A 2023. július 1-je előtt lekötött betétek a lejáratuktól függetlenül mentesülnek a szocho-fizetési kötelezettség alól, így 13 százalék megtakarítási adót lehet megúszni, ha időben lépsz. Ráadásul a bankok akciókkal és még kedvezőbb kamatokkal készülnek a határidőre. Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb kamatozású lekötött betéteket.
Mielőtt az ajánlatokat megmutatnánk, nem árt tisztázni, hogy miért érdemes a kamat helyett az EBKM-et nézni. Az EBKM (Egységesített Betéti Kamatláb Mutató) a tényleges éves hozamodat mutatja meg, vagyis a kiszámításakor a kamatból levonják a számlavezetési díjat, a kezelési díjat, a jutalékot és egyéb banki költségeket. Emiatt reálisabb képet ad a ténylegesen megkapott kamatjövedelemről, és segíti az összehasonlíthatóságot, mivel a bankoknak egyforma módszertan alapján kell kiszámolniuk. Ugyanakkor az EBKM nem tartalmazza a készpénzfelvétel vagy az utalás díját, és a kamatadót, valamint a szochót sem – a betét-kalkulátorunk egyébként az adókat is levonja neked.
Azt is vedd figyelembe, hogy a kamatlábat és az EBKM-et mindig egy évre adják meg, hogy az egyes ajánlatokat közös nevezőre hozzák, de ha a lekötési idő egy évnél rövidebb, akkor a kamatot időarányosítani kell. Ha az EBKM 9 százalék, de a lekötés csak 6 hónapra szól, akkor ennek csak a felét, azaz 4,5 százalék kamatot fogsz megkapni. Ha a lekötés 3 hónapos (negyedéves), akkor a feltüntetett kamat negyede jár, és így tovább.
A továbbiakban bankonként megmutatjuk a legjobb kamatú lekötött betéteket, majd végül összesítünk.
Gránit Bank lekötött betétek
A Gránit Bank legmagasabb kamatot fizető lekötött betéteinek kamata (EBKM) 8-tól 11 százalékig, a lekötési idejük pedig egy hónaptól egy évig terjed. A minimális lekötési összeg mindegyik esetben 50.000 forint. Az alábbi betétek egy 2023. július 10-ig tartó akció keretében köthetőek le a megadott kamatok mellett, a feltételek teljesülése esetén.
Betét neve | Kamat* | EBKM* | Lekötési idő |
---|---|---|---|
GRÁNIT KamatMax Plusz | Jegybanki alapkamat mínusz 2,00% | 11,00% | 12 hónap |
GRÁNIT KamatMax | 9,00% | 9,00% | 6 hónap |
GRÁNIT eBank betét | 8,50% | 8,50% | 3 hónap |
GRÁNIT Tripla3 betét | 8,20% | 8,20% | 3 hónap |
GRÁNIT Szimpla lekötött betét | 8,00% | 8,00% | 1 hónap |
Forrás: 2023.06.13-tól érvényes banki hirdetmény
*A feltételek teljesülése esetén, 2023. július 10-ig történő lekötéskor.
Az 1 éves futamidejű GRÁNIT KamatMax Plusz a mindenkori MNB alapkamathoz képest 2 százalékponttal alacsonyabb kamatot fizet, ez jelenleg 11 százalék. A kamat feltétele, hogy a betétlekötés teljes ideje alatt rendelkezz a Gránit Banknál vezetett, a betétlekötéssel érintett bankszámládhoz tartozó aktivált bankkártyával. Ha a feltétel nem teljesül, a kamat csak 0,5 százalék.
Ha betartod a feltételeket, de lejárat előtt feltöröd a betétet, akkor az eltelt naptári napokra járó kamat 50 százalékát kapod meg (jelenleg ez évi 5,50 százalék kamatot jelent).
A GRÁNIT KamatMax 6 hónapra köthető le, és a kamat fixen 9 százalék, ha teljesíted azt a feltételt, hogy a betétlekötéssel érintett bankszámládhoz tartozó Gránit Bank-os bankkártyáddal a betétlekötés teljes ideje alatt, legkésőbb a betétlekötés feltételeinek ellenőrzését megelőző napig havonta legalább 20.000 forint összértékben, összesen legalább 120.000 forint értékben vásárolsz. Ennek hiányában a kamat 0,5 százalék, betétfeltörés esetén 0,1 százalék.
