogy a kedvezményes hitelnél az alacsony kamat miatt érdemes maximalizálni a futamidőt.)

A kiszemelt felpéci ingatlanra felvett hitelekre tehát az induláskor a legoptimálisabb esetben havi 90 ezer forintos törlesztéssel számolhatunk az első 10 évben, majd azt követően a törlesztési terhünk további 15 évben 48 ezer forint lesz. A rendelkezésre álló saját forrásból és a falusi csok korszerűsítésre fordítható keretéből pedig 3,8 millió forint értékű felújítást tudunk finanszírozni. 

Keleten olcsóbb

A keleti országrészben, Nyíregyházától valamivel több mint 20 kilométerre eső Buj az egyik falusi csokos település, ahol az ingatlan.com-on több eladó ingatlant hirdetnek.  Például egy 90 négyzetméteres házat 9,3 millió forintért. Amennyiben ezt választja egy két gyermeket nevelő család, akkor a fenti menetrend alapján 8 millió forintra csökkent a vételár az 1,3 milliós vissza nem térítendő támogatás miatt. A fennmaradó 8 millió forintot pedig kedvezményes hitelből lehet fizetni, amelynek törlesztőrészlete 40 ezer forint alatt marad. A korszerűsítésre/bővítésre 1,3 milliót kell fordítani a támogatásból, amely itt a “példacsalád” 5 millió forintos saját erejének egészével kiegészíthető.

Borítókép: Getty Images

Ez is érdekelhet
chatsimple