A falusi CSOK 2024-ben is igényelhető a preferált kistelepüléseken, sőt a külterületeken is, az összegek pedig emelkedtek. Mindemellett a gyermekáldást tervező házaspárok a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás mellé a CSOK Plusz hitelt is felvehetik, amennyiben preferált településen képzelik el otthonukat. Mutatjuk, mit érdemes tudni a 2024-es falusi csokról és a támogatással együtt igényelhető városi CSOK-ot váltó CSOK Plusz programról.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a MoneyNetwork Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, hogy segítsen a falusi CSOK-kal kapcsolatos jogosultsági és igénylési kérdéseidben, illetve akár a teljes ügyintézésben.
Az 5000 fő feletti településeken 2024-től megszűnt a CSOK – de a CSOK Plusz támogatott hitelkonstrukció bármelyik településen igénybe vehető
A városi CSOK összegei a magas ingatlanárak miatt már nem jelentettek akkora segítséget a családoknak, hiszen a támogatás és a kedvezményes kamatozású CSOK-hitel mellé sok esetben további, magas összegű piaci kamatozású hitel felvétele is szükséges volt az otthonteremtéshez. Ezért döntöttek ennek megszüntetése mellett.
CSOK összegek 2023. december 31-ig:
Otthoncél/ gyermekszám | Új lakás, ház építés, vásárlás | Használt lakás, ház építés, vásárlás | Bővítés |
---|---|---|---|
1 gyermek | 600.000 Ft | 600.000 Ft | 600.000 Ft |
2 gyermek | 2.600.000 Ft | 1.430.000 Ft | 1.430.000 Ft |
3 gyermek | 10.000.000 Ft | 2.200.000 Ft | 2.200.000 Ft |
4 vagy több gyermek | 10.000.000 Ft | 2.750.000 Ft | 2.750.000 Ft |
A CSOK Plusz program merőben más, mint az eddigi CSOK
A CSOK Plusz tulajdonképpen vállalt gyermekekre igényelhető kamattámogatott hitelkonstrukció, legfeljebb 3 százalékos kamattal, 10-25 év futamidővel, melyhez több könnyítés is kapcsolódik:
- A hitel felvétele után lehetőség van arra, hogy 1 évig csak a kamatokat fizesd, a tőkét még nem kell. Így a havi törlesztőrészleted 12 hónapig alacsonyabb lesz.
- A hitel felvétele után születő első gyermek 1 éves hitelmoratóriumra jogosít, azaz gyermekszületés után egy évig nem kell fizetni a kölcsön törlesztőrészletét.
- A következő (tehát a hitel felvétele után a másodikként érkező) gyermek születése után 10 millió forintot elengednek a fennálló tőketartozásból.
- További gyermek érkezésekor további 10 millió forint elengedés történik a fennálló kölcsönből.
- A CSOK Pluszra jogosult házaspárok első közös otthonának megvásárlásához akár a 10 százalék önerő is elegendő lehet, az egyébként szükséges 20 százalékkal szemben.
A CSOK Plusz programban tehát a vissza nem térítendő támogatás nincs, ugyanakkor a második gyermektől járó gyermekenkénti 10 milliós hitelelengedés még magasabb támogatást is jelenthet egyes élethelyzetekben a korábbi vissza nem térítendő CSOK összegeknél. A CSOK Plusz keretében igényelt kamattámogatott hitelt kizárólag a meghatározott lakáscélokra lehet fordítani, tehát nem szabad felhasználású, mint például a Babaváró hitel.
Ugyanakkor a CSOK Plusznak nincsenek területi korlátai, az ország egész területén igénybe vehető. Sőt a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás mellé is fel lehet venni, amennyiben hitelképes az igénylő házaspár.
Ezekre a lakáscélokra jár a CSOK Plusz
A CSOK Plusz keretében igényelhető kedvezményes kamattámogatott hitelt első lakás vásárlására, építésére, családméret-növekedés miatti lakáscserére (vásárlás, építés), illetve lakásbővítésre lehet igényelni.
Milyen összegű CSOK Plusz hitelt lehet felvenni?
A CSOK Plusz program nem tesz különbséget új és használt ingatlan között az összegeket tekintve, a felvehető összegek a gyermekek számától függenek:
- egy gyermekre: 15 millió Ft,
- két gyermekre: 30 millió Ft.
- három vagy több gyermekre: 50 millió Ft maximális hitelösszeg lesz elérhető.
A gyermekszámba a már meglévő gyermekek is beleszámítanak, ugyanakkor „csak” meglévő gyermekekre nem lehet igénybe venni a kamattámogatott hitelt, feltétel a gyermekvállalás.
Csak házaspárok igényelhetik a CSOK Pluszt, az életkor is számít
A CSOK Pluszt azok a házaspárok vehetik igénybe, amelyeknél a feleség 41 év alatti. Van ugyanakkor egy 2 éves átmeneti időszak, amikor azok a házaspárok is igényelni tudják a támogatást, ahol a feleség a 41. életévét már betöltötte, de várandós. Egyedülállók, élettársak nem vehetik igénybe a támogatást (vállalt gyermekre jelenleg is csak a házaspárok jogosultak csokra).
A CSOK Plusz igénylőkre, gyermekvállalásra és a támogatott ingatlanra vonatkozó feltételeiről CSOK Plusz oldalunkon tájékozódhatsz részletesen. Kiemelten fontos azonban, hogy mivel a CSOK Plusz programban kamattámogatott hitel felvétele történik, az igénylőknek hitelképesnek kell lenniük.
A gyermekvállalás a CSOK Plusz alapfeltétele, amely örökbefogadással is teljesíthető. Akiknek már van gyermekük/gyermekeik, és nem szeretnének újabb gyermeket vállalni, azok a CSOK Plusz-t nem tudják igénybe venni.
Ugyanakkor a 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében, 2024. január 1-jét követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni. Tehát 2024. március végéig átmeneti időszak volt: azaz beadhatták az igénylők a hitelkérelmet úgy, hogy 2024. január 1-jét követően született, örökbefogadott gyermekek vállalt gyermeknek minősülnek.
Ilyen ingatlanokra lehet felvenni a CSOK Pluszt
Az ingatlanra vonatkozó feltételek közül újdonság, hogy maximálva van az ingatlan értéke.
- Első közös otthonra: maximum 80 millió Ft,
- továbbköltözés, nagyobb ingatlanba költözés esetén: maximum 150 millió Ft értékű ingatlanokra lehet igénybe venni a kamattámogatott CSOK Plusz hitelt.
Építkezés esetén ingyenesen elérhető típustervek közül válogathatnak az érintettek a Nemzeti Mintaterv Katalógusból.
Telekvásárlásra nem használható fel a CSOK Plusz.
A CSOK Plusz ingatlanra vonatkozó további feltételeiről részletesen tájékozódhatsz CSOK Plusz oldalunkon.
Illetékmentesség falusi csokkal és csok plusszal
A CSOK Plusz vagy falusi CSOK segítségével ingatlant vásárlók értékhatár nélkül illetékmentességet élveznek. Ugyanakkor 150 millió forintnál drágább ingatlan CSOK Plusz felhasználásával nem vásárolható. A vagyonszerzési illeték akár százezres, milliós megtakarítást jelenthet a lakásvásárlóknak.
A preferált kistelepülésekre és a külterületekre új falusi CSOK érkezett 2024-től
Az új falusi csok vagy kistelepülési CSOK részletszabályai 2023. július 11-jén jelentek meg, a szabályokon azóta végzett némi finomhangolást a jogalkotó. A kormányrendelet tartalmazza a kistelepülések módosított listáját is, amelyet a Magyar Közlönyben vagy cikkünk alján nézhetsz meg.
2024. január 1-től csak a preferált kistelepüléseken fekvő vagy külterületi lakásnak minősülő ingatlanra lehet igénybe venni a CSOK támogatást. Külterületi lakásnak minősül a település külterületén, az ingatlan-nyilvántartásban tanya vagy birtokközpont megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, amelyen a feltételeknek megfelelő lakóingatlan van.
A kistelepülési CSOK felhasználása
Magyarország területén preferált kistelepülésen fekvő vagy külterületi lakásnak minősülő
- használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése – csak egyidejű vásárlás és korszerűsítés és/vagy bővítés esetén, használt lakás vásárlásra önmagában nem igényelhető
- meglévő használt lakás bővítése, illetve korszerűsítése – bővítés vagy korszerűsítés, de lehet együttesen mindkét célra is igényelni
- új egylakásos lakóépület vásárlása vagy építése (azaz például egy új társasházi lakás megvásárlására nem lesz igényelhető)
Meglévő használt lakás korszerűsítésére, bővítésére abban az esetben is igényelhető a támogatás, ha a célingatlan megvásárlásához korábban már vettél fel csokot.
Az új falusi CSOK összege 2024-től
Használt lakás vásárlás egyidejű bővítéssel és/vagy korszerűsítéssel | Meglévő használt lakás korszerűsítése | Meglévő használt lakás bővítése, vagy bővítése – korszerűsítése | Új egylakásos lakóépület (ház) vásárlása, építése | |
---|---|---|---|---|
1 gyermekre | 1.000.000 Ft | 600.000 Ft | 600.000 Ft | 1.000.000 Ft |
2 gyermekre | 4.000.000 Ft | 2.000.000 Ft | 2.000.000 Ft | 4.000.000 Ft |
3 gyermekre | 15.000.000 Ft | 7.500.000 Ft | 7.500.000 Ft | 15.000.000 Ft |
Használt lakás vásárlása és bővítése, korszerűsítése esetén a vásárlásra fordítandó összeg nem haladhatja meg a támogatás 50%-át.
A falusi CSOK igénybevételének feltételei
A támogatást igénylőként számos feltételnek meg kell felelned. A személyi feltételeken túl különböző elvárások vonatkoznak a gyermek(ek)re is, aki(k)re tekintettel igényled a csokot. Ráadásul a támogatással érintett ingatlan felé is szigorú követelményeket támaszt a jogszabály. Ezen feltételeket foglaljuk össze az alábbiakban.
Az igénylőkre vonatkozó feltételek
- magyar állampolgárság
- magyarországi lakcím
- büntetlen előélet: a jogszabályban meghatározott bűncselekmények elkövetése kizáró ok
- köztartozásmentesség
- családi állapotod lehet házas, egyedülálló, elvált, özvegy, élettársi kapcsolatban élő is, ugyanakkor vállalt gyermekre vonatkozóan csak házasok igényelhetnek csokot
- minimális életkor 18 év, felső korhatár nincs, azzal a kivétellel, hogy vállalt gyermekre történő igénylésnél a feleség életkora 41 év alatti legyen
- igazolható TB jogviszonyod legalább 2 év. A TB jogviszony igazolása alól mentesülnek azok, akik gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülnek (végleges határozattal)
- igénylőként nem lehetsz az ingatlan eladójának vagy az építési tevékenységet végzőnek közeli hozzátartozója vagy élettársa, ha gazdálkodó szervezet az eladó vagy az építtető, akkor nem rendelkezhetsz tulajdonnal a cégben
- vásárlás esetén vállalnod kell, hogy a vételár legfeljebb 10 százalékát fizeted készpénzben, a többit utalással
- legalább 10 évig – vagy a gyermek nagykorúvá válásáig – a támogatással érintett ingatlanban kell laknotok, ezt lakcímkártyával kell igazolni
Gyermekekre vonatkozó feltételek
A CSOK alapfeltétele a meglévő gyermek(ek) vagy gyermekvállalás. Gyermeknek minősül:
- a magzat vagy az ikermagzat a terhesség betöltött 12. hetét követően
- az igénylő vérszerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermeke, aki nem töltötte be a 25. életévét, vagy már a 25. életévét betöltötte, de megváltozott munkaképességű személy nek minősül
- a gyermek szüleinek halála esetén az igénylővel közös háztartásban élő, és a vele együtt költöző, legalább egy éve az igénylő gyámsága alatt álló gyermek
A CSOK összegét befolyásoló gyermekszámot a következők szerint kell megállapítani:
- egyedülálló igénylő esetén az igénylővel közös háztartásban élő, vele az új lakásba együtt költöző gyermek(ek)
- házastársak esetén a velük közös háztartásban élő, velük az új lakásba együtt költöző közös, valamint a házastársak nem közös gyermekei együttesen,
- fiatal házaspár esetén a fiatal házaspárral közös háztartásban élő, velük együtt költöző közös, a házastársak nem közös, valamint a közösen vállalt gyermekek együttesen,
- élettársak esetén:
- az élettársak a velük közös háztartásban élő, közös gyermekeik után, együttesen,
- az élettársak az egyik fél velük közös háztartásban élő gyermeke után, együttesen,
- az élettársak a velük közös háztartásban élő közös és az egyik fél saját gyermekei után, együttesen,
- az élettársak, a velük közös háztartatásban élő nem közös gyermekei után együttesen igényelhető támogatási összeg meghatározásához ki kell számolni, hogy melyik igénylő élettársi fél saját gyermekei után jogosultak a magasabb összegű kedvezményre,
- az élettársak, a velük közös háztartásban élő közös és mindkét fél saját gyermeke után együttesen igényelhető támogatási összeg meghatározásához ki kell számolni, hogy melyik igénylő élettársi fél saját és közös gyermekei után jogosultak a magasabb összegű kedvezményre.
A támogatással érintett ingatlanra vonatkozó követelmények
A CSOK feltételeinek megfelelő lakás
- a lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezésselnyilvántartott ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel, amely rendelkezik legalább:
- 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek
hiányában legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel, - fürdőhelyiséggel és WC-vel
- közműves villamosenergia-szolgáltatással
- egyedi fűtési móddal
- közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, akkor a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi, zárt szennyvíztárolóban történik
- közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, akkor a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van
A csokhoz elvárt hasznos alapterület:
Lakás | Ház | |
---|---|---|
1 gyermek | 40 m2 | 70 m2 |
2 gyermek | 50 m2 | 80 m2 |
3 vagy több gyermek | 60 m2 | 90 m2 |
Új lakásra vonatkozó feltételek
- egylakásos lakóépület: a tulajdoni formájától függetlenül olyan szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített, egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik
- a 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer által előállított igazoló dokumentummal rendelkező új lakás építéséhez.
- olyan új lakás vásárlásához, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben természetes személy részére értékesítenek (azaz építtetőtől, generálkivitelezőtől vásárolod, és te vagy az első tulajdonos).
- az épület felépítése bejelentésének megtörténte előtt történő átruházás esetén (ha az építkezés 2008. július 1 jén vagy azt követően kiadott építési engedély vagy 2016. január 1-jét követően az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén az építési tevékenység bejelentése alapján történt) a családi otthonteremtési kedvezményt az új tulajdonos igénybe veheti.
- Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte.
Bővítésre vonatkozó feltételek
- A lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogat növelésével nem járó tetőtér-beépítést, valamint
az emelet-ráépítést is. - A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása nem minősül a lakás bővítésének.
- Lakás bővítése esetén a bővítendő lakásnak a kérelem benyújtása időpontjában az igénylő és a támogatássak érintett gyermek(ek) lakóhelyéül kell szolgálnia, és a bővítést követően lakhatási körülményeiknek javulnia kell.
- Lakás bővítése esetén a CSOK igénybevételéről szóló szerződés megkötésének feltétele, hogy a benyújtott bekerülési költséget tartalmazó költségvetést a hitelintézet elfogadja.
Ezek a korszerűsítési munkálatok megfelelőek a falusi csokhoz
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, illetve vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.
A falusi CSOK igénylése
A CSOK támogatást a hitelintézeteken keresztül Magyarország Kormánya nyújtja.
A falusi CSOK kérelmet
- lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül,
- lakás építésiengedély-köteles bővítése esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásul vételét megelőzően,
- lakás egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően,
- új lakás építése esetén a használatbavételi engedélyről szóló határozat vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági dokumentum vagy az egyszerű bejelentéshez kötött új lakóépület felépítésének megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően
kell benyújtani.
Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség, a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte. Ebben az esetben a határidők tekintetében
- az építési engedélyen vagy egyszerű bejelentésen az építési tevékenység megkezdésének,
- a használatbavételi engedélyen, a használatbavétel tudomásulvételének igazolásán vagy egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványon az építési tevékenység befejezésének tényét kell érteni.
CSOK igénylés költségei
Az igényléssel járó költségek attól is függenek, hogy csak a vissza nem térítendő támogatást szeretnétek, vagy lakáshitelre is szükségetek van a támogatás mellé.
A leggyakrabban előforduló költségek CSOK támogatás igénylése esetén:
- értékbecslés díja: körülbelül 30.000 Ft
- helyszíni szemle díja (építés esetén): hozzávetőlegesen 15.000-20.000 Ft/szemle
- tulajdoni lap díja (a tulajdoni lap típusától függ, lehet hiteles, teljes tulajdoni lap, Földhivatalból kikért vagy a TAKARNET rendszeren keresztül lekért): 3.000 Ft/tulajdoni lap
- térképmásolat díja: 3.000 Ft
- CSOK bírálati díj: ha hitel nélkül igényelsz csokot, a bírálatért a banknak a CSOK összegének 1,5 százalékát, de legfeljebb 30.000 Ft-ot kell kifizetned
- bankszámla havi számlavezetési díja: a CSOK összegét a támogatást folyósító bank a nála vezetett bankszámládra folyósítja. Így az adott banknál bankszámlát kell nyitnod és ennek havi számlavezetési díjával is számolnod kell.
Körültekintő bankválasztással sokat spórolhattok, mert egyes bankok akció keretében a fenti költségeket akár teljesen el is engedhetik vagy visszatéríthetik.
A CSOK kérelem átfutási ideje
A kérelmet a hitelintézet lakásvásárlás esetén a kérelem benyújtása napját követő 30 napon belül, lakás építése vagy bővítése esetén a kérelem benyújtása napját követő 60 napon belül bírálja el.
A CSOK összegének folyósítása
A családi otthonteremtési kedvezmény összegének folyósítása:
- lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötését követően, egy összegben történik.
- új lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megköthető, azonban a CSOK összegének folyósítására kizárólag a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatását követően, egy összegben kerülhet sor.
- lakás bővítése, építése esetében a folyósítás a készültségi fokkal arányosan, utólagosan történik. Az utolsó részlet folyósítására a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány bemutatását követően kerülhet sor.