A 3 hónapos lekötésű GRÁNIT eBank betét kamata 8,5 százalék, aminek a feltétele, hogy új pénzt köss le, és a betétlekötés ideje alatt rendelkezz teljes körűen aktivált eBank szolgáltatással. Ennek hiányában 0,5, betétfeltörésnél 0,1 százalék kamat jár. Új pénz alatt a bank azt az összeget érti, amennyivel az egyenleged 2023. május 26-a óta nőtt a lekötés napjához képest (minden, a Banknál vezetett számlát figyelembe vesznek). Ennek kiszámolásában segít az eBank applikáció, ami a Betétlekötés menüpontban az adott betétre kattintva megjeleníti az új pénznek számító összeget.

A GRÁNIT Tripla3 betét szintén 3 hónapra köthető le, és 8,2 százalék éves kamatot fizet, ha a betétlekötéssel érintett bankszámládhoz tartozó Gránit Bank-os bankkártyáddal a betétlekötés teljes ideje alatt, legkésőbb a betétlekötés feltételeinek ellenőrzését megelőző napig havonta legalább 20.000 forint összértékben, összesen legalább 60.000 forint értékben vásárolsz, továbbá csoportos beszedés vagy rendszeres átutalási megbízás miatt ezen a számlán terhelés történt. Ha ezek nem teljesülnek, a kamat 0,5 százalék, betétfeltörésnél 0,1 százalék.
A GRÁNIT Szimpla lekötött betét 8 százalék éves kamatot fizet 1 hónap lekötés után, és ez nincs feltételhez kötve. Ugyanakkor betétfeltörésnél a kamat csak 0,1 százalék.
Cetelem lekötött betétek
A Cetelem egyféle konstrukciót kínál a lekötött betéteken belül, viszont a lekötési idő függvényében változik a kamatozás. A kamat 2 éves időtávon éri el a maximumát, 3 évtől kezdődően viszont jelentősen visszaesik.
Lekötési idő | Éves kamatláb | EBKM forint alapú betétek esetén |
---|---|---|
1 év | 10,50% | 10,50% |
2 év | 12,00% | 11,36% |
3 év | 2,50% | 2,44% |
4 év | 2,80% | 2,69% |
5 év | 3,50% | 3,28% |
Forrás: 2023.06.13-án érvényes banki hirdetmény
Ha 90 napnál hamarabb feltöröd a lekötött betétet, akkor nem kapsz kamatot. Ha több mint 90 nap telt el a lekötés és a feltörés óta, akkor a Banknak ugyan nincs kamatfizetési kötelezettsége, de jogosult saját hatáskörben úgy dönteni, hogy az előre meghatározott mértékű kamat 30 százalékát időarányosan számítva kifizeti neked.
A betétszámlán leköthető minimum összeg 100.000 forint, és betétenként maximálisan 50 millió forint köthető le. A számlanyitás, a számlavezetés, a betétlekötés és a betétfeltörés díjmentes.
MagNet Bank lekötött betétek
A MagNet Bank legmagasabb kamatú lekötött betétei 5,19 és 11 százalék közti kamatot (EBKM) fizetnek. A Prizma forint betét háromféle, 3-tól 12 hónapig terjedő futamidővel érhető el. A listánkban szereplő többi betét lekötési ideje 3 év.
