Megváltozott a lakáshitel-felvevők helyzete mostanában. A kamatok megemelkedtek a tavalyi szintekhez képest, ezzel pedig átalakult a banki verseny is. A hitelfelvételt ösztönző jóváírások lényegében eltűntek a piaci lakáshitelek esetében, ugyanakkor a Babaváró hitelre kínált jóváírások akár 100-200 ezer forintos megtakarítást is jelenthetnek. A piaci lakáshiteleknél viszont megmaradt a kamatverseny, ezért érdemes alaposan körülnézni a banki ajánlatok között.

Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, hogy segítsen a Babaváró hitellel kapcsolatos jogosultsági és igénylési kérdéseidben, illetve akár a teljes ügyintézésben.

Inkább a Babaváró hitelt akciózzák a bankok, mint a piaci lakáshiteleket
A piaci lakáshitelek magasabb kamattal, így nagyobb összegű törlesztőrészlettel érhetőek el az egy évvel korábbihoz képest. Ez is szerepet kapott abban, hogy tavalyhoz képest fordulat következett be a hitelfelvevőkért folyó banki versenyben, amelynek középpontjában az államilag támogatott Babaváró kölcsön áll.
“Korábban jellemző volt, például egy évvel ezelőtt is, hogy a bankok különböző jóváírásokat kínáltak a piaci lakáshitelt igénylőknek, ám ezek mára lényegében eltűntek. Ugyanakkor egyre több bank nyújt a babavárósoknak “ingyenpénzt”, ráadásul szinte egymásra licitálnak”
- mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. Hozzátette, hogy korábban 80-100 ezer forintos jóváírásra lehetett számítani a Babavárónál, most azonban jóval magasabb összeget kínálnak a bankok.
A Gránit Bank például keddtől - május 2-ától - 200 ezer forintot ad, ha náluk történik az igénylés. Az OTP 100 ezer, az Erste 120 ezer, a Takarékbank és az MKB egyesüléséből a hétvégén létrejött MBH Bank 130 ezer, a K&H és az UniCredit 150 ezer, a CIB és a Raiffeisen pedig 180 ezer forint jóváírást ad a babavárósoknak a feltételek teljesülése esetén.
Segítség a lakásvásárlásban
A gyermekvállaláshoz kötött Babaváró hitelt eredetileg a múlt év végéig lehetett felvenni, ám a meghosszabbított határidőnek köszönhetően 2024 végéig igényelhető. Tavaly összesen 457 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a bankok, ami az összes új lakáshitel 1195 milliárd forintos összegének 38 százaléka. A magas kamatkörnyezetben felértékelődött tehát ez az államilag támogatott konstrukció, és várhatóan továbbra is népszerű marad a hitelpiacon.

Bár a Babaváró maximális, 10 millió forintos összegéből nem jön ki egy átlagos lakás ára, de jelentősen megkönnyítheti a vásárlást. Különösen azért, mert önerőként is beszámítható. Így azok a házaspárok, akik megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, további, akár szintén államilag támogatott csok-hitelt vagy piaci lakáshitelt vehetnek fel ingatlanvásárláshoz.
Fontos a körültekintő bankválasztás
Bár a Babaváró igénylését és törlesztését szigorú előírások szabályozzák, ezzel együtt a bankok feltételei között lehetnek eltérések. Ezért mielőtt bankot választasz, érdemes megnézni, hogy az egyes pénzintézeteknél mik a pontos kritériumok.
Ugyanígy lehetnek különbségek a szintén államilag támogatott és kedvezményes kamatozású csokos kölcsönök igénylési feltételei között. Csakúgy, mint a piaci lakáshiteleknél, amelyeknél az említett kamatverseny a meghatározó. Lakáshitel-kalkulátorunk szerint április végén egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű végig fix törlesztőrészletű lakáshitelek esetében a legolcsóbbak 9 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval érhetőek el, ez havonta 130 ezer forint körüli részletet jelent. A drágább konstrukcióknál akár 150 ezer forint is lehet a havi törlesztés, így összességében teljes visszafizetendő összeg milliókkal is több lehet. Éppen ezért kulcsfontosságú az összehasonlítás, ebben a különböző online kalkulátorok gyors és hatékony segítséget jelentenek.