Megelőlegezett CSOK
A fiatal házaspárok előre vállalt gyermek(ek)re is felvehetik a csokot. A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő 1 gyermek vállalása esetén 4 év, 2 gyermekre 8 év, 3 gyermekre 10 év.
A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt
- vásárlás esetén a támogatási szerződés megkötésének időpontjától,
- építésiengedély-köteles bővítésénél a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatásának napjától,
- egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatásának napjától,
- korszerűsítésénél a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától,
- építésénél a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténte napjától, új lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötésének időpontjától kell számítani.
- Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség, a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte. Ebben az esetben a határidők tekintetébe az építési engedélyen vagy egyszerű bejelentésen az építési tevékenység megkezdésének, a használatbavételi engedélyen, a használatbavétel tudomásulvételének igazolásán vagy egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványon az építési tevékenység befejezésének tényét kell érteni.
A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő, már fennálló várandósság esetén a várandósság végéig meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár ezt orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejártát követő 90. napig a hitelintézetnek igazolja.
UtóCSOK
A CSOK azon utóbb született gyermek után is igényelhető, akire tekintettel még nem részesültél családi otthonteremtési kedvezményben.
Az utóbb született gyermek után igényelhető gyermekenként 1 millió forint, amely csak akkor érvényesíthető, ha van lakáscélú hitelintézeti kölcsönöd, és a támogatást az ebből eredő tartozás törlesztésére tudod fordítani.
CSOK-hitel 2024-ben
A többgyermekesek otthonteremtési kamattámogatása (CSOK-hitel) 2024-ben
- új egylakásos lakóépület építéséhez vagy vásárlásához
- használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez,
- használt lakás korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez vehető igénybe, és
maximális összege:
- két gyermekre 10 millió forint,
- három vagy több gyermekre 15 millió forint.
A kölcsön kamatainak megfizetéséhez az otthonteremtési kamattámogatást az állam a kölcsön teljes futamidejére, de legfeljebb 25 évre nyújtja. Az otthonteremtési kamattámogatás mértéke a kölcsön meghatározott ügyleti kamatának 3 százalékponttal csökkentett értéke. (Bár a meghatározott ügyleti kamat számítási módja változik, ez a bankokat érinti, a hitelfelvevőket nem.)
Így a kistelepüléseken a falusi CSOK mellé fel lehet venni a CSOK Plusz gyermekszámtól függő 15-30-50 milliós kamattámogatott hitelét VAGY a sima CSOK hitelt, melynek gyermekszámtól függő összege továbbra is 10-15 millió forint. Ugyanakkor a CSOK hitelt egyedülállók, élettársak is felvehetik a falusi CSOK mellé, meglévő gyermekekre is, míg a CSOK Plusz csak házasoknak, újabb gyermek vállalásával elérhető. Mindkét kamattámogatott hitelt nem lehet igényelni, csak valamelyiket a két lehetőség közül.
Adó-visszatérítési támogatás
Használt lakás korszerűsítése, bővítése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség megfizetéséhez adó-visszatérítési támogatás igényelhető. Az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik a bővítéshez, illetve a korszerűsítéshez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett általános forgalmi adó összegével, de nem haladhatja meg az 5.000.000 forintot.
Ebben az esetben adó-visszatérítési támogatás kizárólag a 27 százalékos általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla benyújtása esetén vehető igénybe.
Új lakás építése esetén a legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos lakóépület
- természetes személy építője vagy építtetője az építési bekerülési költség megfizetéséhez,
- az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához az építési telek természetes személy tulajdonosa,
- a telekárat is tartalmazó vételárához a természetes személy vevő,
- a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költségéhez a természetes személy telektulajdonos építtető adó-visszatérítési támogatást igényelhet.
Ebben az esetben az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik az építkezés helyéül szolgáló építési telek, valamint az egylakásos lakóépület építéséhez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett általános forgalmi adó összegével, de legfeljebb 5 millió forint, illetve a telekárat is tartalmazó vételár, illetve a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség számlájában feltüntetett – és a kiállított számla szerint megfizetett – általános forgalmi adó összegével.
A 27 százalékos ÁFA-visszaigénylést önállóan is igénybe lehet venni, de a csokkal egyidejűleg is. Az 5 százalékos ÁFA-visszaigénylésére csak a csokkal egyidejűleg van lehetőség.
Gyakran ismételt kérdések
Az igénylők személyével kapcsolatos kérdések
Ha meglévő gyermekekre igényled a falusi csokot, nincs felső korhatár az igénylőkre vonatkozóan. A 12. hetet betöltött magzat is meglévő gyermeknek számít. Csak a vállalt gyermekek esetében van felső életkori határa a falusi csoknak, a házastársak közül legalább az egyikük nem töltheti be a 41. életévét.
Házastársak és élettársak kizárólag együttesen igényelhetnek csokot. Arra nincs lehetőség, hogy aki házas, egyedül vegye igénybe a támogatást.
Munkaviszonnyal, társadalombiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos kérdések
Ha a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának végleges határozata alapján gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülsz, nem kell TB jogviszonyt igazolnod a támogatáshoz. Ha a falusi CSOK további feltételeinek megfelelsz, igényelheted a támogatást.
A CSOK igényléséhez legalább 2 éves társadalombiztosítási (TB) jogviszony szükséges, amit valamilyen keresőtevékenység keletkeztet, pl. munkaviszony, egyéni vagy társas vállalkozói jogviszony, stb. Az nem elég, ha megfizeted az egészségügyi szolgáltatási járulékot, úgymond „magad után fizeted a TB-t”.
A közfoglalkoztatási jogviszony nem fogadható el a falusi csokhoz.
Önmagában a GYES nem keletkeztet TB jogviszonyt. Ha nincs mellette keresőtevékenység (pl. munkaviszony), akkor nem igényelhető a falusi CSOK.
Aki főállású anyaként GYET-et (gyermeknevelési támogatás) kap, az nem folytat keresőtevékenységet, csak akkor, ha a GYET mellett munkaviszonyban áll vagy munkaviszonyt létesít. Információink szerint tehát a főállású anyaság önmagában nem keletkeztet társadalombiztosítási jogviszonyt.
Egyedüllálló GYET-es anya tehát csak akkor lesz jogosult a csokra, ha munkát vállal a GYET mellett, és meglesz a falusi csokhoz elvárt idejű TB-jogviszonya. Ha házastársi vagy élettársi kapcsolatban történik a CSOK igénylése, akkor az is megfelelő, ha főállású anya házastársa vagy élettársa tudja teljesíteni a TB jogviszonyra vonatkozó feltételeket.
A TB jogviszony igazolásától eltekint a jogszabály, ha a CSOK igénylő ápolási díjat vagy GYOD-ot (gyermekek otthongondozási díja) kap.
A falusi CSOK kérelem benyújtáskor szükséges, a magyar társadalombiztosítási rendszerben megvalósuló jogviszony kiváltható valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alatt fennálló biztosítotti jogviszonnyal, ha ezt az igénylő az illetékes külföldi hatóság által kiállított igazolással igazolja, valamint teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalja, hogy a falusi CSOK szerződés megkötését követő 180 napon belül a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosítottá válik.
A falusi CSOK összegéhez kapcsolódó kérdések
A falusi CSOK igénylését nem zárja ki, ha szerepelsz az aktív KHR listán, de kamattámogatott hitelt ez esetben nem tudsz felvenni.
A költségvetés legalább 70%-át számlával kell igazolni, de nincs előírás a munkadíj és anyagköltség számlák arányára vonatkozóan
A jogszabály nem zárja ki a KATA rendszerben adózó vállalkozó számláját.
Preferált kistelepülésen lévő ingatlan vásárlásával egybekötött bővítés, illetve korszerűsítés esetén a lakásvásárlásra a támogatás maximális összegének legfeljebb 50 százaléka használható fel.
Lakásvásárlásra a támogatás maximális összegének legfeljebb 50%-a használható fel.
A falusi CSOK csak az ingatlan 100 százalékos tulajdoni hányadának egyidejűleg történő vásárlásához vehető igénybe. Tulajdonrész megvásárlásához a falusi CSOK nem igényelhető.
A vonatkozó jogszabály értelmében a falusi CSOK támogatást ugyanazon gyermek után csak egy alkalommal lehet igénybe venni.
Ha házastársaddal korábban megelőlegezett falusi csokot vettél igénybe vállalt gyermek(ek)re, újabb megelőlegezett támogatást csak akkor igényelhetsz, ha a korábbi szerződésben foglalt gyermekvállalás maradéktalanul teljesült, vagy a korábbi támogatási összegnek nem teljesült gyermekvállalásra jutó hányadát visszafizeted.
Ha időközben születik újabb, a korábbi igényléskor még nem meglévő vagy vállalt gyermekként figyelembe vett gyermeked, és van új lakáscélod, akkor az új gyermekre is igényelheted a támogatást. Ennek lehetőségeit a falusi CSOK újraigényléséről szóló cikkünkben foglaltuk össze.
A támogatott ingatlannal összefüggő kérdések
A CSOK igénylés szempontjából kizáró ok, ha az ingatlan eladója a CSOK igénylők közeli hozzátartozója, mind a CSOK, mind pedig a falusi CSOK esetében.
Közeli hozzátartozónak számít a házastárs, az egyeneságbeli rokon (szülő, nagyszülő, dédszülő, gyermek, unoka, dédunoka), az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér.
Ha a szülői ház tulajdonosai a saját szüleid (nagyszüleid, dédszüleid) vagy együttes igénylés esetén a házastársad szülei (nagyszülei, dédszülei), tőlük nem vásárolhatjátok meg falusi CSOK támogatással az ingatlant. Ugyanis az ingatlan eladója nem lehet a falusi CSOK igénylők közeli hozzátartozója.
A támogatással érintett ingatlanban a falusi CSOK folyósítását követő 180 napon belül állandó lakóhelyet kell létesíteni.
A csokos ingatlanban állandó lakcímet kell létesíteniük a támogatott személyeknek és a gyermekeknek, akikre tekintettel a támogatás igénylése történt.
Házastársak, élettársak esetében mindkettőjüknek rendelkeznie kell tulajdoni hányaddal a falusi csokkal érintett ingatlanban.
A 2024-es falusi CSOK rendelet szerint korszerűsítési munkálatnak megfelel a központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
Napelemes rendszer esetében tehát a CSOK csak a kialakításra kerülő fűtési rendszerrel összefüggésben vehető igénybe. A fűtés központi rendszerű, azaz az árammal működtetett fűtési rendszer a teljes lakás fűtését szolgálja, központi irányítással.
A központi fűtés kialakítása vagy cseréje kategóriában megfelel a klímaberendezés abban az esetben, ha az a központi fűtési rendszer részét képezi. Tehát ha a klímás fűtési rendszer megfelel a műszaki előírásoknak és központilag irányítható, akkor igénybe vehető rá a korszerűsítési célú falusi CSOK.
10 évre elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre a támogatott ingatlanra. Ugyanakkor ebben az időszakban is eladható az ingatlan, és a támogatás továbbvitelére is van lehetőség.
Ha a támogatott személy a falusi CSOK igénybevételével vásárolt, épített vagy bővített lakásnak a 10 éves időszakon belül történő elidegenítését követően, de legfeljebb az adásvételi szerződés megkötését követő 60 napon belül lakást cserél, épít vagy vásárol és az újabb lakás megszerzését adásvételi szerződés, csereszerződés, használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja, a kormányhivatal intézkedik a jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való közvetlen átjegyzése iránt.
Ebben az esetben feltétel, hogy
– az újabb lakás vételára vagy építési költsége az elidegenített lakás vételárát elérje, vagy
– a támogatott személy a támogatás összegének az eladási ár, és a vételár vagy építési költség különbözetével arányos részét visszafizesse, és
– az újabb lakás hasznos alapterülete meghaladja az elidegenített lakás hasznos alapterületét, vagy
– a támogatott személy a támogatás összegének a hasznos alapterületek különbözetével arányos részét visszafizesse.
Ha a támogatott személy a támogatás igénybevételével épített, vásárolt vagy bővített lakásnak a 10 éves időszakon belül történő elidegenítését követően 1 éven belül újabb lakást épített vagy vásárolt, és az újabb lakás megszerzését adásvételi szerződés, használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja, a kormányhivatal intézkedik jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való közvetlen átjegyzése iránt.
A támogatás továbbvitelének feltételeiről a területileg illetékes járási hivatal lakástámogatási osztálya tud pontos tájékoztatást adni.
Igen, ha a térképmásolat nem egyezik a valós helyzettel, az nem felel meg a feltételeknek. Ebben az esetben kezdeményezhető a térképmásolaton nem szereplő helyiség engedélyztetése. Ugyanakkor érdemes utánajárni az eljárás hosszának és költségeinek is.
A falusi csokkal finanszírozott lakásnak rendelkeznie kell:
– 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel
– fürdőhelyiséggel és WC-vel,
– közműves villamos energia szolgáltatással,
– egyedi fűtési móddal,
– közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik
– közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van.
A hasznos alapterületbe a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek hasznos alapterületének összege számítható be:
a) előszoba, közlekedő,
b) nappali,
c) hálószoba,
d) étkező,
e) konyha, étkezőkonyha,
f) fürdőszoba,
g) WC,
h) kamra, tároló,
i) gardrób,
j) mosókonyha,
k) kazánhelyiség és
l) egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget.
A fali elektromos hősugárzó elfogadható fűtési módnak számít falusi CSOK igénylésnél. Ugyanakkor egy mobil, hordozható hősugárzó nem fogadható el.
Sok ingatlannál előfordul, hogy például a fürdőszobában nincs fűtés kiépítve, pedig a falusi CSOK igénybevételéhez szükséges lenne. Ilyen esetekben egy falra szerelt elektromos fűtőberendezés (például törölközőszárítós radiátor) felszerelése megoldást nyújthat.
Információink szerint a falusi csokhoz önálló szennyvíztároló szükséges.
A jogszabály szerint a lakásnak rendelkeznie kell közműves szennyvízelvezetéssel. Ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, megfelelő, ha szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik.
A vonatkozó kormányrendelet szerint az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlanra igényelhető a falusi CSOK. Nyaralóként nyilvántartott ingatlanra nem vehető igénybe a támogatás.
Telekvásárláshoz a falusi CSOK nem használható fel.
Terasz beépítésére a falusi CSOK nem vehető igénybe.
Bővítésnek ugyanis az épület függőleges (emeletráépítés, tetőtér-beépítés) és/vagy vízszintes irányú (hozzáépítés) fűthető hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység. Nem minősül bővítésnek viszont a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása (pl. a terasz, gépjárműtároló beépítése, lakószobává alakítása, többlakásos épület esetében a szomszédos lakásból egy szobának a meglévő lakáshoz csatolása).
Preferált kistelepülésekhez kapcsolódó kérdések
Mind a 19 vármegyében, összesen 2631 (5000 fő alatti) kistelepülés, amelyeket A Kormány 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelete a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról kormányrendelet 2. melléklete felsorol. A preferált kistelepülések listáját cikkünk alján is megtalálod vármegyei bontásban.
Ha a korszerűsíteni, illetve bővíteni kívánt lakás vásárlásához – a kérelem benyújtását megelőzően – csokot vettél igénybe, a falusi CSOK összegének megállapításánál nem kell levonni a korábban kapott csok támogatás összegét, és a korábbi támogatással érintett gyermekeket sem kell figyelmen kívül hagyni.
A kamattámogatott hitellel (CSOK-hitellel) kapcsolatos kérdések
A CSOK-hitel törlesztését nem lehet gyermekszületés esetén felfüggeszteni, mint a Babaváró hitelét.
Más (kapcsolódó) állami támogatásokhoz fűződő kérdések
A falusi csokkal vásárolt ingatlanok 2024-ben illetékmentesek, azaz a vagyonszerzési illetéket nem kell megfizetni az ingatlanvásárlás itán.
Igen, az illetékmentesség sem a gyermekszámtól, sem a falusi CSOK támogatás összegétől nem függ, a lényeg, hogy a falusi csokkal vásárold meg az ingatlant.
Igen, 2024-ben a Babaváró hitel maximális összege 10 millióról 11 millió forintra emelkedett. Változtak az igénylés életkori feltételei: 2024-től csak azok a házaspárok vehetik fel, amelynél a feleség 30 év alatti, egy közbeiktatott átmeneti időszakkal:
– 2024 január – december: a feleség életkora maximum 40 év lehet (nem töltheti be a 41. életévét), legalább a 12. hetet betöltött várandósság igazolásával
– 2025. január 1-től: a feleség életkora 30 év alatti lehet, függetlenül attól, hogy az igényléskor várandós vagy nem
Új lakás építése esetén a legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos lakóépület természetes személy építője vagy építtetője az építési bekerülési költség megfizetéséhez, illetve az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához az építési telek természetes személy tulajdonosa
adó-visszatérítési támogatást igényelhet. A 27%-os ÁFA-tartalommal kiállított számla ÁFA-tartalma igényelhető vissza maximum 5 millió Ft összegben. Az adó-visszatérítési támogatás építési telekre jutó részét az építési telek vételáráról kiállított számla benyújtását követően, egy összegben folyósítja a hitelintézet a támogatott személy fizetési számlájára.