Betét neve | Éves kamatláb | EBKM | Lekötési idő |
---|---|---|---|
Prizma forint betét | 11,12% | 11,00% | 3 hónap |
Prizma forint betét | 10,56% | 10,50% | 6 hónap |
Prizma forint betét | 10,88% | 10,85% | 12 hónap |
Aktív Plusz Betét kiemelt kamattal | 9,00% | 8,90% | 3 év |
Aktív Plusz Betét normál kamattal | MNB jegybanki alapkamat mínusz 6,75%, azaz jelenleg 6,25% | 6,18% | 3 év |
Mentor Plusz Betét / Szféra Plusz Betét (netbankban) | MNB jegybanki alapkamat mínusz 6,75%, azaz jelenleg 6,25% | 6,18% | 3 év |
Mentor Plusz Betét / Szféra Plusz Betét (bankfiókban) | MNB jegybanki alapkamat mínusz 7,75%, azaz jelenleg 5,25% | 5,19% | 3 év |
Forrás: 2023.06.13-án érvényes banki hirdetmény
A Prizma forint betét éves kamata 3 hónapnál a legmagasabb (11%), aztán az egyéves jön (10,85%), és végül a három közül a 6 hónapos lekötésé a legalacsonyabb (10,5%). Lekötni kizárólag új forrásból származó összeget lehet, amit a 2023. március végi záró egyenleghez képest néznek. A minimum lekötési összeg 500.000 forint. Betétfeltörés esetén a kamat 0 százalék.
Az Aktív Plusz Közösségi Betét kiemelt kamattal fixen 8,9 százalékot fizet egy évig. A kiemelt kamathoz azonban az is kell, hogy 2023. március végéhez képest új összeget helyezz el a bankszámládon, valamint aktiválnod kell a MagNet Mobilbankot, és minden hónapban legalább 30.000 forint összértékben kell bankkártyával vásárolnod. Egy év elteltével, az első kamatfizetés után a kamatozás és a betét működése mindenben megegyezik az ismételt lekötés kezdőnapján hatályos Mentor-Szféra Plusz (NetBank) Betétével, vagyis ha ez ma történne, akkor a kamatozás 6,18 százalékra csökkenne. A kamat évente tőkésedik, vagyis kamatos kamatozású. A normál kamatozású Aktív Plusz Közösségi Betét kamata alacsonyabb: MNB jegybanki alapkamat mínusz 6,75%, azaz jelenleg 6,25 százalék (EBKM: 6,18%), és a kamat nem tőkésedik a lekötés során. A minimum lekötési összeg mindkettőnél 1.000.000 forint. Betétfeltörés esetén a kamat 0 százalék.
A Mentor Plusz Betét és a Szféra Plusz Betét feltételei megegyeznek, az eltérést mindkettőnél az adja, hogy netbankban/mobilbankban vagy bankfiókban kötöd-e le őket. A netbankos betéteknél a kamat a mindenkori MNB jegybanki alapkamat mínusz 6,75%, azaz jelenleg 6,25 százalék (EBKM: 6,18%). A bankfiókos lekötésnél a kamat ennél alacsonyabb: a mindenkori MNB jegybanki alapkamat mínusz 7,75%, azaz jelenleg 5,25 százalék (EBKM: 5,19%). Mindkettőben közös, hogy a futamidő 3 évre szól, 3 havonta fizetnek kamatot, és a minimum leköthető összeg 10.000 forint. A lekötési idő végén egyszeri alkalommal 0,15 százalékos kamatprémiumot fizet a Bank az induló betét összege után.
Polgári Bank lekötött betét
A Polgári Bank legjobb kamatot fizető betétei 2-15 hónapra köthetőek le, és 9,5–10 százalék éves kamatot fizetnek. Mindegyiket csak bankfiókban lehet lekötni.
Betét neve | Éves kamatláb | EBKM | Lekötési idő |
---|---|---|---|
Akciós Fix kamatozású betét | 10,00% | 10,00% | 2 hónap |
Akciós Fix kamatozású betét | 9,75% | 9,75% | 6 hónap |
Fenntartható Plusz Betét | MNB jegybanki alapkamat mínusz 4,00%, azaz jelenleg 9,00% | 9,00% | 12 hónap |
Fenntartható Betét | 4,50–15,70% | 9,50% | 15 hónap |
Forrás: 2023.06.14-én érvényes banki hirdetmény
A 2 hónapos Akciós Fix kamatozású betét kamata 10 százalék, és bankon kívüli, új forrásból származó összeget lehet lekötni. Az akciós betétben elhelyezett összeg kizárólag egy kamatperiódusra köthető le. A minimum leköthető összeg 100.000 forint. Betétfeltörésnél nincs kamatfizetés. A betétet bankfiókban lehet lekötni a Bank által meghatározott számlatípusoknál.