Preferált kistelepülések listája 2024
Bács-Kiskun vármegye
Ágasegyháza | Kecskeméti járás |
Akasztó | Kiskőrösi járás |
Apostag | Kunszentmiklósi járás |
Bácsbokod | Bácsalmási járás |
Bácsborsód | Bácsalmási járás |
Bácsszentgyörgy | Bajai járás |
Bácsszőlős | Bácsalmási járás |
Balotaszállás | Kiskunhalasi járás |
Bátmonostor | Bajai járás |
Bátya | Kalocsai járás |
Bócsa | Kiskőrösi járás |
Borota | Jánoshalmai járás |
Bugac | Kiskunfélegyházi járás |
Bugacpusztaháza | Kiskunfélegyházi járás |
Császártöltés | Kiskőrösi járás |
Csátalja | Bajai járás |
Csávoly | Bajai járás |
Csengőd | Kiskőrösi járás |
Csikéria | Bácsalmási járás |
Csólyospálos | Kiskunmajsai járás |
Dávod | Bajai járás |
Drágszél | Kalocsai járás |
Dunaegyháza | Kunszentmiklósi járás |
Dunafalva | Bajai járás |
Dunapataj | Kalocsai járás |
Dunaszentbenedek | Kalocsai járás |
Dunatetétlen | Kalocsai járás |
Dunavecse | Kunszentmiklósi járás |
Dusnok | Kalocsai járás |
Érsekcsanád | Bajai járás |
Érsekhalma | Bajai járás |
Fajsz | Kalocsai járás |
Felsőlajos | Kecskeméti járás |
Felsőszentiván | Bajai járás |
Foktő | Kalocsai járás |
Fülöpháza | Kecskeméti járás |
Fülöpjakab | Kecskeméti járás |
Fülöpszállás | Kiskőrösi járás |
Gara | Bajai járás |
Gátér | Kiskunfélegyházi járás |
Géderlak | Kalocsai járás |
Hajós | Kalocsai járás |
Harkakötöny | Kiskunhalasi járás |
Harta | Kalocsai járás |
Hercegszántó | Bajai járás |
Homokmégy | Kalocsai járás |
Imrehegy | Kiskőrösi járás |
Jakabszállás | Kecskeméti járás |
Jászszentlászló | Kiskunmajsai járás |
Kaskantyú | Kiskőrösi járás |
Katymár | Bácsalmási járás |
Kelebia | Kiskunhalasi járás |
Kéleshalom | Jánoshalmai járás |
Kisszállás | Kiskunhalasi járás |
Kömpöc | Kiskunmajsai járás |
Kunadacs | Kunszentmiklósi járás |
Kunbaja | Bácsalmási járás |
Kunbaracs | Kecskeméti járás |
Kunfehértó | Kiskunhalasi járás |
Kunpeszér | Kunszentmiklósi járás |
Kunszállás | Kecskeméti járás |
Ladánybene | Kecskeméti járás |
Madaras | Bácsalmási járás |
Mátételke | Bácsalmási járás |
Mélykút | Jánoshalmai járás |
Miske | Kalocsai járás |
Móricgát | Kiskunmajsai járás |
Nagybaracska | Bajai járás |
Nemesnádudvar | Bajai járás |
Nyárlőrinc | Kecskeméti járás |
Ordas | Kalocsai járás |
Orgovány | Kecskeméti járás |
Öregcsertő | Kalocsai járás |
Páhi | Kiskőrösi járás |
Pálmonostora | Kiskunfélegyházi járás |
Petőfiszállás | Kiskunfélegyházi járás |
Pirtó | Kiskunhalasi járás |
Rém | Jánoshalmai járás |
Soltszentimre | Kiskőrösi járás |
Sükösd | Bajai járás |
Szakmár | Kalocsai járás |
Szalkszentmárton | Kunszentmiklósi járás |
Szank | Kiskunmajsai járás |
Szentkirály | Tiszakécskei járás |
Szeremle | Bajai járás |
Tabdi | Kiskőrösi járás |
Tass | Kunszentmiklósi járás |
Tataháza | Bácsalmási járás |
Tázlár | Kiskőrösi járás |
Tiszaug | Tiszakécskei járás |
Tompa | Kiskunhalasi járás |
Újsolt | Kalocsai járás |
Újtelek | Kalocsai járás |
Uszód | Kalocsai járás |
Városföld | Kecskeméti járás |
Vaskút | Bajai járás |
Zsana | Kiskunhalasi járás |
Baranya vármegye
Abaliget | Pécsi járás |
Adorjás | Sellyei járás |
Ág | Hegyháti járás |
Almamellék | Szigetvári járás |
Almáskeresztúr | Szigetvári járás |
Alsómocsolád | Hegyháti járás |
Apátvarasd | Pécsváradi járás |
Aranyosgadány | Pécsi járás |
Áta | Pécsi járás |
Babarc | Bólyi járás |
Babarcszőlős | Siklósi járás |
Bakóca | Hegyháti járás |
Bakonya | Pécsi járás |
Baksa | Sellyei járás |
Bánfa | Szigetvári járás |
Bár | Mohácsi járás |
Baranyahídvég | Sellyei járás |
Baranyajenő | Hegyháti járás |
Baranyaszentgyörgy | Hegyháti járás |
Basal | Szigetvári járás |
Belvárdgyula | Bólyi járás |
Beremend | Siklósi járás |
Berkesd | Pécsi járás |
Besence | Sellyei járás |
Bezedek | Mohácsi járás |
Bicsérd | Szentlőrinci járás |
Bikal | Komlói járás |
Birján | Pécsi járás |
Bisse | Siklósi járás |
Boda | Szentlőrinci járás |
Bodolyabér | Komlói járás |
Bogádmindszent | Sellyei járás |
Bogdása | Sellyei járás |
Boldogasszonyfa | Szigetvári járás |
Borjád | Bólyi járás |
Bosta | Pécsi járás |
Botykapeterd | Szigetvári járás |
Bükkösd | Szentlőrinci járás |
Bürüs | Szigetvári járás |
Cún | Siklósi járás |
Csányoszró | Sellyei járás |
Csarnóta | Siklósi járás |
Csebény | Szigetvári járás |
Cserdi | Szentlőrinci járás |
Csertő | Szigetvári járás |
Csonkamindszent | Szentlőrinci járás |
Dencsháza | Szigetvári járás |
Dinnyeberki | Szentlőrinci járás |
Diósviszló | Siklósi járás |
Drávacsehi | Siklósi járás |
Drávacsepely | Siklósi járás |
Drávafok | Sellyei járás |
Drávaiványi | Sellyei járás |
Drávakeresztúr | Sellyei járás |
Drávapalkonya | Siklósi járás |
Drávapiski | Siklósi járás |
Drávaszabolcs | Siklósi járás |
Drávaszerdahely | Siklósi járás |
Drávasztára | Sellyei járás |
Dunaszekcső | Mohácsi járás |
Egerág | Pécsi járás |
Egyházasharaszti | Siklósi járás |
Egyházaskozár | Komlói járás |
Ellend | Pécsi járás |
Endrőc | Szigetvári járás |
Erdősmárok | Mohácsi járás |
Erdősmecske | Pécsváradi járás |
Erzsébet | Pécsváradi járás |
Fazekasboda | Pécsváradi járás |
Feked | Mohácsi járás |
Felsőegerszeg | Hegyháti járás |
Felsőszentmárton | Sellyei járás |
Garé | Siklósi járás |
Gerde | Szentlőrinci járás |
Gerényes | Hegyháti járás |
Geresdlak | Pécsváradi járás |
Gilvánfa | Sellyei járás |
Gordisa | Siklósi járás |
Gödre | Hegyháti járás |
Görcsöny | Pécsi járás |
Görcsönydoboka | Mohácsi járás |
Gyöngyfa | Szentlőrinci járás |
Gyöngyösmellék | Szigetvári járás |
Hásságy | Bólyi járás |
Hegyhátmaróc | Komlói járás |
Hegyszentmárton | Sellyei járás |
Helesfa | Szentlőrinci járás |
Hetvehely | Szentlőrinci járás |
Hidas | Pécsváradi járás |
Himesháza | Mohácsi járás |
Hirics | Sellyei járás |
Hobol | Szigetvári járás |
Homorúd | Mohácsi járás |
Horváthertelend | Szigetvári járás |
Husztót | Pécsi járás |
Ibafa | Szigetvári járás |
Illocska | Siklósi járás |
Ipacsfa | Siklósi járás |
Ivánbattyán | Siklósi járás |
Ivándárda | Mohácsi járás |
Kacsóta | Szentlőrinci járás |
Kákics | Sellyei járás |
Kárász | Komlói járás |
Kásád | Siklósi járás |
Katádfa | Szigetvári járás |
Kátoly | Pécsváradi járás |
Kékesd | Pécsváradi járás |
Kémes | Siklósi járás |
Kemse | Sellyei járás |
Kétújfalu | Szigetvári járás |
Királyegyháza | Szentlőrinci járás |
Kisasszonyfa | Sellyei járás |
Kisbeszterce | Hegyháti járás |
Kisbudmér | Bólyi járás |
Kisdér | Siklósi járás |
Kisdobsza | Szigetvári járás |
Kishajmás | Hegyháti járás |
Kisharsány | Siklósi járás |
Kisherend | Pécsi járás |
Kisjakabfalva | Siklósi járás |
Kiskassa | Siklósi járás |
Kislippó | Siklósi járás |
Kisnyárád | Mohácsi járás |
Kistamási | Szigetvári járás |
Kistapolca | Siklósi járás |
Kistótfalu | Siklósi járás |
Kisvaszar | Hegyháti járás |
Kisszentmárton | Sellyei járás |
Kórós | Sellyei járás |
Kovácshida | Siklósi járás |
Kovácsszénája | Pécsi járás |
Köblény | Komlói járás |
Kökény | Pécsi járás |
Kölked | Mohácsi járás |
Kővágószőlős | Pécsi járás |
Kővágótöttös | Pécsi járás |
Lánycsók | Mohácsi járás |
Lapáncsa | Siklósi járás |
Liget | Komlói járás |
Lippó | Mohácsi járás |
Liptód | Bólyi járás |
Lothárd | Pécsi járás |
Lovászhetény | Pécsváradi járás |
Lúzsok | Sellyei járás |
Mágocs | Hegyháti járás |
Magyarbóly | Siklósi járás |
Magyaregregy | Komlói járás |
Magyarhertelend | Komlói járás |
Magyarlukafa | Szigetvári járás |
Magyarmecske | Sellyei járás |
Magyarsarlós | Pécsi járás |
Magyarszék | Komlói járás |
Magyartelek | Sellyei járás |
Majs | Mohácsi járás |
Mánfa | Komlói járás |
Maráza | Mohácsi járás |
Márfa | Siklósi járás |
Máriakéménd | Bólyi járás |
Markóc | Sellyei járás |
Marócsa | Sellyei járás |
Márok | Siklósi járás |
Martonfa | Pécsváradi járás |
Matty | Siklósi járás |
Máza | Komlói járás |
Mecseknádasd | Pécsváradi járás |
Mecsekpölöske | Komlói járás |
Mekényes | Hegyháti járás |
Merenye | Szigetvári járás |
Meződ | Hegyháti járás |
Mindszentgodisa | Hegyháti járás |
Molvány | Szigetvári járás |
Monyoród | Bólyi járás |
Mozsgó | Szigetvári járás |
Nagybudmér | Bólyi járás |
Nagycsány | Sellyei járás |
Nagydobsza | Szigetvári járás |
Nagyhajmás | Hegyháti járás |
Nagyharsány | Siklósi járás |
Nagynyárád | Mohácsi járás |
Nagypall | Pécsváradi járás |
Nagypeterd | Szigetvári járás |
Nagytótfalu | Siklósi járás |
Nagyváty | Szigetvári járás |
Nemeske | Szigetvári járás |
Nyugotszenterzsébet | Szigetvári járás |
Óbánya | Pécsváradi járás |
Ócsárd | Pécsi járás |
Ófalu | Pécsváradi járás |
Okorág | Sellyei járás |
Okorvölgy | Szentlőrinci járás |
Olasz | Bólyi járás |
Old | Siklósi járás |
Oroszló | Komlói járás |
Ózdfalu | Sellyei járás |
Palé | Hegyháti járás |
Palkonya | Siklósi járás |
Palotabozsok | Mohácsi járás |
Páprád | Sellyei járás |
Patapoklosi | Szigetvári járás |
Pécsbagota | Szentlőrinci járás |
Pécsdevecser | Siklósi járás |
Pécsvárad | Pécsváradi járás |
Pereked | Pécsi járás |
Peterd | Siklósi járás |
Pettend | Szigetvári járás |
Piskó | Sellyei járás |
Pócsa | Bólyi járás |
Rádfalva | Siklósi járás |
Regenye | Pécsi járás |
Romonya | Pécsi járás |
Rózsafa | Szigetvári járás |
Sámod | Sellyei járás |
Sárok | Mohácsi járás |
Sásd | Hegyháti járás |
Sátorhely | Mohácsi járás |
Sellye | Sellyei járás |
Siklósbodony | Siklósi járás |
Siklósnagyfalu | Siklósi járás |
Somberek | Mohácsi járás |
Somogyapáti | Szigetvári járás |
Somogyhárságy | Szigetvári járás |
Somogyhatvan | Szigetvári járás |
Somogyviszló | Szigetvári járás |
Sósvertike | Sellyei járás |
Sumony | Szentlőrinci járás |
Szabadszentkirály | Szentlőrinci járás |
Szágy | Hegyháti járás |
Szajk | Bólyi járás |
Szalánta | Pécsi járás |
Szalatnak | Komlói járás |
Szaporca | Siklósi járás |
Szárász | Komlói járás |
Szászvár | Komlói járás |
Szava | Siklósi járás |
Szebény | Mohácsi járás |
Szederkény | Bólyi járás |
Székelyszabar | Mohácsi járás |
Szellő | Pécsváradi járás |
Szemely | Pécsi járás |
Szentdénes | Szentlőrinci járás |
Szentegát | Szigetvári járás |
Szentkatalin | Szentlőrinci járás |
Szentlászló | Szigetvári járás |
Szilágy | Pécsi járás |
Szilvás | Pécsi járás |
Szőke | Pécsi járás |
Szőkéd | Pécsi járás |
Szörény | Szigetvári járás |
Szulimán | Szigetvári járás |
Szűr | Mohácsi járás |
Tarrós | Hegyháti járás |
Tékes | Hegyháti járás |
Teklafalu | Szigetvári járás |
Tengeri | Sellyei járás |
Tésenfa | Siklósi járás |
Téseny | Sellyei járás |
Tófű | Komlói járás |
Tormás | Hegyháti járás |
Tótszentgyörgy | Szigetvári járás |
Töttös | Bólyi járás |
Túrony | Siklósi járás |
Udvar | Mohácsi járás |
Újpetre | Siklósi járás |
Vajszló | Sellyei járás |
Várad | Szigetvári járás |
Varga | Hegyháti járás |
Vásárosbéc | Szigetvári járás |
Vásárosdombó | Hegyháti járás |
Vázsnok | Hegyháti járás |
Vejti | Sellyei járás |
Vékény | Komlói járás |
Velény | Szentlőrinci járás |
Véménd | Mohácsi járás |
Versend | Bólyi járás |
Villány | Siklósi járás |
Villánykövesd | Siklósi járás |
Vokány | Siklósi járás |
Zádor | Szigetvári járás |
Zaláta | Sellyei járás |
Zengővárkony | Pécsváradi járás |
Zók | Szentlőrinci járás |
Békés vármegye
Almáskamarás | Mezőkovácsházai járás |
Békéssámson | Orosházi járás |
Békésszentandrás | Szarvasi járás |
Bélmegyer | Békési járás |
Biharugra | Sarkadi járás |
Bucsa | Szeghalmi járás |
Csabacsűd | Szarvasi járás |
Csabaszabadi | Békéscsabai járás |
Csanádapáca | Orosházi járás |
Csárdaszállás | Gyomaendrődi járás |
Csorvás | Békéscsabai járás |
Doboz | Békéscsabai járás |
Dombegyház | Mezőkovácsházai járás |
Dombiratos | Mezőkovácsházai járás |
Ecsegfalva | Gyomaendrődi járás |
Elek | Gyulai járás |
Gádoros | Orosházi járás |
Gerendás | Békéscsabai járás |
Geszt | Sarkadi járás |
Hunya | Gyomaendrődi járás |
Kamut | Békési járás |
Kardos | Szarvasi járás |
Kardoskút | Orosházi járás |
Kaszaper | Mezőkovácsházai járás |
Kertészsziget | Szeghalmi járás |
Kétegyháza | Gyulai járás |
Kétsoprony | Békéscsabai járás |
Kevermes | Mezőkovácsházai járás |
Kisdombegyház | Mezőkovácsházai járás |
Kondoros | Szarvasi járás |
Körösladány | Szeghalmi járás |
Körösnagyharsány | Sarkadi járás |
Köröstarcsa | Békési járás |
Körösújfalu | Szeghalmi járás |
Kötegyán | Sarkadi járás |
Kunágota | Mezőkovácsházai járás |
Lőkösháza | Gyulai járás |
Magyarbánhegyes | Mezőkovácsházai járás |
Magyardombegyház | Mezőkovácsházai járás |
Medgyesbodzás | Mezőkovácsházai járás |
Medgyesegyháza | Mezőkovácsházai járás |
Méhkerék | Sarkadi járás |
Mezőgyán | Sarkadi járás |
Mezőhegyes | Mezőkovácsházai járás |
Murony | Békési járás |
Nagybánhegyes | Mezőkovácsházai járás |
Nagykamarás | Mezőkovácsházai járás |
Nagyszénás | Orosházi járás |
Okány | Sarkadi járás |
Örménykút | Szarvasi járás |
Pusztaföldvár | Orosházi járás |
Pusztaottlaka | Mezőkovácsházai járás |
Sarkadkeresztúr | Sarkadi járás |
Szabadkígyós | Békéscsabai járás |
Tarhos | Békési járás |
Telekgerendás | Békéscsabai járás |
Újkígyós | Békéscsabai járás |
Újszalonta | Sarkadi járás |
Végegyháza | Mezőkovácsházai járás |
Zsadány | Sarkadi járás |
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Abaújalpár | Gönci járás |
Abaújkér | Gönci járás |
Abaújlak | Szikszói járás |
Abaújszántó | Gönci járás |
Abaújszolnok | Szikszói járás |
Abaújvár | Gönci járás |
Abod | Edelényi járás |
Aggtelek | Putnoki járás |
Alacska | Kazincbarcikai járás |
Alsóberecki | Sátoraljaújhelyi járás |
Alsódobsza | Szerencsi járás |
Alsógagy | Encsi járás |
Alsóregmec | Sátoraljaújhelyi járás |
Alsószuha | Putnoki járás |
Alsótelekes | Kazincbarcikai járás |
Alsóvadász | Szikszói járás |
Arka | Gönci járás |
Arló | Ózdi járás |
Arnót | Miskolci járás |
Ároktő | Mezőcsáti járás |
Aszaló | Szikszói járás |
Baktakék | Encsi járás |
Balajt | Edelényi járás |
Bánhorváti | Kazincbarcikai járás |
Bánréve | Putnoki járás |
Baskó | Gönci járás |
Becskeháza | Edelényi járás |
Bekecs | Szerencsi járás |
Berente | Kazincbarcikai járás |
Beret | Encsi járás |
Bodroghalom | Cigándi járás |
Bodrogkeresztúr | Tokaji járás |
Bodrogkisfalud | Tokaji járás |
Bodrogolaszi | Sárospataki járás |
Bódvalenke | Edelényi járás |
Bódvarákó | Edelényi járás |
Bódvaszilas | Edelényi járás |
Bogács | Mezőkövesdi járás |
Boldogkőújfalu | Gönci járás |
Boldogkőváralja | Gönci járás |
Boldva | Edelényi járás |
Borsodbóta | Ózdi járás |
Borsodgeszt | Mezőkövesdi járás |
Borsodivánka | Mezőkövesdi járás |
Borsodnádasd | Ózdi járás |
Borsodszentgyörgy | Ózdi járás |
Borsodszirák | Edelényi járás |
Bózsva | Sátoraljaújhelyi járás |
Bőcs | Miskolci járás |
Bükkábrány | Mezőkövesdi járás |
Bükkaranyos | Miskolci járás |
Bükkmogyorósd | Ózdi járás |
Bükkszentkereszt | Miskolci járás |
Bükkzsérc | Mezőkövesdi járás |
Büttös | Encsi járás |
Cigánd | Cigándi járás |
Csenyéte | Encsi járás |
Cserépfalu | Mezőkövesdi járás |
Cserépváralja | Mezőkövesdi járás |
Csernely | Ózdi járás |
Csincse | Mezőkövesdi járás |
Csobád | Encsi járás |
Csobaj | Tokaji járás |
Csokvaomány | Ózdi járás |
Damak | Edelényi járás |
Dámóc | Cigándi járás |
Debréte | Edelényi járás |
Dédestapolcsány | Kazincbarcikai járás |
Detek | Encsi járás |
Domaháza | Ózdi járás |
Dövény | Putnoki járás |
Dubicsány | Putnoki járás |
Egerlövő | Mezőkövesdi járás |
Égerszög | Edelényi járás |
Emőd | Miskolci járás |
Erdőbénye | Tokaji járás |
Erdőhorváti | Sárospataki járás |
Fáj | Encsi járás |
Fancsal | Encsi járás |
Farkaslyuk | Ózdi járás |
Felsőberecki | Sátoraljaújhelyi járás |
Felsődobsza | Gönci járás |
Felsőgagy | Encsi járás |
Felsőkelecsény | Putnoki járás |
Felsőnyárád | Putnoki járás |
Felsőregmec | Sátoraljaújhelyi járás |
Felsőtelekes | Kazincbarcikai járás |
Felsővadász | Szikszói járás |
Filkeháza | Sátoraljaújhelyi járás |
Fony | Gönci járás |
Forró | Encsi járás |
Fulókércs | Encsi járás |
Füzér | Sátoraljaújhelyi járás |
Füzérkajata | Sátoraljaújhelyi járás |
Füzérkomlós | Sátoraljaújhelyi járás |
Füzérradvány | Sátoraljaújhelyi járás |
Gadna | Szikszói járás |
Gagyapáti | Encsi járás |
Gagybátor | Szikszói járás |
Gagyvendégi | Szikszói járás |
Galvács | Edelényi járás |
Garadna | Encsi járás |
Gelej | Mezőcsáti járás |
Gesztely | Miskolci járás |
Gibárt | Gönci járás |
Girincs | Tiszaújvárosi járás |
Golop | Szerencsi járás |
Gömörszőlős | Putnoki járás |
Gönc | Gönci járás |
Göncruszka | Gönci járás |
Györgytarló | Sárospataki járás |
Halmaj | Szikszói járás |
Hangács | Edelényi járás |
Hangony | Ózdi járás |
Háromhuta | Sárospataki járás |
Harsány | Miskolci járás |
Hegymeg | Edelényi járás |
Hejce | Gönci járás |
Hejőbába | Tiszaújvárosi járás |
Hejőkeresztúr | Tiszaújvárosi járás |
Hejőkürt | Tiszaújvárosi járás |
Hejőpapi | Mezőcsáti járás |
Hejőszalonta | Tiszaújvárosi járás |
Hercegkút | Sárospataki járás |
Hernádbűd | Gönci járás |
Hernádcéce | Gönci járás |
Hernádkak | Miskolci járás |
Hernádkércs | Szikszói járás |
Hernádnémeti | Miskolci járás |
Hernádpetri | Encsi járás |
Hernádszentandrás | Encsi járás |
Hernádszurdok | Gönci járás |
Hernádvécse | Encsi járás |
Hét | Putnoki járás |
Hidasnémeti | Gönci járás |
Hidvégardó | Edelényi járás |
Hollóháza | Sátoraljaújhelyi járás |
Homrogd | Szikszói járás |
Igrici | Mezőcsáti járás |
Imola | Putnoki járás |
Ináncs | Encsi járás |
Irota | Edelényi járás |
Izsófalva | Kazincbarcikai járás |
Jákfalva | Putnoki járás |
Járdánháza | Ózdi járás |
Jósvafő | Putnoki járás |
Kács | Mezőkövesdi járás |
Kánó | Putnoki járás |
Kány | Encsi járás |
Karcsa | Cigándi járás |
Karos | Cigándi járás |
Kázsmárk | Szikszói járás |
Kéked | Gönci járás |
Kelemér | Putnoki járás |
Kenézlő | Sárospataki járás |
Keresztéte | Encsi járás |
Kesznyéten | Tiszaújvárosi járás |
Királd | Putnoki járás |
Kiscsécs | Tiszaújvárosi járás |
Kisgyőr | Miskolci járás |
Kishuta | Sátoraljaújhelyi járás |
Kiskinizs | Szikszói járás |
Kisrozvágy | Cigándi járás |
Kissikátor | Ózdi járás |
Komjáti | Edelényi járás |
Komlóska | Sárospataki járás |
Kondó | Miskolci járás |
Korlát | Gönci járás |
Köröm | Miskolci járás |
Kovácsvágás | Sátoraljaújhelyi járás |
Krasznokvajda | Encsi járás |
Kupa | Szikszói járás |
Kurityán | Kazincbarcikai járás |
Lácacséke | Cigándi járás |
Ládbesenyő | Edelényi járás |
Lak | Edelényi járás |
Legyesbénye | Szerencsi járás |
Léh | Szikszói járás |
Lénárddaróc | Ózdi járás |
Litka | Encsi járás |
Mád | Szerencsi járás |
Makkoshotyka | Sárospataki járás |
Mályinka | Kazincbarcikai járás |
Martonyi | Edelényi járás |
Megyaszó | Szerencsi járás |
Méra | Encsi járás |
Meszes | Edelényi járás |
Mezőkeresztes | Mezőkövesdi járás |
Mezőnagymihály | Mezőkövesdi járás |
Mezőnyárád | Mezőkövesdi járás |
Mezőzombor | Szerencsi járás |
Mikóháza | Sátoraljaújhelyi járás |
Mogyoróska | Gönci járás |
Monaj | Szikszói járás |
Monok | Szerencsi járás |
Múcsony | Kazincbarcikai járás |
Muhi | Tiszaújvárosi járás |
Nagybarca | Kazincbarcikai járás |
Nagycsécs | Tiszaújvárosi járás |
Nagyhuta | Sátoraljaújhelyi járás |
Nagykinizs | Szikszói járás |
Nagyrozvágy | Cigándi járás |
Négyes | Mezőkövesdi járás |
Nekézseny | Ózdi járás |
Nemesbikk | Tiszaújvárosi járás |
Novajidrány | Encsi járás |
Nyékládháza | Miskolci járás |
Nyésta | Szikszói járás |
Nyíri | Sátoraljaújhelyi járás |
Nyomár | Edelényi járás |
Olaszliszka | Sárospataki járás |
Ónod | Miskolci járás |
Ormosbánya | Kazincbarcikai járás |
Oszlár | Tiszaújvárosi járás |
Pácin | Cigándi járás |
Pálháza | Sátoraljaújhelyi járás |
Pamlény | Szikszói járás |
Pányok | Gönci járás |
Parasznya | Miskolci járás |
Pere | Gönci járás |
Perecse | Encsi járás |
Perkupa | Edelényi járás |
Prügy | Szerencsi járás |
Pusztafalu | Sátoraljaújhelyi járás |
Pusztaradvány | Encsi járás |
Radostyán | Miskolci járás |
Ragály | Putnoki járás |
Rakaca | Edelényi járás |
Rakacaszend | Edelényi járás |
Rásonysápberencs | Szikszói járás |
Rátka | Szerencsi járás |
Regéc | Gönci járás |
Répáshuta | Miskolci járás |
Révleányvár | Cigándi járás |
Ricse | Cigándi járás |
Rudabánya | Kazincbarcikai járás |
Rudolftelep | Kazincbarcikai járás |
Sajóbábony | Miskolci járás |
Sajóecseg | Miskolci járás |
Sajógalgóc | Kazincbarcikai járás |
Sajóhídvég | Miskolci járás |
Sajóivánka | Kazincbarcikai járás |
Sajókápolna | Miskolci járás |
Sajókaza | Kazincbarcikai járás |
Sajókeresztúr | Miskolci járás |
Sajólád | Miskolci járás |
Sajólászlófalva | Miskolci járás |
Sajómercse | Putnoki járás |
Sajónémeti | Putnoki járás |
Sajópálfala | Miskolci járás |
Sajópetri | Miskolci járás |
Sajópüspöki | Putnoki járás |
Sajósenye | Miskolci járás |
Sajóvámos | Miskolci járás |
Sajóvelezd | Putnoki járás |
Sály | Mezőkövesdi járás |
Sárazsadány | Sárospataki járás |
Sáta | Ózdi járás |
Selyeb | Szikszói járás |
Semjén | Cigándi járás |
Serényfalva | Putnoki járás |
Sima | Gönci járás |
Sóstófalva | Miskolci járás |
Szakácsi | Edelényi járás |
Szakáld | Tiszaújvárosi járás |
Szalaszend | Encsi járás |
Szalonna | Edelényi járás |
Szászfa | Szikszói járás |
Szegi | Tokaji járás |
Szegilong | Tokaji járás |
Szemere | Encsi járás |
Szendrő | Edelényi járás |
Szendrőlád | Edelényi járás |
Szentistván | Mezőkövesdi járás |
Szentistvánbaksa | Szikszói járás |
Szin | Edelényi járás |
Szinpetri | Edelényi járás |
Szirmabesenyő | Miskolci járás |
Szomolya | Mezőkövesdi járás |
Szögliget | Edelényi járás |
Szőlősardó | Edelényi járás |
Szuhafő | Putnoki járás |
Szuhakálló | Kazincbarcikai járás |
Szuhogy | Edelényi járás |
Taktabáj | Tokaji járás |
Taktaharkány | Szerencsi járás |
Taktakenéz | Szerencsi járás |
Taktaszada | Szerencsi járás |
Tállya | Szerencsi járás |
Tarcal | Tokaji járás |
Tard | Mezőkövesdi járás |
Tardona | Kazincbarcikai járás |
Telkibánya | Gönci járás |
Teresztenye | Edelényi járás |
Tibolddaróc | Mezőkövesdi járás |
Tiszabábolna | Mezőkövesdi járás |
Tiszacsermely | Cigándi járás |
Tiszadorogma | Mezőcsáti járás |
Tiszakarád | Cigándi járás |
Tiszakeszi | Mezőcsáti járás |
Tiszaladány | Tokaji járás |
Tiszalúc | Szerencsi járás |
Tiszapalkonya | Tiszaújvárosi járás |
Tiszatardos | Tokaji járás |
Tiszatarján | Mezőcsáti járás |
Tiszavalk | Mezőkövesdi járás |
Tokaj | Tokaji járás |
Tolcsva | Sárospataki járás |
Tomor | Edelényi járás |
Tornabarakony | Edelényi járás |
Tornakápolna | Edelényi járás |
Tornanádaska | Edelényi járás |
Tornaszentandrás | Edelényi járás |
Tornaszentjakab | Edelényi járás |
Tornyosnémeti | Gönci járás |
Trizs | Putnoki járás |
Újcsanálos | Miskolci járás |
Uppony | Ózdi járás |
Vadna | Kazincbarcikai járás |
Vágáshuta | Sátoraljaújhelyi járás |
Vajdácska | Sárospataki járás |
Vámosújfalu | Sárospataki járás |
Varbó | Miskolci járás |
Varbóc | Edelényi járás |
Vatta | Mezőkövesdi járás |
Vilmány | Gönci járás |
Vilyvitány | Sátoraljaújhelyi járás |
Viss | Sárospataki járás |
Viszló | Edelényi járás |
Vizsoly | Gönci járás |
Zádorfalva | Putnoki járás |
Zalkod | Sárospataki járás |
Zemplénagárd | Cigándi járás |
Ziliz | Edelényi járás |
Zubogy | Putnoki járás |
Zsujta | Gönci járás |
Csongrád-Csanád vármegye
Ambrózfalva | Makói járás |
Apátfalva | Makói járás |
Árpádhalom | Szentesi járás |
Ásotthalom | Mórahalmi járás |
Baks | Kisteleki járás |
Balástya | Kisteleki járás |
Csanádalberti | Makói járás |
Csanádpalota | Makói járás |
Csanytelek | Csongrádi járás |
Csengele | Kisteleki járás |
Derekegyház | Szentesi járás |
Dóc | Szegedi járás |
Eperjes | Szentesi járás |
Fábiánsebestyén | Szentesi járás |
Felgyő | Csongrádi járás |
Ferencszállás | Szegedi járás |
Forráskút | Mórahalmi járás |
Földeák | Makói járás |
Királyhegyes | Makói járás |
Kiszombor | Makói járás |
Klárafalva | Szegedi járás |
Kövegy | Makói járás |
Kübekháza | Szegedi járás |
Magyarcsanád | Makói járás |
Maroslele | Makói járás |
Mártély | Hódmezővásárhelyi járás |
Nagyér | Makói járás |
Nagylak | Makói járás |
Nagymágocs | Szentesi járás |
Nagytőke | Szentesi járás |
Óföldeák | Makói járás |
Ópusztaszer | Kisteleki járás |
Öttömös | Mórahalmi járás |
Pitvaros | Makói járás |
Pusztamérges | Mórahalmi járás |
Pusztaszer | Kisteleki járás |
Ruzsa | Mórahalmi járás |
Szegvár | Szentesi járás |
Székkutas | Hódmezővásárhelyi járás |
Tiszasziget | Szegedi járás |
Tömörkény | Csongrádi járás |
Üllés | Mórahalmi járás |
Zákányszék | Mórahalmi járás |
Fejér vármegye
Aba | Székesfehérvári járás |
Alap | Sárbogárdi járás |
Alcsútdoboz | Bicskei járás |
Alsószentiván | Sárbogárdi járás |
Bakonycsernye | Móri járás |
Bakonykúti | Székesfehérvári járás |
Balinka | Móri járás |
Beloiannisz | Dunaújvárosi járás |
Besnyő | Dunaújvárosi járás |
Bodajk | Móri járás |
Bodmér | Bicskei járás |
Cece | Sárbogárdi járás |
Csákberény | Móri járás |
Csősz | Székesfehérvári járás |
Daruszentmiklós | Dunaújvárosi járás |
Dég | Enyingi járás |
Előszállás | Dunaújvárosi járás |
Füle | Székesfehérvári járás |
Gánt | Bicskei járás |
Hantos | Sárbogárdi járás |
Igar | Sárbogárdi járás |
Isztimér | Móri járás |
Iváncsa | Dunaújvárosi járás |
Jenő | Székesfehérvári járás |
Káloz | Székesfehérvári járás |
Kincsesbánya | Móri járás |
Kisláng | Enyingi járás |
Lajoskomárom | Enyingi járás |
Lepsény | Enyingi járás |
Lovasberény | Székesfehérvári járás |
Mátyásdomb | Enyingi járás |
Mezőfalva | Dunaújvárosi járás |
Mezőkomárom | Enyingi járás |
Mezőszentgyörgy | Enyingi járás |
Mezőszilas | Sárbogárdi járás |
Moha | Székesfehérvári járás |
Nádasdladány | Székesfehérvári járás |
Nagykarácsony | Dunaújvárosi járás |
Nagylók | Sárbogárdi járás |
Nagyveleg | Móri járás |
Óbarok | Bicskei járás |
Perkáta | Dunaújvárosi járás |
Sáregres | Sárbogárdi járás |
Sárkeresztes | Székesfehérvári járás |
Sárkeresztúr | Sárbogárdi járás |
Sárkeszi | Székesfehérvári járás |
Sárosd | Székesfehérvári járás |
Sárszentágota | Sárbogárdi járás |
Seregélyes | Székesfehérvári járás |
Soponya | Székesfehérvári járás |
Söréd | Móri járás |
Szabadegyháza | Gárdonyi járás |
Szabadhídvég | Enyingi járás |
Szár | Bicskei járás |
Tabajd | Bicskei járás |
Újbarok | Bicskei járás |
Vajta | Sárbogárdi járás |
Vereb | Gárdonyi járás |
Vértesacsa | Bicskei járás |
Vértesboglár | Bicskei járás |
Zámoly | Székesfehérvári járás |
Zichyújfalu | Gárdonyi járás |
Győr-Moson-Sopron vármegye
Acsalag | Csornai járás |
Árpás | Téti járás |
Babót | Kapuvári járás |
Bágyogszovát | Csornai járás |
Bakonygyirót | Pannonhalmi járás |
Bakonypéterd | Pannonhalmi járás |
Bakonyszentlászló | Pannonhalmi járás |
Barbacs | Csornai járás |
Beled | Kapuvári járás |