A 6 hónapos Akciós Fix kamatozású betétbe bankon belüli és kívüli forrásból is helyezhető el pénz, és ennek a kamata 9,75 százalék. A többi feltételben megegyezik az előzővel.
A Fenntartható Plusz Betét lekötési ideje 12 hónap, és a mindenkori MNB jegybanki alapkamat mínusz 4,00%-ot, azaz jelenleg 9,00 százalék kamatot fizeti. A minimum leköthető összeg 100.000 forint. Betétfeltörésnél nincs kamatfizetés, és részfelmondásra sincs lehetőség. Szintén csak bankfiókban köthető le.
A Fenntartható Betét 15 hónapra köthető le, és sávos kamatozású, ami azt jelenti, hogy idősávonként változik a kamata. A tényleges éves hozama (EBKM) 9,5 százalék. A betét napi kamatozású, sávos, 5 havonta emelkedő mértékű. A felmondási kamat mértéke a lekötés időtartamára számítva időarányosan az adott időhatárban lévő kamatszázalék. Csak bankfiókban köthető le a megadott számlákhoz kapcsolódóan, és a minimum lekötés 100.000 forint, ami új forrásból kell, hogy érkezzen.
Más bankok is forgalmaznak lekötött betéteket, ám ha megnézed a lekötött betét kalkulátorunkat, akkor jól látható, hogy sokkal alacsonyabb kamatokat kínálnak, mint a négy vizsgált pénzintézet – a költségek miatt sok esetben egyenesen negatív hozamot generálva –, vagy befektetési jegy vásárlását is elvárják betétlekötés mellé, esetleg valamilyen speciális feltételhez kötik a kamatot, így ezeket nem tüntettük fel.
Összesítés: top 4 lekötött betét egy évre
Végül kigyűjtöttük azt is, hogy 1 év alatt 1 millió forint lekötésével mekkora kamatot lehet elérni – ide mindegyik banknak az egyéves időtávra vonatkozó legmagasabb kamatot nyújtó ajánlatát válogattuk be.
Betét neve | kamat (EBKM) | éves hozam 2023.07.01. előtt, szocho nélkül | éves hozam 2023.07.01. után, szochóval |
---|---|---|---|
GRÁNIT KamatMax Plusz | 11,00% | 93 500 Ft | 79 200 Ft |
MagNet Prizma forint betét | 10,85% | 92 225 Ft | 78 120 Ft |
Cetelem lekötött betét | 10,50% | 89 250 Ft | 75 600 Ft |
Polgári Bank Fenntartható Plusz Betét | 9,00% | 76 500 Ft | 64 800 Ft |
A tényleges kamat (EBKM) mellett feltüntettük, hogy mekkora hozamot lehetne elérni a lekötött egymillió forinton 2023. július 1-je előtt, amikor még csak 15 százalék kamatadót kell fizetni a kamatjövedelem után. A július 1-től lekötött betétekre a kamatadón kívül 13 százalékos szociális hozzájárulást (szocho) is fizetni kell, ami együttesen 28 százalékos adóterhet jelent – az adóval csökkentett összeg látható a táblázat utolsó oszlopában.
A különbség szembetűnő: egymillió forint lekötése esetén is 11.700–14.300 forint veszteséget okoz az új megtakarítási adó.
Fontos, hogy a 2023. július 1-je előtt lekötött betétek a lejárattól függetlenül mentesülnek a szocho-fizetési kötelezettség alól, ezért ha betétlekötésben gondolkodsz, akkor érdemes lehet még 2023. júniusban lépni. Ebben a lekötött betét kalkulátorunk is segítséget nyújt.
Korábban összegyűjtöttük a napi kamatot fizető számlákat, ezeknek a kamata július 1-ig szocho-mentes:
Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.
Hogyan segít neked az Equilor szakértője?
- megválaszolja a kérdéseidet
- tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
- bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Ne hagyd el addig az oldalt!