Bezenye | Mosonmagyaróvári járás |
Bezi | Győri járás |
Bodonhely | Csornai járás |
Bogyoszló | Csornai járás |
Bőny | Győri járás |
Bősárkány | Csornai járás |
Cakóháza | Csornai járás |
Cirák | Kapuvári járás |
Csáfordjánosfa | Soproni járás |
Csapod | Soproni járás |
Csér | Soproni járás |
Csikvánd | Téti járás |
Darnózseli | Mosonmagyaróvári járás |
Dénesfa | Kapuvári járás |
Dunaremete | Mosonmagyaróvári járás |
Dunaszentpál | Győri járás |
Ebergőc | Soproni járás |
Edve | Kapuvári járás |
Egyed | Csornai járás |
Egyházasfalu | Soproni járás |
Enese | Győri járás |
Farád | Csornai járás |
Fehértó | Győri járás |
Felpéc | Téti járás |
Fenyőfő | Pannonhalmi járás |
Fertőboz | Soproni járás |
Fertőd | Soproni járás |
Fertőendréd | Soproni járás |
Gyalóka | Soproni járás |
Gyóró | Kapuvári járás |
Gyömöre | Téti járás |
Győrasszonyfa | Pannonhalmi járás |
Győrsövényház | Győri járás |
Hidegség | Soproni járás |
Himod | Kapuvári járás |
Hövej | Kapuvári járás |
Iván | Soproni járás |
Jobaháza | Csornai járás |
Kajárpéc | Győri járás |
Károlyháza | Mosonmagyaróvári járás |
Kimle | Mosonmagyaróvári járás |
Kisbabot | Téti járás |
Kisbodak | Mosonmagyaróvári járás |
Kisfalud | Kapuvári járás |
Lázi | Pannonhalmi járás |
Lipót | Mosonmagyaróvári járás |
Lövő | Soproni járás |
Maglóca | Csornai járás |
Magyarkeresztúr | Csornai járás |
Markotabödöge | Csornai járás |
Mecsér | Mosonmagyaróvári járás |
Mérges | Téti járás |
Mezőörs | Győri járás |
Mihályi | Kapuvári járás |
Mórichida | Téti járás |
Mosonudvar | Mosonmagyaróvári járás |
Nagyszentjános | Győri járás |
Nemeskér | Soproni járás |
Nyalka | Pannonhalmi járás |
Osli | Kapuvári járás |
Páli | Csornai járás |
Pásztori | Csornai járás |
Petőháza | Soproni járás |
Pinnye | Soproni járás |
Potyond | Csornai járás |
Pusztacsalád | Soproni járás |
Püski | Mosonmagyaróvári járás |
Rábacsanak | Csornai járás |
Rábacsécsény | Téti járás |
Rábakecöl | Kapuvári járás |
Rábapordány | Csornai járás |
Rábasebes | Csornai járás |
Rábaszentandrás | Csornai járás |
Rábaszentmihály | Téti járás |
Rábaszentmiklós | Téti járás |
Rábatamási | Csornai járás |
Rábcakapi | Csornai járás |
Ravazd | Pannonhalmi járás |
Répceszemere | Kapuvári járás |
Répcevis | Soproni járás |
Rétalap | Győri járás |
Románd | Pannonhalmi járás |
Röjtökmuzsaj | Soproni járás |
Sarród | Soproni járás |
Sikátor | Pannonhalmi járás |
Sobor | Csornai járás |
Sopronhorpács | Soproni járás |
Sopronnémeti | Csornai járás |
Szakony | Soproni járás |
Szany | Csornai járás |
Szerecseny | Téti járás |
Szil | Csornai járás |
Szilsárkány | Csornai járás |
Táp | Pannonhalmi járás |
Tápszentmiklós | Pannonhalmi járás |
Tarjánpuszta | Pannonhalmi járás |
Tárnokréti | Csornai járás |
Újkér | Soproni járás |
Újrónafő | Mosonmagyaróvári járás |
Und | Soproni járás |
Vadosfa | Kapuvári járás |
Vág | Csornai járás |
Várbalog | Mosonmagyaróvári járás |
Vásárosfalu | Kapuvári járás |
Vének | Győri járás |
Veszprémvarsány | Pannonhalmi járás |
Vitnyéd | Kapuvári járás |
Völcsej | Soproni járás |
Zsebeháza | Csornai járás |
Zsira | Soproni járás |
Hajdú-Bihar vármegye
Álmosd | Nyíradonyi járás |
Ártánd | Berettyóújfalui járás |
Bagamér | Nyíradonyi járás |
Bakonszeg | Berettyóújfalui járás |
Báránd | Püspökladányi járás |
Bedő | Berettyóújfalui járás |
Berekböszörmény | Berettyóújfalui járás |
Bihardancsháza | Püspökladányi járás |
Biharkeresztes | Berettyóújfalui járás |
Biharnagybajom | Püspökladányi járás |
Bihartorda | Püspökladányi járás |
Bojt | Berettyóújfalui járás |
Csökmő | Berettyóújfalui járás |
Darvas | Berettyóújfalui járás |
Egyek | Balmazújvárosi járás |
Esztár | Derecskei járás |
Folyás | Hajdúnánási járás |
Földes | Püspökladányi járás |
Furta | Berettyóújfalui járás |
Fülöp | Nyíradonyi járás |
Gáborján | Berettyóújfalui járás |
Görbeháza | Hajdúnánási járás |
Hajdúbagos | Derecskei járás |
Hajdúszovát | Hajdúszoboszlói járás |
Hencida | Berettyóújfalui járás |
Hortobágy | Balmazújvárosi járás |
Kismarja | Derecskei járás |
Kokad | Derecskei járás |
Komádi | Berettyóújfalui járás |
Konyár | Derecskei járás |
Körösszakál | Berettyóújfalui járás |
Körösszegapáti | Berettyóújfalui járás |
Magyarhomorog | Berettyóújfalui járás |
Mezőpeterd | Berettyóújfalui járás |
Mezősas | Berettyóújfalui járás |
Monostorpályi | Derecskei járás |
Nagykereki | Berettyóújfalui járás |
Nagyrábé | Püspökladányi járás |
Nyírábrány | Nyíradonyi járás |
Nyíracsád | Nyíradonyi járás |
Nyírmártonfalva | Nyíradonyi járás |
Pocsaj | Derecskei járás |
Sáp | Püspökladányi járás |
Sáránd | Derecskei járás |
Sárrétudvari | Püspökladányi járás |
Szentpéterszeg | Berettyóújfalui járás |
Szerep | Püspökladányi járás |
Tépe | Derecskei járás |
Tetétlen | Püspökladányi járás |
Tiszacsege | Balmazújvárosi járás |
Tiszagyulaháza | Hajdúnánási járás |
Told | Berettyóújfalui járás |
Újiráz | Berettyóújfalui járás |
Újléta | Nyíradonyi járás |
Újszentmargita | Balmazújvárosi járás |
Újtikos | Hajdúnánási járás |
Váncsod | Berettyóújfalui járás |
Vekerd | Berettyóújfalui járás |
Zsáka | Berettyóújfalui járás |
Heves vármegye
Abasár | Gyöngyösi járás |
Adács | Gyöngyösi járás |
Aldebrő | Füzesabonyi járás |
Andornaktálya | Egri járás |
Apc | Hatvani járás |
Átány | Hevesi járás |
Atkár | Gyöngyösi járás |
Balaton | Bélapátfalvai járás |
Bátor | Egri járás |
Bekölce | Bélapátfalvai járás |
Bélapátfalva | Bélapátfalvai járás |
Besenyőtelek | Füzesabonyi járás |
Boconád | Hevesi járás |
Bodony | Pétervásárai járás |
Boldog | Hatvani járás |
Bükkszék | Pétervásárai járás |
Bükkszenterzsébet | Pétervásárai járás |
Bükkszentmárton | Bélapátfalvai járás |
Csány | Hatvani járás |
Demjén | Egri járás |
Detk | Gyöngyösi járás |
Domoszló | Gyöngyösi járás |
Dormánd | Füzesabonyi járás |
Ecséd | Hatvani járás |
Egerbakta | Egri járás |
Egerbocs | Egri járás |
Egercsehi | Egri járás |
Egerfarmos | Füzesabonyi járás |
Egerszólát | Egri járás |
Erdőkövesd | Pétervásárai járás |
Erdőtelek | Hevesi járás |
Erk | Hevesi járás |
Fedémes | Pétervásárai járás |
Feldebrő | Egri járás |
Gyöngyöshalász | Gyöngyösi járás |
Gyöngyösoroszi | Gyöngyösi járás |
Gyöngyöspata | Gyöngyösi járás |
Gyöngyössolymos | Gyöngyösi járás |
Gyöngyöstarján | Gyöngyösi járás |
Halmajugra | Gyöngyösi járás |
Heréd | Hatvani járás |
Hevesaranyos | Egri járás |
Hevesvezekény | Hevesi járás |
Hort | Hatvani járás |
Istenmezeje | Pétervásárai járás |
Ivád | Pétervásárai járás |
Kál | Füzesabonyi járás |
Kápolna | Füzesabonyi járás |
Karácsond | Gyöngyösi járás |
Kerecsend | Egri járás |
Kerekharaszt | Hatvani járás |
Kisfüzes | Pétervásárai járás |
Kisköre | Hevesi járás |
Kisnána | Gyöngyösi járás |
Kompolt | Füzesabonyi járás |
Kömlő | Hevesi járás |
Ludas | Gyöngyösi járás |
Maklár | Egri járás |
Markaz | Gyöngyösi járás |
Mátraballa | Pétervásárai járás |
Mátraderecske | Pétervásárai járás |
Mátraszentimre | Gyöngyösi járás |
Mezőszemere | Füzesabonyi járás |
Mezőtárkány | Füzesabonyi járás |
Mikófalva | Bélapátfalvai járás |
Mónosbél | Bélapátfalvai járás |
Nagyfüged | Gyöngyösi járás |
Nagykökényes | Hatvani járás |
Nagyréde | Gyöngyösi járás |
Nagytálya | Egri járás |
Nagyút | Füzesabonyi járás |
Nagyvisnyó | Bélapátfalvai járás |
Novaj | Egri járás |
Pálosvörösmart | Gyöngyösi járás |
Parád | Pétervásárai járás |
Parádsasvár | Pétervásárai járás |
Pély | Hevesi járás |
Pétervására | Pétervásárai járás |
Petőfibánya | Hatvani járás |
Poroszló | Füzesabonyi járás |
Recsk | Pétervásárai járás |
Rózsaszentmárton | Hatvani járás |
Sarud | Füzesabonyi járás |
Sirok | Pétervásárai járás |
Szajla | Pétervásárai járás |
Szarvaskő | Egri járás |
Szentdomonkos | Pétervásárai járás |
Szihalom | Füzesabonyi járás |
Szilvásvárad | Bélapátfalvai járás |
Szúcs | Egri járás |
Szűcsi | Gyöngyösi járás |
Tarnabod | Hevesi járás |
Tarnalelesz | Pétervásárai járás |
Tarnaméra | Hevesi járás |
Tarnaörs | Hevesi járás |
Tarnaszentmária | Egri járás |
Tarnaszentmiklós | Hevesi járás |
Tarnazsadány | Hevesi járás |
Tenk | Hevesi járás |
Terpes | Pétervásárai járás |
Tiszanána | Hevesi járás |
Tófalu | Füzesabonyi járás |
Újlőrincfalva | Füzesabonyi járás |
Vámosgyörk | Gyöngyösi járás |
Váraszó | Pétervásárai járás |
Vécs | Gyöngyösi járás |
Verpelét | Egri járás |
Visznek | Gyöngyösi járás |
Zagyvaszántó | Hatvani járás |
Zaránk | Hevesi járás |
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Abádszalók | Kunhegyesi járás |
Alattyán | Jászapáti járás |
Besenyszög | Szolnoki járás |
Cibakháza | Kunszentmártoni járás |
Csataszög | Szolnoki járás |
Csépa | Kunszentmártoni járás |
Cserkeszőlő | Kunszentmártoni járás |
Hunyadfalva | Szolnoki járás |
Jánoshida | Jászapáti járás |
Jászágó | Jászberényi járás |
Jászalsószentgyörgy | Jászapáti járás |
Jászboldogháza | Jászberényi járás |
Jászdózsa | Jászapáti járás |
Jászfelsőszentgyörgy | Jászberényi járás |
Jászivány | Jászapáti járás |
Jászjákóhalma | Jászberényi járás |
Jászkisér | Jászapáti járás |
Jászszentandrás | Jászapáti járás |
Jásztelek | Jászberényi járás |
Kenderes | Karcagi járás |
Kengyel | Törökszentmiklósi járás |
Kétpó | Mezőtúri járás |
Kőtelek | Szolnoki járás |
Kuncsorba | Törökszentmiklósi járás |
Kunmadaras | Karcagi járás |
Mesterszállás | Mezőtúri járás |
Mezőhék | Mezőtúri járás |
Nagyiván | Tiszafüredi járás |
Nagykörű | Szolnoki járás |
Nagyrév | Kunszentmártoni járás |
Öcsöd | Kunszentmártoni járás |
Örményes | Törökszentmiklósi járás |
Pusztamonostor | Jászberényi járás |
Rákócziújfalu | Szolnoki járás |
Szajol | Szolnoki járás |
Szászberek | Szolnoki járás |
Szelevény | Kunszentmártoni járás |
Tiszabő | Kunhegyesi járás |
Tiszabura | Kunhegyesi járás |
Tiszaderzs | Tiszafüredi járás |
Tiszagyenda | Kunhegyesi járás |
Tiszaigar | Tiszafüredi járás |
Tiszainoka | Kunszentmártoni járás |
Tiszajenő | Szolnoki járás |
Tiszakürt | Kunszentmártoni járás |
Tiszaörs | Tiszafüredi járás |
Tiszapüspöki | Törökszentmiklósi járás |
Tiszaroff | Kunhegyesi járás |
Tiszasas | Kunszentmártoni járás |
Tiszasüly | Szolnoki járás |
Tiszaszentimre | Tiszafüredi járás |
Tiszaszőlős | Tiszafüredi járás |
Tiszatenyő | Törökszentmiklósi járás |
Tiszavárkony | Szolnoki járás |
Tomajmonostora | Kunhegyesi járás |
Tószeg | Szolnoki járás |
Vezseny | Szolnoki járás |
Zagyvarékas | Szolnoki járás |
Komárom-Esztergom vármegye
Ácsteszér | Kisbéri járás |
Aka | Kisbéri járás |
Almásfüzitő | Komáromi járás |
Annavölgy | Esztergomi járás |
Ászár | Kisbéri járás |
Bábolna | Komáromi járás |
Bajna | Esztergomi járás |
Bakonybánk | Kisbéri járás |
Bakonysárkány | Kisbéri járás |
Bakonyszombathely | Kisbéri járás |
Bana | Komáromi járás |
Bársonyos | Kisbéri járás |
Bokod | Oroszlányi járás |
Császár | Kisbéri járás |
Csatka | Kisbéri járás |
Csém | Komáromi járás |
Csép | Kisbéri járás |
Csolnok | Esztergomi járás |
Dad | Oroszlányi járás |
Dág | Esztergomi járás |
Dömös | Esztergomi járás |
Dunaszentmiklós | Tatai járás |
Epöl | Esztergomi járás |
Ete | Kisbéri járás |
Kerékteleki | Kisbéri járás |
Kesztölc | Esztergomi járás |
Kisigmánd | Komáromi járás |
Kocs | Tatai járás |
Kömlőd | Oroszlányi járás |
Lábatlan | Esztergomi járás |
Máriahalom | Esztergomi járás |
Mocsa | Komáromi járás |
Mogyorósbánya | Esztergomi járás |
Nagyigmánd | Komáromi járás |
Nagysáp | Esztergomi járás |
Neszmély | Tatai járás |
Réde | Kisbéri járás |
Sárisáp | Esztergomi járás |
Súr | Kisbéri járás |
Süttő | Esztergomi járás |
Szákszend | Oroszlányi járás |
Szomor | Tatabányai járás |
Tardos | Tatai járás |
Tarján | Tatabányai járás |
Tárkány | Kisbéri járás |
Tokod | Esztergomi járás |
Tokodaltáró | Esztergomi járás |
Úny | Esztergomi járás |
Vérteskethely | Kisbéri járás |
Vértestolna | Tatai járás |
Nógrád vármegye
Alsópetény | Rétsági járás |
Alsótold | Pásztói járás |
Bánk | Rétsági járás |
Bárna | Salgótarjáni járás |
Becske | Balassagyarmati járás |
Bér | Pásztói járás |
Bercel | Balassagyarmati járás |
Bokor | Pásztói járás |
Borsosberény | Rétsági járás |
Buják | Pásztói járás |
Cered | Salgótarjáni járás |
Csécse | Pásztói járás |
Cserháthaláp | Balassagyarmati járás |
Cserhátsurány | Balassagyarmati járás |
Cserhátszentiván | Pásztói járás |
Csesztve | Balassagyarmati járás |
Csitár | Balassagyarmati járás |
Debercsény | Balassagyarmati járás |
Dejtár | Balassagyarmati járás |
Dorogháza | Bátonyterenyei járás |
Drégelypalánk | Balassagyarmati járás |
Ecseg | Pásztói járás |
Egyházasdengeleg | Pásztói járás |
Egyházasgerge | Salgótarjáni járás |
Endrefalva | Szécsényi járás |
Erdőkürt | Pásztói járás |
Erdőtarcsa | Pásztói járás |
Érsekvadkert | Balassagyarmati járás |
Etes | Salgótarjáni járás |
Felsőpetény | Rétsági járás |
Felsőtold | Pásztói járás |
Galgaguta | Balassagyarmati járás |
Garáb | Pásztói járás |
Héhalom | Pásztói járás |
Herencsény | Balassagyarmati járás |
Hollókő | Szécsényi járás |
Hont | Balassagyarmati járás |
Horpács | Rétsági járás |
Hugyag | Balassagyarmati járás |
Iliny | Balassagyarmati járás |
Ipolyszög | Balassagyarmati járás |
Ipolytarnóc | Salgótarjáni járás |
Ipolyvece | Balassagyarmati járás |
Jobbágyi | Pásztói járás |
Karancsalja | Salgótarjáni járás |
Karancsberény | Salgótarjáni járás |
Karancskeszi | Salgótarjáni járás |
Karancslapujtő | Salgótarjáni járás |
Kazár | Salgótarjáni járás |
Keszeg | Rétsági járás |
Kétbodony | Rétsági járás |
Kisbágyon | Pásztói járás |
Kisbárkány | Salgótarjáni járás |
Kisecset | Rétsági járás |
Kishartyán | Salgótarjáni járás |
Kozárd | Pásztói járás |
Kutasó | Pásztói járás |
Legénd | Rétsági járás |
Litke | Salgótarjáni járás |
Lucfalva | Salgótarjáni járás |
Ludányhalászi | Szécsényi járás |
Magyargéc | Szécsényi járás |
Magyarnándor | Balassagyarmati járás |
Márkháza | Salgótarjáni járás |
Mátramindszent | Bátonyterenyei járás |
Mátranovák | Bátonyterenyei járás |
Mátraszele | Salgótarjáni járás |
Mátraszőlős | Pásztói járás |
Mátraterenye | Bátonyterenyei járás |
Mátraverebély | Bátonyterenyei járás |
Mihálygerge | Salgótarjáni járás |
Mohora | Balassagyarmati járás |
Nagybárkány | Salgótarjáni járás |
Nagykeresztúr | Salgótarjáni járás |
Nagylóc | Szécsényi járás |
Nagyoroszi | Rétsági járás |
Nemti | Bátonyterenyei járás |
Nógrád | Rétsági járás |
Nógrádkövesd | Balassagyarmati járás |
Nógrádmarcal | Balassagyarmati járás |
Nógrádmegyer | Szécsényi járás |
Nógrádsáp | Rétsági járás |
Nógrádsipek | Szécsényi járás |
Nógrádszakál | Szécsényi járás |
Nőtincs | Rétsági járás |
Őrhalom | Balassagyarmati járás |
Ősagárd | Rétsági járás |
Palotás | Pásztói járás |
Patak | Balassagyarmati járás |
Patvarc | Balassagyarmati járás |
Piliny | Szécsényi járás |
Pusztaberki | Rétsági járás |
Rákóczibánya | Salgótarjáni járás |
Rétság | Rétsági járás |
Rimóc | Szécsényi járás |
Romhány | Rétsági járás |
Ságújfalu | Salgótarjáni járás |
Sámsonháza | Salgótarjáni járás |
Somoskőújfalu | Salgótarjáni járás |
Sóshartyán | Salgótarjáni járás |
Szalmatercs | Szécsényi járás |
Szanda | Balassagyarmati járás |
Szarvasgede | Pásztói járás |
Szátok | Rétsági járás |
Szécsénke | Balassagyarmati járás |
Szécsényfelfalu | Szécsényi járás |
Szente | Rétsági járás |
Szilaspogony | Salgótarjáni járás |
Szirák | Pásztói járás |
Szuha | Bátonyterenyei járás |
Szurdokpüspöki | Pásztói járás |
Szügy | Balassagyarmati járás |
Tar | Pásztói járás |
Terény | Balassagyarmati járás |
Tereske | Rétsági járás |
Tolmács | Rétsági járás |
Vanyarc | Pásztói járás |
Varsány | Szécsényi járás |
Vizslás | Salgótarjáni járás |
Zabar | Salgótarjáni járás |
Pest vármegye
Acsa | Váci járás |
Apaj | Ráckevei járás |
Áporka | Ráckevei járás |
Bag | Aszódi járás |
Bénye | Monori járás |
Bernecebaráti | Szobi járás |
Ceglédbercel | Ceglédi járás |
Csővár | Váci járás |
Farmos | Nagykátai járás |
Galgagyörk | Váci járás |
Galgahévíz | Aszódi járás |
Galgamácsa | Aszódi járás |
Iklad | Aszódi járás |
Ipolydamásd | Szobi járás |
Ipolytölgyes | Szobi járás |
Jászkarajenő | Ceglédi járás |
Káva | Monori járás |
Kemence | Szobi járás |
Kisnémedi | Váci járás |
Kocsér | Nagykőrösi járás |
Kóspallag | Szobi járás |
Kőröstetétlen | Ceglédi járás |
Letkés | Szobi járás |
Lórév | Ráckevei járás |
Makád | Ráckevei járás |
Márianosztra | Szobi járás |
Mikebuda | Ceglédi járás |
Nagybörzsöny | Szobi járás |
Pánd | Monori járás |
Perbál | Budakeszi járás |
Perőcsény | Szobi járás |
Pilisszentkereszt | Szentendrei járás |
Pusztavacs | Dabasi járás |
Püspökhatvan | Váci járás |
Püspökszilágy | Váci járás |
Szentlőrinckáta | Nagykátai járás |
Szentmártonkáta | Nagykátai járás |
Szigetbecse | Ráckevei járás |
Szigetújfalu | Ráckevei járás |
Szob | Szobi járás |
Sződ | Váci járás |
Táborfalva | Dabasi járás |
Tápiógyörgye | Nagykátai járás |
Tápióság | Nagykátai járás |
Tápiószőlős | Ceglédi járás |
Tatárszentgyörgy | Dabasi járás |
Tésa | Szobi járás |
Törtel | Ceglédi járás |
Újlengyel | Dabasi járás |
Újszilvás | Ceglédi járás |
Úri | Nagykátai járás |
Vácegres | Aszódi járás |
Váchartyán | Váci járás |
Váckisújfalu | Váci járás |
Vámosmikola | Szobi járás |
Verseg | Aszódi járás |
Zsámbok | Gödöllői járás |
Somogy vármegye
Ádánd | Siófoki járás |
Alsóbogát | Kaposvári járás |
Andocs | Tabi járás |
Babócsa | Barcsi járás |
Bábonymegyer | Tabi járás |
Bakháza | Nagyatádi járás |
Balatonendréd | Siófoki járás |
Balatonfenyves | Fonyódi járás |
Balatonőszöd | Siófoki járás |
Balatonszárszó | Siófoki járás |
Balatonszemes | Siófoki járás |
Balatonszentgyörgy | Marcali járás |
Balatonújlak | Marcali járás |
Bálványos | Siófoki járás |
Bárdudvarnok | Kaposvári járás |
Baté | Kaposvári járás |
Bedegkér | Tabi járás |
Bélavár | Barcsi járás |
Beleg | Nagyatádi járás |
Berzence | Csurgói járás |
Bodrog | Kaposvári járás |
Bolhás | Nagyatádi járás |
Bolhó | Barcsi járás |
Bonnya | Tabi járás |
Böhönye | Marcali járás |
Bőszénfa | Kaposvári járás |
Buzsák | Fonyódi járás |
Büssü | Kaposvári járás |
Csákány | Marcali járás |
Cserénfa | Kaposvári járás |
Csokonyavisonta | Barcsi járás |
Csoma | Kaposvári járás |
Csombárd | Kaposvári járás |
Csököly | Kaposvári járás |
Csömend | Marcali járás |
Csurgó | Csurgói járás |
Csurgónagymarton | Csurgói járás |
Darány | Barcsi járás |
Drávagárdony | Barcsi járás |
Drávatamási | Barcsi járás |
Ecseny | Kaposvári járás |
Edde | Kaposvári járás |
Felsőmocsolád | Kaposvári járás |
Fiad | Tabi járás |
Fonó | Kaposvári járás |
Fonyód | Fonyódi járás |
Főnyed | Marcali járás |
Gadács | Kaposvári járás |
Gadány | Marcali járás |
Gálosfa | Kaposvári járás |
Gamás | Fonyódi járás |
Gige | Kaposvári járás |
Gölle | Kaposvári járás |
Görgeteg | Nagyatádi járás |
Gyékényes | Csurgói járás |
Gyugy | Fonyódi járás |
Hács | Fonyódi járás |
Hajmás | Kaposvári járás |
Háromfa | Nagyatádi járás |
Hedrehely | Kaposvári járás |
Hencse | Kaposvári járás |
Heresznye | Barcsi járás |
Hetes | Kaposvári járás |
Hollád | Marcali járás |
Homokszentgyörgy | Barcsi járás |
Hosszúvíz | Marcali járás |
Igal | Kaposvári járás |
Iharos | Csurgói járás |
Iharosberény | Csurgói járás |
Inke | Csurgói járás |
Istvándi | Barcsi járás |
Jákó | Kaposvári járás |
Juta | Kaposvári járás |
Kadarkút | Kaposvári járás |
Kálmáncsa | Barcsi járás |
Kánya | Tabi járás |
Kapoly | Tabi járás |
Kaposfő | Kaposvári járás |
Kaposgyarmat | Kaposvári járás |
Kaposhomok | Kaposvári járás |
Kaposkeresztúr | Kaposvári járás |
Kaposmérő | Kaposvári járás |
Kaposújlak | Kaposvári járás |
Kaposszerdahely | Kaposvári járás |
Kára | Tabi járás |
Karád | Fonyódi járás |
Kastélyosdombó | Barcsi járás |
Kaszó | Nagyatádi járás |
Kazsok | Kaposvári járás |
Kelevíz | Marcali járás |
Kercseliget | Kaposvári járás |
Kereki | Siófoki járás |
Kéthely | Marcali járás |
Kisasszond | Kaposvári járás |
Kisbajom | Nagyatádi járás |
Kisbárapáti | Tabi járás |
Kisberény | Fonyódi járás |
Kisgyalán | Kaposvári járás |
Kiskorpád | Kaposvári járás |
Komlósd | Barcsi járás |
Kőkút | Kaposvári járás |
Kőröshegy | Siófoki járás |
Kötcse | Siófoki járás |
Kutas | Nagyatádi járás |
Lábod | Nagyatádi járás |
Lad | Barcsi járás |
Lakócsa | Barcsi járás |
Látrány | Fonyódi járás |
Lengyeltóti | Fonyódi járás |
Libickozma | Marcali járás |
Lulla | Tabi járás |
Magyaratád | Kaposvári járás |
Magyaregres | Kaposvári járás |
Mernye | Kaposvári járás |
Mesztegnyő | Marcali járás |
Mezőcsokonya | Kaposvári járás |
Mike | Kaposvári járás |
Miklósi | Tabi járás |
Mosdós | Kaposvári járás |
Nágocs | Tabi járás |
Nagybajom | Kaposvári járás |
Nagyberény | Siófoki járás |
Nagyberki | Kaposvári járás |
Nagycsepely | Siófoki járás |
Nagykorpád | Nagyatádi járás |
Nagyszakácsi | Marcali járás |
Nemesdéd | Marcali járás |
Nemeskisfalud | Marcali járás |
Nemesvid | Marcali járás |
Nikla | Marcali járás |
Nyim | Siófoki járás |
Orci | Kaposvári járás |
Ordacsehi | Fonyódi járás |
Osztopán | Kaposvári járás |
Öreglak | Fonyódi járás |
Őrtilos | Csurgói járás |
Ötvöskónyi | Nagyatádi járás |
Pálmajor | Kaposvári járás |
Pamuk | Fonyódi járás |
Patalom | Kaposvári járás |
Patca | Kaposvári járás |
Patosfa | Barcsi járás |
Péterhida | Barcsi járás |
Pogányszentpéter | Csurgói járás |
Polány | Kaposvári járás |
Porrog | Csurgói járás |
Porrogszentkirály | Csurgói járás |
Porrogszentpál | Csurgói járás |
Potony | Barcsi járás |
Pusztakovácsi | Marcali járás |
Pusztaszemes | Siófoki járás |
Ráksi | Kaposvári járás |
Rinyabesenyő | Nagyatádi járás |
Rinyakovácsi | Kaposvári járás |
Rinyaszentkirály | Nagyatádi járás |
Rinyaújlak | Barcsi járás |
Rinyaújnép | Barcsi járás |
Sántos | Kaposvári járás |
Sávoly | Marcali járás |
Segesd | Nagyatádi járás |
Sérsekszőlős | Tabi járás |
Simonfa | Kaposvári járás |
Siójut | Siófoki járás |
Som | Siófoki járás |
Somodor | Kaposvári járás |
Somogyacsa | Tabi járás |
Somogyaracs | Barcsi járás |
Somogyaszaló | Kaposvári járás |
Somogybabod | Fonyódi járás |
Somogybükkösd | Csurgói járás |
Somogycsicsó | Csurgói járás |
Somogydöröcske | Tabi járás |
Somogyegres | Tabi járás |
Somogyfajsz | Kaposvári járás |
Somogygeszti | Kaposvári járás |
Somogyjád | Kaposvári járás |
Somogymeggyes | Tabi járás |
Somogysámson | Marcali járás |
Somogysárd | Kaposvári járás |
Somogysimonyi | Marcali járás |
Somogyszentpál | Marcali járás |
Somogyszil | Kaposvári járás |
Somogyszob | Nagyatádi járás |
Somogytúr | Fonyódi járás |
Somogyudvarhely | Csurgói járás |
Somogyvámos | Fonyódi járás |
Somogyvár | Fonyódi járás |
Somogyzsitfa | Marcali járás |
Szabadi | Kaposvári járás |
Szabás | Nagyatádi járás |
Szegerdő | Marcali járás |
Szenna | Kaposvári járás |
Szenta | Csurgói járás |
Szentbalázs | Kaposvári járás |
Szentborbás | Barcsi járás |
Szentgáloskér | Kaposvári járás |
Szenyér | Marcali járás |
Szilvásszentmárton | Kaposvári járás |
Szólád | Siófoki járás |
Szorosad | Tabi járás |
Szőkedencs | Marcali járás |
Szőlősgyörök | Fonyódi járás |
Szulok | Barcsi járás |
Tab | Tabi járás |
Tapsony | Marcali járás |
Tarany | Nagyatádi járás |
Táska | Marcali járás |
Taszár | Kaposvári járás |
Teleki | Siófoki járás |
Tengőd | Tabi járás |
Tikos | Marcali járás |
Torvaj | Tabi járás |
Tótújfalu | Barcsi járás |
Törökkoppány | Tabi járás |
Újvárfalva | Kaposvári járás |
Varászló | Marcali járás |
Várda | Kaposvári járás |
Vése | Marcali járás |
Visnye | Kaposvári járás |
Visz | Fonyódi járás |
Vízvár | Barcsi járás |
Vörs | Marcali járás |
Zákány | Csurgói járás |
Zákányfalu | Csurgói járás |
Zala | Tabi járás |
Zics | Tabi járás |
Zimány | Kaposvári járás |
Zselickisfalud | Kaposvári járás |
Zselickislak | Kaposvári járás |
Zselicszentpál | Kaposvári járás |
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Ajak | Kisvárdai járás |
Anarcs | Kisvárdai járás |
Apagy | Nyíregyházai járás |
Aranyosapáti | Vásárosnaményi járás |
Baktalórántháza | Baktalórántházai járás |
Balsa | Ibrányi járás |
Barabás | Vásárosnaményi járás |
Bátorliget | Nyírbátori járás |
Benk | Záhonyi járás |
Beregdaróc | Vásárosnaményi járás |
Beregsurány | Vásárosnaményi járás |
Berkesz | Kemecsei járás |
Besenyőd | Baktalórántházai járás |
Beszterec | Kemecsei járás |
Biri | Nagykállói járás |
Botpalád | Fehérgyarmati járás |
Bököny | Nagykállói járás |
Buj | Ibrányi járás |
Cégénydányád | Fehérgyarmati járás |
Csaholc | Fehérgyarmati járás |
Csaroda | Vásárosnaményi járás |
Császló | Fehérgyarmati járás |
Csegöld | Fehérgyarmati járás |
Csenger | Csengeri járás |
Csengersima | Csengeri járás |
Csengerújfalu | Csengeri járás |
Darnó | Fehérgyarmati járás |
Demecser | Kemecsei járás |
Dombrád | Kisvárdai járás |
Döge | Kisvárdai járás |
Encsencs | Nyírbátori járás |
Eperjeske | Záhonyi járás |
Érpatak | Nagykállói járás |
Fábiánháza | Mátészalkai járás |
Fényeslitke | Kisvárdai járás |
Fülesd | Fehérgyarmati járás |
Fülpösdaróc | Mátészalkai járás |
Gacsály | Fehérgyarmati járás |
Garbolc | Fehérgyarmati járás |
Gávavencsellő | Ibrányi járás |
Géberjén | Mátészalkai járás |
Gégény | Kemecsei járás |
Gelénes | Vásárosnaményi járás |
Gemzse | Vásárosnaményi járás |
Geszteréd | Nagykállói járás |
Gulács | Vásárosnaményi járás |
Győröcske | Záhonyi járás |
Győrtelek | Mátészalkai járás |
Gyulaháza | Kisvárdai járás |
Gyügye | Fehérgyarmati járás |
Gyüre | Vásárosnaményi járás |
Hermánszeg | Fehérgyarmati járás |
Hetefejércse | Vásárosnaményi járás |
Hodász | Mátészalkai járás |
Ilk | Vásárosnaményi járás |
Jánd | Vásárosnaményi járás |
Jánkmajtis | Fehérgyarmati járás |
Jármi | Mátészalkai járás |
Jéke | Kisvárdai járás |
Kállósemjén | Nagykállói járás |
Kálmánháza | Nyíregyházai járás |
Kántorjánosi | Mátészalkai járás |
Kék | Kemecsei járás |
Kékcse | Kisvárdai járás |
Kemecse | Kemecsei járás |
Kérsemjén | Fehérgyarmati járás |
Kisar | Fehérgyarmati járás |
Kishódos | Fehérgyarmati járás |
Kisléta | Nyírbátori járás |
Kisnamény | Fehérgyarmati járás |
Kispalád | Fehérgyarmati járás |
Kisvarsány | Vásárosnaményi járás |
Kisszekeres | Fehérgyarmati járás |
Kocsord | Mátészalkai járás |
Komlódtótfalu | Csengeri járás |
Komoró | Záhonyi járás |
Kótaj | Nyíregyházai járás |
Kölcse | Fehérgyarmati járás |
Kömörő | Fehérgyarmati járás |
Laskod | Baktalórántházai járás |
Levelek | Baktalórántházai járás |
Lónya | Vásárosnaményi járás |
Lövőpetri | Kisvárdai járás |
Magosliget | Fehérgyarmati járás |
Magy | Baktalórántházai járás |
Mánd | Fehérgyarmati járás |
Mándok | Záhonyi járás |
Máriapócs | Nyírbátori járás |
Márokpapi | Vásárosnaményi járás |
Mátyus | Vásárosnaményi járás |
Méhtelek | Fehérgyarmati járás |
Mérk | Mátészalkai járás |
Mezőladány | Kisvárdai járás |
Milota | Fehérgyarmati járás |
Nábrád | Fehérgyarmati járás |
Nagyar | Fehérgyarmati járás |
Nagycserkesz | Nyíregyházai járás |
Nagydobos | Mátészalkai járás |
Nagyhódos | Fehérgyarmati járás |
Nagyszekeres | Fehérgyarmati járás |
Nagyvarsány | Vásárosnaményi járás |
Napkor | Nyíregyházai járás |
Nemesborzova | Fehérgyarmati járás |
Nyírbéltek | Nyírbátori járás |
Nyírbogát | Nyírbátori járás |
Nyírbogdány | Kemecsei járás |
Nyírcsaholy | Mátészalkai járás |
Nyírcsászári | Nyírbátori járás |
Nyírderzs | Nyírbátori járás |
Nyírgelse | Nyírbátori járás |
Nyírgyulaj | Nyírbátori járás |
Nyíribrony | Baktalórántházai járás |
Nyírjákó | Baktalórántházai járás |
Nyírkarász | Kisvárdai járás |
Nyírkáta | Mátészalkai járás |
Nyírkércs | Baktalórántházai járás |
Nyírlövő | Kisvárdai járás |
Nyírlugos | Nyírbátori járás |
Nyírmada | Vásárosnaményi járás |
Nyírmeggyes | Mátészalkai járás |
Nyírmihálydi | Nyírbátori járás |
Nyírparasznya | Mátészalkai járás |
Nyírpilis | Nyírbátori járás |
Nyírtass | Kisvárdai járás |
Nyírtét | Kemecsei járás |
Nyírtura | Nyíregyházai járás |
Nyírvasvári | Nyírbátori járás |
Ófehértó | Baktalórántházai járás |
Olcsva | Vásárosnaményi járás |
Olcsvaapáti | Fehérgyarmati járás |
Ópályi | Mátészalkai járás |
Ököritófülpös | Mátészalkai járás |
Ömböly | Nyírbátori járás |
Őr | Mátészalkai járás |
Panyola | Fehérgyarmati járás |
Pap | Kisvárdai járás |
Papos | Mátészalkai járás |
Paszab | Ibrányi járás |
Pátroha | Kisvárdai járás |
Pátyod | Csengeri járás |
Penészlek | Nyírbátori járás |
Penyige | Fehérgyarmati járás |
Petneháza | Baktalórántházai járás |
Piricse | Nyírbátori járás |
Pócspetri | Nyírbátori járás |
Porcsalma | Csengeri járás |
Pusztadobos | Vásárosnaményi járás |
Rakamaz | Nyíregyházai járás |
Ramocsaháza | Baktalórántházai járás |
Rápolt | Mátészalkai járás |
Rétközberencs | Kisvárdai járás |
Rohod | Baktalórántházai járás |
Rozsály | Fehérgyarmati járás |
Sényő | Nyíregyházai járás |
Sonkád | Fehérgyarmati járás |
Szabolcs | Nyíregyházai járás |
Szabolcsbáka | Kisvárdai járás |
Szabolcsveresmart | Kisvárdai járás |
Szakoly | Nagykállói járás |
Szamosangyalos | Csengeri járás |
Szamosbecs | Csengeri járás |
Szamoskér | Mátészalkai járás |
Szamossályi | Fehérgyarmati járás |
Szamostatárfalva | Csengeri járás |
Szamosújlak | Fehérgyarmati járás |
Szamosszeg | Mátészalkai járás |
Szatmárcseke | Fehérgyarmati járás |
Székely | Kemecsei járás |
Szorgalmatos | Tiszavasvári járás |
Tákos | Vásárosnaményi járás |
Tarpa | Vásárosnaményi járás |
Terem | Nyírbátori járás |
Tiborszállás | Mátészalkai járás |
Timár | Nyíregyházai járás |
Tiszaadony | Vásárosnaményi járás |
Tiszabecs | Fehérgyarmati járás |
Tiszabercel | Ibrányi járás |
Tiszabezdéd | Záhonyi járás |
Tiszacsécse | Fehérgyarmati járás |
Tiszadada | Tiszavasvári járás |
Tiszadob | Tiszavasvári járás |
Tiszaeszlár | Tiszavasvári járás |
Tiszakanyár | Kisvárdai járás |
Tiszakerecseny | Vásárosnaményi járás |
Tiszakóród | Fehérgyarmati járás |
Tiszamogyorós | Záhonyi járás |
Tiszanagyfalu | Nyíregyházai járás |
Tiszarád | Kemecsei járás |
Tiszaszalka | Vásárosnaményi járás |
Tiszaszentmárton | Záhonyi járás |
Tiszatelek | Ibrányi járás |
Tiszavid | Vásárosnaményi járás |
Tisztaberek | Fehérgyarmati járás |
Tivadar | Fehérgyarmati járás |
Tornyospálca | Kisvárdai járás |
Tunyogmatolcs | Fehérgyarmati járás |
Túristvándi | Fehérgyarmati járás |
Túrricse | Fehérgyarmati járás |
Tuzsér | Záhonyi járás |
Tyukod | Csengeri járás |
Újdombrád | Kisvárdai járás |
Újkenéz | Kisvárdai járás |
Ura | Csengeri járás |
Uszka | Fehérgyarmati járás |
Vaja | Mátészalkai járás |
Vállaj | Mátészalkai járás |
Vámosatya | Vásárosnaményi járás |
Vámosoroszi | Fehérgyarmati járás |
Vasmegyer | Kemecsei járás |
Záhony | Záhonyi járás |
Zajta | Fehérgyarmati járás |
Zsarolyán | Fehérgyarmati járás |
Zsurk | Záhonyi járás |
Tolna vármegye
Alsónána | Szekszárdi járás |
Alsónyék | Szekszárdi járás |
Aparhant | Bonyhádi járás |
Attala | Dombóvári járás |
Báta | Szekszárdi járás |
Bátaapáti | Bonyhádi járás |
Belecska | Tamási járás |
Bikács | Paksi járás |
Bogyiszló | Tolnai járás |
Bonyhádvarasd | Bonyhádi járás |
Bölcske | Paksi járás |
Cikó | Bonyhádi járás |
Csibrák | Dombóvári járás |
Csikóstőttős | Dombóvári járás |
Dalmand | Dombóvári járás |
Decs | Szekszárdi járás |
Diósberény | Tamási járás |
Döbrököz | Dombóvári járás |
Dunaszentgyörgy | Paksi járás |
Dúzs | Tamási járás |
Értény | Tamási járás |
Fácánkert | Tolnai járás |
Fadd | Tolnai járás |
Felsőnána | Bonyhádi járás |
Felsőnyék | Tamási járás |
Fürged | Tamási járás |
Gerjen | Paksi járás |
Grábóc | Bonyhádi járás |
Gyönk | Tamási járás |
Györe | Bonyhádi járás |
Györköny | Paksi járás |
Gyulaj | Dombóvári járás |
Harc | Szekszárdi járás |
Hőgyész | Tamási járás |
Iregszemcse | Tamási járás |
Izmény | Bonyhádi járás |
Jágónak | Dombóvári járás |
Kajdacs | Paksi járás |
Kakasd | Bonyhádi járás |
Kalaznó | Tamási járás |
Kapospula | Dombóvári járás |
Keszőhidegkút | Tamási járás |
Kéty | Bonyhádi járás |
Kisdorog | Bonyhádi járás |
Kismányok | Bonyhádi járás |
Kistormás | Szekszárdi járás |
Kisvejke | Bonyhádi járás |
Kisszékely | Tamási járás |
Kocsola | Dombóvári járás |
Koppányszántó | Tamási járás |
Kölesd | Szekszárdi járás |
Kurd | Dombóvári járás |
Lápafő | Dombóvári járás |
Lengyel | Bonyhádi járás |
Madocsa | Paksi járás |
Magyarkeszi | Tamási járás |
Medina | Szekszárdi járás |
Miszla | Tamási járás |
Mórágy | Bonyhádi járás |
Mőcsény | Bonyhádi járás |
Mucsfa | Bonyhádi járás |
Mucsi | Tamási járás |
Murga | Bonyhádi járás |
Nagydorog | Paksi járás |
Nagykónyi | Tamási járás |
Nagymányok | Bonyhádi járás |
Nagyszékely | Tamási járás |
Nagyszokoly | Tamási járás |
Nagyvejke | Bonyhádi járás |
Nak | Dombóvári járás |
Németkér | Paksi járás |
Ozora | Tamási járás |
Őcsény | Szekszárdi járás |
Pálfa | Paksi járás |
Pári | Tamási járás |
Pincehely | Tamási járás |
Pörböly | Szekszárdi járás |
Pusztahencse | Paksi járás |
Regöly | Tamási járás |
Sárpilis | Szekszárdi járás |
Sárszentlőrinc | Paksi járás |
Simontornya | Tamási járás |
Sióagárd | Szekszárdi járás |
Szakadát | Tamási járás |
Szakály | Tamási járás |
Szakcs | Dombóvári járás |
Szálka | Szekszárdi járás |
Szárazd | Tamási járás |
Szedres | Szekszárdi járás |
Tengelic | Paksi járás |
Tevel | Bonyhádi járás |
Tolnanémedi | Tamási járás |
Udvari | Tamási járás |
Újireg | Tamási járás |
Váralja | Bonyhádi járás |
Várdomb | Szekszárdi járás |
Várong | Dombóvári járás |
Varsád | Tamási járás |
Závod | Bonyhádi járás |
Zomba | Bonyhádi járás |
Vas vármegye
Acsád | Szombathelyi járás |
Alsószölnök | Szentgotthárdi járás |
Alsóújlak | Vasvári járás |
Andrásfa | Vasvári járás |
Apátistvánfalva | Szentgotthárdi járás |
Bajánsenye | Körmendi járás |
Balogunyom | Szombathelyi járás |
Bejcgyertyános | Sárvári járás |
Bérbaltavár | Vasvári járás |
Boba | Celldömölki járás |
Borgáta | Celldömölki járás |
Bozzai | Szombathelyi járás |
Bozsok | Kőszegi járás |
Bő | Sárvári járás |
Bögöt | Sárvári járás |
Bögöte | Sárvári járás |
Bucsu | Szombathelyi járás |
Cák | Kőszegi járás |
Chernelházadamonya | Sárvári járás |
Csákánydoroszló | Körmendi járás |
Csánig | Sárvári járás |
Csehi | Vasvári járás |
Csehimindszent | Vasvári járás |
Csempeszkopács | Szombathelyi járás |
Csénye | Sárvári járás |
Csepreg | Kőszegi járás |
Csipkerek | Vasvári járás |
Csönge | Celldömölki járás |
Csörötnek | Szentgotthárdi járás |
Daraboshegy | Körmendi járás |
Dozmat | Szombathelyi járás |
Döbörhegy | Körmendi járás |
Döröske | Körmendi járás |
Duka | Celldömölki járás |
Egervölgy | Vasvári járás |
Egyházashetye | Celldömölki járás |
Egyházashollós | Körmendi járás |
Egyházasrádóc | Körmendi járás |
Felsőcsatár | Szombathelyi járás |
Felsőjánosfa | Körmendi járás |
Felsőmarác | Körmendi járás |
Felsőszölnök | Szentgotthárdi járás |
Gasztony | Szentgotthárdi járás |
Gérce | Sárvári járás |
Gersekarát | Vasvári járás |
Gór | Sárvári járás |
Gyanógeregye | Szombathelyi járás |
Győrvár | Vasvári járás |
Halastó | Körmendi járás |
Halogy | Körmendi járás |
Harasztifalu | Körmendi járás |
Hegyfalu | Sárvári járás |
Hegyháthodász | Körmendi járás |
Hegyhátsál | Körmendi járás |
Hegyhátszentjakab | Körmendi járás |
Hegyhátszentmárton | Körmendi járás |
Hegyhátszentpéter | Vasvári járás |
Horvátlövő | Szombathelyi járás |
Horvátzsidány | Kőszegi járás |
Hosszúpereszteg | Sárvári járás |
Ikervár | Sárvári járás |
Iklanberény | Kőszegi járás |
Ispánk | Körmendi járás |
Ivánc | Körmendi járás |
Jákfa | Sárvári járás |
Jánosháza | Celldömölki járás |
Káld | Sárvári járás |
Kám | Vasvári járás |
Karakó | Celldömölki járás |
Katafa | Körmendi járás |
Keléd | Celldömölki járás |
Kemeneskápolna | Celldömölki járás |
Kemenesmagasi | Celldömölki járás |
Kemenesmihályfa | Celldömölki járás |
Kemenespálfa | Celldömölki járás |
Kemenessömjén | Celldömölki járás |
Kemenesszentmárton | Celldömölki járás |
Kemestaródfa | Körmendi járás |
Kenéz | Sárvári járás |
Kenyeri | Celldömölki járás |
Kercaszomor | Körmendi járás |
Kerkáskápolna | Körmendi járás |
Kétvölgy | Szentgotthárdi járás |
Kisrákos | Körmendi járás |
Kissomlyó | Celldömölki járás |
Kisunyom | Szombathelyi járás |
Kiszsidány | Kőszegi járás |
Kondorfa | Szentgotthárdi járás |
Köcsk | Celldömölki járás |
Kőszegdoroszló | Kőszegi járás |
Kőszegpaty | Kőszegi járás |
Kőszegszerdahely | Kőszegi járás |
Lócs | Kőszegi járás |
Magyarlak | Szentgotthárdi járás |
Magyarnádalja | Körmendi járás |
Magyarszecsőd | Körmendi járás |
Magyarszombatfa | Körmendi járás |
Megyehíd | Sárvári járás |
Meggyeskovácsi | Sárvári járás |
Mersevát | Celldömölki járás |
Mesterháza | Sárvári járás |
Mesteri | Celldömölki járás |
Meszlen | Szombathelyi járás |
Mikosszéplak | Vasvári járás |
Molnaszecsőd | Körmendi járás |
Nádasd | Körmendi járás |
Nagygeresd | Sárvári járás |
Nagykölked | Körmendi járás |
Nagymizdó | Körmendi járás |
Nagyrákos | Körmendi járás |
Nagysimonyi | Celldömölki járás |
Nagytilaj | Vasvári járás |
Narda | Szombathelyi járás |
Nemesbőd | Szombathelyi járás |
Nemescsó | Kőszegi járás |
Nemeskeresztúr | Celldömölki járás |
Nemeskocs | Celldömölki járás |
Nemeskolta | Szombathelyi járás |
Nemesládony | Sárvári járás |
Nemesmedves | Szentgotthárdi járás |
Nemesrempehollós | Körmendi járás |
Nick | Sárvári járás |
Nyőgér | Sárvári járás |
Olaszfa | Vasvári járás |
Ólmod | Kőszegi járás |
Orfalu | Szentgotthárdi járás |
Ostffyasszonyfa | Celldömölki járás |
Oszkó | Vasvári járás |
Ölbő | Sárvári járás |
Őrimagyarósd | Körmendi járás |
Őriszentpéter | Körmendi járás |
Pácsony | Vasvári járás |
Pankasz | Körmendi járás |
Pápoc | Celldömölki járás |
Pecöl | Sárvári járás |
Perenye | Szombathelyi járás |
Peresznye | Kőszegi járás |
Petőmihályfa | Vasvári járás |
Pinkamindszent | Körmendi járás |
Pornóapáti | Szombathelyi járás |
Porpác | Sárvári járás |
Pósfa | Sárvári járás |
Pusztacsó | Kőszegi járás |
Püspökmolnári | Vasvári járás |
Rábagyarmat | Szentgotthárdi járás |
Rábahídvég | Vasvári járás |
Rábapaty | Sárvári járás |
Rábatöttös | Szombathelyi járás |
Rádóckölked | Körmendi járás |
Rátót | Szentgotthárdi járás |
Répcelak | Sárvári járás |
Répceszentgyörgy | Sárvári járás |
Rönök | Szentgotthárdi járás |
Rum | Szombathelyi járás |
Sajtoskál | Sárvári járás |
Salköveskút | Szombathelyi járás |
Sárfimizdó | Vasvári járás |
Simaság | Sárvári járás |
Sitke | Sárvári járás |
Sorkifalud | Szombathelyi járás |
Sorkikápolna | Szombathelyi járás |
Sorokpolány | Szombathelyi járás |
Sótony | Sárvári járás |
Söpte | Szombathelyi járás |
Szaknyér | Körmendi járás |
Szakonyfalu | Szentgotthárdi járás |
Szalafő | Körmendi járás |
Szarvaskend | Körmendi járás |
Szatta | Körmendi járás |
Szeleste | Sárvári járás |
Szemenye | Vasvári járás |
Szentpéterfa | Szombathelyi járás |
Szergény | Celldömölki járás |
Szőce | Körmendi járás |
Tanakajd | Szombathelyi járás |
Telekes | Vasvári járás |
Tokorcs | Celldömölki járás |
Tompaládony | Sárvári járás |
Tormásliget | Kőszegi járás |
Tömörd | Kőszegi járás |
Uraiújfalu | Sárvári járás |
Vámoscsalád | Sárvári járás |
Vasalja | Körmendi járás |
Vásárosmiske | Sárvári járás |
Vasasszonyfa | Szombathelyi járás |
Vasegerszeg | Sárvári járás |
Vashosszúfalu | Sárvári járás |
Vaskeresztes | Szombathelyi járás |
Vassurány | Szombathelyi járás |
Vasvár | Vasvári járás |
Vasszécseny | Szombathelyi járás |
Vasszentmihály | Szentgotthárdi járás |
Vasszilvágy | Szombathelyi járás |
Vát | Szombathelyi járás |
Velem | Kőszegi járás |
Velemér | Körmendi járás |
Vép | Szombathelyi járás |
Viszák | Körmendi járás |
Vönöck | Celldömölki járás |
Zsédeny | Sárvári járás |
Zsennye | Szombathelyi járás |
Veszprém vármegye
Ábrahámhegy | Tapolcai járás |
Adásztevel | Pápai járás |
Adorjánháza | Devecseri járás |
Apácatorna | Devecseri járás |
Aszófő | Balatonfüredi járás |
Badacsonytomaj | Tapolcai járás |
Badacsonytördemic | Tapolcai járás |
Bakonybél | Zirci járás |
Bakonyjákó | Pápai járás |
Bakonykoppány | Pápai járás |
Bakonynána | Zirci járás |
Bakonyoszlop | Zirci járás |
Bakonypölöske | Pápai járás |
Bakonyság | Pápai járás |
Bakonyszentiván | Pápai járás |
Bakonyszentkirály | Zirci járás |
Bakonyszücs | Pápai járás |
Bakonytamási | Pápai járás |
Balatonakali | Balatonfüredi járás |
Balatonakarattya | Balatonalmádi járás |
Balatoncsicsó | Balatonfüredi járás |
Balatonederics | Tapolcai járás |
Balatonfőkajár | Balatonalmádi járás |
Balatonhenye | Tapolcai járás |
Balatonkenese | Balatonalmádi járás |
Balatonrendes | Tapolcai járás |
Balatonszepezd | Balatonfüredi járás |
Balatonudvari | Balatonfüredi járás |
Bánd | Veszprémi járás |
Barnag | Veszprémi járás |
Bazsi | Sümegi járás |
Béb | Pápai járás |
Békás | Pápai járás |
Bodorfa | Sümegi járás |
Borszörcsök | Devecseri járás |
Borzavár | Zirci járás |
Csabrendek | Sümegi járás |
Csajág | Balatonalmádi járás |
Csehbánya | Ajkai járás |
Csesznek | Zirci járás |
Csetény | Zirci járás |
Csót | Pápai járás |
Csögle | Devecseri járás |
Dabronc | Sümegi járás |
Dabrony | Devecseri járás |
Dáka | Pápai járás |
Devecser | Devecseri járás |
Doba | Devecseri járás |
Döbrönte | Pápai járás |
Dörgicse | Balatonfüredi járás |
Dudar | Zirci járás |
Egeralja | Devecseri járás |
Egyházaskesző | Pápai járás |
Eplény | Veszprémi járás |
Farkasgyepű | Ajkai járás |
Ganna | Pápai járás |
Gecse | Pápai járás |
Gic | Pápai járás |
Gógánfa | Sümegi járás |
Gyepükaján | Sümegi járás |
Gyulakeszi | Tapolcai járás |
Hajmáskér | Veszprémi járás |
Halimba | Ajkai járás |
Hárskút | Veszprémi járás |
Hegyesd | Tapolcai járás |
Hegymagas | Tapolcai járás |
Herend | Veszprémi járás |
Hetyefő | Sümegi járás |
Hidegkút | Veszprémi járás |
Homokbödöge | Pápai járás |
Hosztót | Sümegi járás |
Iszkáz | Devecseri járás |
Jásd | Várpalotai járás |
Kamond | Devecseri járás |
Kapolcs | Tapolcai járás |
Káptalanfa | Sümegi járás |
Káptalantóti | Tapolcai járás |
Karakószörcsök | Devecseri járás |
Kékkút | Tapolcai járás |
Kemeneshőgyész | Pápai járás |
Kemenesszentpéter | Pápai járás |
Kerta | Devecseri járás |
Királyszentistván | Balatonalmádi járás |
Kisapáti | Tapolcai járás |
Kisberzseny | Devecseri járás |
Kiscsősz | Devecseri járás |
Kislőd | Ajkai járás |
Kispirit | Devecseri járás |
Kisszőlős | Devecseri járás |
Kolontár | Devecseri járás |
Kővágóörs | Tapolcai járás |
Köveskál | Tapolcai járás |
Kup | Pápai járás |
Külsővat | Pápai járás |
Küngös | Balatonalmádi járás |
Lesencefalu | Tapolcai járás |
Lesenceistvánd | Tapolcai járás |
Lesencetomaj | Tapolcai járás |
Lókút | Zirci járás |
Lovas | Balatonfüredi járás |
Lovászpatona | Pápai járás |
Magyargencs | Pápai járás |
Malomsok | Pápai járás |
Marcalgergelyi | Pápai járás |
Marcaltő | Pápai járás |
Megyer | Sümegi járás |
Mencshely | Veszprémi járás |
Mezőlak | Pápai járás |
Mihályháza | Pápai járás |
Mindszentkálla | Tapolcai járás |
Monostorapáti | Tapolcai járás |
Monoszló | Balatonfüredi járás |
Nagyacsád | Pápai járás |
Nagyalásony | Devecseri járás |
Nagydém | Pápai járás |
Nagyesztergár | Zirci járás |
Nagygyimót | Pápai járás |
Nagypirit | Devecseri járás |
Nagytevel | Pápai járás |
Nagyvázsony | Veszprémi járás |
Nemesgörzsöny | Pápai járás |
Nemesgulács | Tapolcai járás |
Nemeshany | Sümegi járás |
Nemesvita | Tapolcai járás |
Nemesszalók | Pápai járás |
Németbánya | Pápai járás |
Nóráp | Pápai járás |
Noszlop | Devecseri járás |
Nyárád | Pápai járás |
Nyirád | Ajkai járás |
Óbudavár | Balatonfüredi járás |
Olaszfalu | Zirci járás |
Oroszi | Devecseri járás |
Öcs | Ajkai járás |
Örvényes | Balatonfüredi járás |
Ősi | Várpalotai járás |
Öskü | Várpalotai járás |
Paloznak | Balatonfüredi járás |
Pápadereske | Pápai járás |
Pápakovácsi | Pápai járás |
Pápasalamon | Pápai járás |
Pápateszér | Pápai járás |
Papkeszi | Balatonalmádi járás |
Pécsely | Balatonfüredi járás |
Pénzesgyőr | Zirci járás |
Pétfürdő | Várpalotai járás |
Porva | Zirci járás |
Pula | Veszprémi járás |
Pusztamiske | Devecseri járás |
Raposka | Tapolcai járás |
Rigács | Sümegi járás |
Salföld | Tapolcai járás |
Sáska | Tapolcai járás |
Sóly | Veszprémi járás |
Somlójenő | Devecseri járás |
Somlószőlős | Devecseri járás |
Somlóvásárhely | Devecseri járás |
Somlóvecse | Devecseri járás |
Sümegprága | Sümegi járás |
Szápár | Zirci járás |
Szentantalfa | Balatonfüredi járás |
Szentbékkálla | Tapolcai járás |
Szentgál | Veszprémi járás |
Szentimrefalva | Sümegi járás |
Szentjakabfa | Balatonfüredi járás |
Szentkirályszabadja | Veszprémi járás |
Szigliget | Tapolcai járás |
Szőc | Ajkai járás |
Tagyon | Balatonfüredi járás |
Takácsi | Pápai járás |
Taliándörögd | Tapolcai járás |
Tés | Várpalotai járás |
Tihany | Balatonfüredi járás |
Tüskevár | Devecseri járás |
Ugod | Pápai járás |
Ukk | Sümegi járás |
Úrkút | Ajkai járás |
Uzsa | Tapolcai járás |
Vanyola | Pápai járás |
Várkesző | Pápai járás |
Városlőd | Ajkai járás |
Vaszar | Pápai járás |
Vászoly | Balatonfüredi járás |
Veszprémfajsz | Veszprémi járás |
Veszprémgalsa | Sümegi járás |
Vid | Devecseri járás |
Vigántpetend | Tapolcai járás |
Vilonya | Várpalotai járás |
Vinár | Pápai járás |
Vöröstó | Veszprémi járás |
Zalaerdőd | Sümegi járás |
Zalagyömörő | Sümegi járás |
Zalameggyes | Sümegi járás |
Zalaszegvár | Sümegi járás |
Zánka | Balatonfüredi járás |
Zala vármegye
Alibánfa | Zalaegerszegi járás |
Almásháza | Zalaegerszegi járás |
Alsónemesapáti | Zalaegerszegi járás |
Alsórajk | Nagykanizsai járás |
Alsószenterzsébet | Lenti járás |
Babosdöbréte | Zalaegerszegi járás |
Baglad | Lenti járás |
Bagod | Zalaegerszegi járás |
Bak | Zalaegerszegi járás |
Baktüttös | Zalaegerszegi járás |
Balatonmagyaród | Nagykanizsai járás |
Bánokszentgyörgy | Letenyei járás |
Barlahida | Lenti járás |
Batyk | Zalaszentgróti járás |
Bázakerettye | Letenyei járás |
Becsehely | Letenyei járás |
Becsvölgye | Zalaegerszegi járás |
Belezna | Nagykanizsai járás |
Belsősárd | Lenti járás |
Bezeréd | Zalaegerszegi járás |
Bocska | Nagykanizsai járás |
Bókaháza | Keszthelyi járás |
Boncodfölde | Zalaegerszegi járás |
Borsfa | Letenyei járás |
Böde | Zalaegerszegi járás |
Bödeháza | Lenti járás |
Börzönce | Nagykanizsai járás |
Búcsúszentlászló | Zalaegerszegi járás |
Bucsuta | Letenyei járás |
Csapi | Nagykanizsai járás |
Csatár | Zalaegerszegi járás |
Csertalakos | Zalaegerszegi járás |
Csesztreg | Lenti járás |
Csonkahegyhát | Zalaegerszegi járás |
Csöde | Zalaegerszegi járás |
Csömödér | Lenti járás |
Csörnyeföld | Letenyei járás |
Dióskál | Keszthelyi járás |
Dobri | Lenti járás |
Dobronhegy | Zalaegerszegi járás |
Döbröce | Zalaszentgróti járás |
Dötk | Zalaszentgróti járás |
Egeraracsa | Keszthelyi járás |
Egervár | Zalaegerszegi járás |
Eszteregnye | Nagykanizsai járás |
Esztergályhorváti | Keszthelyi járás |
Felsőrajk | Nagykanizsai járás |
Felsőszenterzsébet | Lenti járás |
Fityeház | Nagykanizsai járás |
Fűzvölgy | Nagykanizsai járás |
Gáborjánháza | Lenti járás |
Galambok | Nagykanizsai járás |
Garabonc | Nagykanizsai járás |
Gellénháza | Zalaegerszegi járás |
Gelse | Nagykanizsai járás |
Gelsesziget | Nagykanizsai járás |
Gétye | Keszthelyi járás |
Gombosszeg | Zalaegerszegi járás |
Gosztola | Lenti járás |
Gősfa | Zalaegerszegi járás |
Gutorfölde | Zalaegerszegi járás |
Gyűrűs | Zalaegerszegi járás |
Hagyárosbörönd | Zalaegerszegi járás |
Hahót | Nagykanizsai járás |
Hernyék | Lenti járás |
Homokkomárom | Nagykanizsai járás |
Hosszúvölgy | Nagykanizsai járás |
Hottó | Zalaegerszegi járás |
Iborfia | Zalaegerszegi járás |
Iklódbördőce | Lenti járás |
Kacorlak | Nagykanizsai járás |
Kallósd | Zalaszentgróti járás |
Kálócfa | Lenti járás |
Kányavár | Lenti járás |
Karmacs | Keszthelyi járás |
Kávás | Zalaegerszegi járás |
Kemendollár | Zalaegerszegi járás |
Keménfa | Zalaegerszegi járás |
Kerecseny | Nagykanizsai járás |
Kerkabarabás | Lenti járás |
Kerkafalva | Lenti járás |
Kerkakutas | Lenti járás |
Kerkaszentkirály | Letenyei járás |
Kerkateskánd | Lenti járás |
Kilimán | Nagykanizsai járás |
Kisbucsa | Zalaegerszegi járás |
Kiscsehi | Letenyei járás |
Kisgörbő | Zalaszentgróti járás |
Kiskutas | Zalaegerszegi járás |
Kispáli | Zalaegerszegi járás |
Kisrécse | Nagykanizsai járás |
Kistolmács | Letenyei járás |
Kisvásárhely | Zalaszentgróti járás |
Kissziget | Lenti járás |
Kozmadombja | Lenti járás |
Kustánszeg | Zalaegerszegi járás |
Külsősárd | Lenti járás |
Lakhegy | Zalaegerszegi járás |
Lasztonya | Letenyei járás |
Lendvadedes | Lenti járás |
Lendvajakabfa | Lenti járás |
Letenye | Letenyei járás |
Lickóvadamos | Zalaegerszegi járás |
Ligetfalva | Keszthelyi járás |
Lispeszentadorján | Letenyei járás |
Liszó | Nagykanizsai járás |
Lovászi | Lenti járás |
Magyarföld | Lenti járás |
Magyarszentmiklós | Nagykanizsai járás |
Magyarszerdahely | Nagykanizsai járás |
Maróc | Letenyei járás |
Márokföld | Lenti járás |
Miháld | Nagykanizsai járás |
Mihályfa | Zalaszentgróti járás |
Mikekarácsonyfa | Lenti járás |
Milejszeg | Zalaegerszegi járás |
Misefa | Zalaegerszegi járás |
Molnári | Letenyei járás |
Murakeresztúr | Nagykanizsai járás |
Murarátka | Letenyei járás |
Muraszemenye | Letenyei járás |
Nagybakónak | Nagykanizsai járás |
Nagygörbő | Zalaszentgróti járás |
Nagykapornak | Zalaegerszegi járás |
Nagykutas | Zalaegerszegi járás |
Nagylengyel | Zalaegerszegi járás |
Nagypáli | Zalaegerszegi járás |
Nagyrada | Nagykanizsai járás |
Nagyrécse | Nagykanizsai járás |
Nemesapáti | Zalaegerszegi járás |
Nemeshetés | Zalaegerszegi járás |
Nemesnép | Lenti járás |
Nemespátró | Nagykanizsai járás |
Nemesrádó | Zalaegerszegi járás |
Nemessándorháza | Zalaegerszegi járás |
Nemesszentandrás | Zalaegerszegi járás |
Németfalu | Zalaegerszegi járás |
Nova | Lenti járás |
Óhíd | Zalaszentgróti járás |
Oltárc | Letenyei járás |
Orbányosfa | Zalaegerszegi járás |
Ormándlak | Zalaegerszegi járás |
Orosztony | Nagykanizsai járás |
Ortaháza | Lenti járás |
Ozmánbük | Zalaegerszegi járás |
Pacsa | Zalaegerszegi járás |
Padár | Zalaegerszegi járás |
Páka | Lenti járás |
Pakod | Zalaszentgróti járás |
Pálfiszeg | Zalaegerszegi járás |
Pat | Nagykanizsai járás |
Pethőhenye | Zalaegerszegi járás |
Petrikeresztúr | Zalaegerszegi járás |
Petrivente | Letenyei járás |
Pókaszepetk | Zalaegerszegi járás |
Pórszombat | Lenti járás |
Pölöske | Zalaegerszegi járás |
Pölöskefő | Nagykanizsai járás |
Pördefölde | Lenti járás |
Pötréte | Nagykanizsai járás |
Pusztaapáti | Lenti járás |
Pusztaederics | Zalaegerszegi járás |
Pusztamagyaród | Letenyei járás |
Pusztaszentlászló | Zalaegerszegi járás |
Ramocsa | Lenti járás |
Rédics | Lenti járás |
Resznek | Lenti járás |
Rigyác | Nagykanizsai járás |
Salomvár | Zalaegerszegi járás |
Sand | Nagykanizsai járás |
Sárhida | Zalaegerszegi járás |
Sármellék | Keszthelyi járás |
Semjénháza | Letenyei járás |
Sénye | Zalaszentgróti járás |
Sormás | Nagykanizsai járás |
Söjtör | Zalaegerszegi járás |
Surd | Nagykanizsai járás |
Sümegcsehi | Zalaszentgróti járás |
Szalapa | Zalaszentgróti járás |
Szécsisziget | Lenti járás |
Szentgyörgyvár | Keszthelyi járás |
Szentgyörgyvölgy | Lenti járás |
Szentkozmadombja | Zalaegerszegi járás |
Szentliszló | Letenyei járás |
Szentmargitfalva | Letenyei járás |
Szentpéterfölde | Zalaegerszegi járás |
Szentpéterúr | Zalaegerszegi járás |
Szepetnek | Nagykanizsai járás |
Szijártóháza | Lenti járás |
Szilvágy | Lenti járás |
Tekenye | Zalaszentgróti járás |
Tilaj | Zalaegerszegi járás |
Tófej | Zalaegerszegi járás |
Tormafölde | Lenti járás |
Tornyiszentmiklós | Lenti járás |
Tótszentmárton | Letenyei járás |
Tótszerdahely | Letenyei járás |
Türje | Zalaszentgróti járás |
Újudvar | Nagykanizsai járás |
Valkonya | Letenyei járás |
Vállus | Keszthelyi járás |
Várfölde | Letenyei járás |
Várvölgy | Keszthelyi járás |
Vasboldogasszony | Zalaegerszegi járás |
Vaspör | Zalaegerszegi járás |
Vindornyafok | Keszthelyi járás |
Vindornyalak | Keszthelyi járás |
Vindornyaszőlős | Keszthelyi járás |
Vöckönd | Zalaegerszegi járás |
Zajk | Letenyei járás |
Zalaapáti | Keszthelyi járás |
Zalabaksa | Lenti járás |
Zalabér | Zalaszentgróti járás |
Zalaboldogfa | Zalaegerszegi járás |
Zalacsány | Keszthelyi járás |
Zalacséb | Zalaegerszegi járás |
Zalaháshágy | Zalaegerszegi járás |
Zalaigrice | Zalaegerszegi járás |
Zalaistvánd | Zalaegerszegi járás |
Zalakomár | Nagykanizsai járás |
Zalaköveskút | Keszthelyi járás |
Zalalövő | Zalaegerszegi járás |
Zalamerenye | Nagykanizsai járás |
Zalasárszeg | Nagykanizsai járás |
Zalaszabar | Nagykanizsai járás |
Zalaszántó | Keszthelyi járás |
Zalaszentbalázs | Nagykanizsai járás |
Zalaszentgyörgy | Zalaegerszegi járás |
Zalaszentiván | Zalaegerszegi járás |
Zalaszentjakab | Nagykanizsai járás |
Zalaszentlászló | Zalaszentgróti járás |
Zalaszentlőrinc | Zalaegerszegi járás |
Zalaszentmárton | Keszthelyi járás |
Zalaszentmihály | Zalaegerszegi járás |
Zalaszombatfa | Lenti járás |
Zalatárnok | Zalaegerszegi járás |
Zalaújlak | Nagykanizsai járás |
Zalavár | Keszthelyi járás |
Zalavég | Zalaszentgróti járás |
Zebecke | Lenti járás |