Szocho kamatjövedelmek után 2025: mely megtakarítások után kell adózni?

Richter Ádám
Richter Ádám
Olvasási idő: 11 perc

A megtakarításokat terhelő kamatadó mellé szocho formájában újabb megtakarítási adót vezettek be 2023-ban, ami 28 százalékra növelte a kamatjövedelmek adóját. Végigvettük, hogy megtakarítási formánként hogyan változott az adózás, és összegyűjtöttük, mely megtakarításoknál nem kell adót fizetni – sőt egy trükkel szinte mindnél törvényesen elkerülheted az adóterheket.

Kamat utáni szocho 2025

2023. május 31-én jelent meg a 205/2023. (V. 31.) kormányrendelet a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény módosításáról, ami alapján azokra a kamatjövedelmekre, amikre az szja-törvény alapján eddig 15 százalék kamatadót, vagyis szja-t kellett fizetni, azokra 2023. július 1-től 13 százalékos szociális hozzájárulást (szocho) is fizetni kell, ezzel 28 százalékra növelve a kamatjövedelmek adóterhét. A rendeletet eredetileg a veszélyhelyzet idejére, átmenetileg vezették be, a Magyar Közlönyben 2024. június 18-án megjelent 2024. évi XXIX. törvény viszont lényegében állandóvá tette, a jogszabály alapján ugyanis a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény is változott.

fiatal hölgy asztalnál, laptoppal, adóbevallást készít, szochót számol

A jogszabály egy kivételt nevez meg külön, amire a szocho-fizetési kötelezettség nem vonatkozik, ez pedig az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy más megtakarításoknál ne lehetne mentesülni a szocho alól: a kérdés az, hogy a törvény szerint mi minősül kamatjövedelemnek. A továbbiakban az egyes megtakarítások adózását tekintjük át.

Lekötött betét adózása

Az szja-törvény 65. § (1) a) szerint kamatjövedelemnek minősül bármely hitelintézeti betét (takarékbetét) alapján jóváírt és/vagy tőkésített kamatösszeg. Az új szocho-rendelet ezt annyival egészíti ki, hogy lekötött betét esetében a 2023. június 30. napja után lekötött betét kamatára kell szochót fizetni.

Vagyis a lekötött betét esetében ha még legkésőbb 2023. júniusban elindítottad, akkor a lejárattól függetlenül nem kell szochót fizetned rá, csak szja-t (ezt a bank automatikusan levonja).

A 2023. július 1-től lekötött betétek kamatát viszont szja mellett szocho is terheli.

A kamatadó és a szocho ezután is elkerülhető 5 évig fenntartott TBSZ számla segítségével. Erről bővebben lentebb írtunk.

Takarékszámla adózása

A takarékszámlák, megtakarítási számlák látra szóló kamatokat fizetnek, ami azt jelenti, hogy ezeknél napi szintű kamatelszámolás van, és a pénzt nem kell lekötni, bármikor hozzáférhetsz.

Szja-fizetési kötelezettség terén az előző, lekötött betétnél hivatkozott rész szabályozza a látra szóló kamatokat is, vagyis ugyanúgy kamatadót kell fizetni utána.

A szocho-módosítás értelmében a rendelet hatálybalépését követő időszakra járó kamatra kell szochót fizetni. Azaz a 2023. július 1-je előtt kapott kamatokra nem érvényes a kamat utáni szocho, utána viszont már igen.

Állampapírok adózása

Az szja-törvény szerint nem kell kamatadót fizetni a magyar állam által 2019. június 1-je után kibocsátott, a lakosság mint befektetői célpiac részére forgalomba hozott állampapírok kamatjövedelme után. Emiatt a magyar állampapírokra szochót sem kell fizetni.

Mivel a 2019. június 1-je előtt kibocsátott állampapírokra még vonatkozik a kamatadó, így 2023. július 1-től ezeknél a szochót is be kell fizetni. Ugyanez igaz a külföldi állampapírokra, amiket ezután szja és szocho is terhel.

A Start-számlára vásárolható Babakötvény is egy állampapír, ami eddig is kamatadómentes volt, így ezután sem terheli szocho.

Kérj ingyenes segítséget az Equilor befektetési szakértőjétől.
Több mint 15 000 elégedett ügyfél, 30 év tapasztalat.
Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításodhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Hogyan segít neked az Equilor szakértője?

  • megválaszolja a kérdéseidet
  • tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
  • bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.

A magyar állampapírok adómentessége nem meglepő, hiszen a kormány több rendeletet is kiadott május 31-én, ami állampapír-vásárlásra ösztönöz. A 156/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet arra kötelezi a kötvényalapokat, hogy a befolyt pénzt ne bankbetétbe tegyék, hanem a kötvények 95 százalékának állampapírnak kell lennie, a likvid eszközök 20 százalékát pedig Diszkont Kincstárjegybe (DKJ) kell, hogy fektessék. A rendelet 2024. június 30-án hatályát vesztette.

A 209/2023. (V. 31.) kormányrendelet pedig arra kötelezte a bankokat, hogy 2023. október 1-je és december 31-e között tájékoztassák az ügyfeleiket, mennyit buktak a lekötött betéteken ahhoz képest, mint ha állampapírba fektették volna a pénzüket.

Értékpapírok adózása

Az szja-törvény szerint az olyan nyilvánosan forgalmazott értékpapírok esetében, mint a vállalati kötvények és befektetési jegyek a magánszemélynek kamat és/vagy hozam címén kifizetett bevétel kamatjövedelemnek minősül, ezért kamatadót kell fizetni utána. Éppen ezért a 2023. július 1-től vásárolt kötvények és befektetési jegyek után már a hozam utáni szochót is meg kell fizetni.

A befektetési alapok között kivételt képeznek az ingatlanalapok befektetési jegyei, ezek után nem kell szochót fizetni, szja-t viszont igen.

Az értékpapírok közé tartoznak a tőzsdei részvények is, ám az új szocho-rendelet a részvények adózásán nem változtatott. A magyar részvények eladásán elért hozamnyereség ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek minősül, és így nem számít kamatjövedelemnek, azaz nem kell rá kamatadót fizetni, emiatt szochót sem. Ugyanakkor 15 százalékos árfolyamnyereség-adót eddig is és ezután is kell fizetni utána. A külföldi részvényekre ugyanez igaz, viszont a nem EGT-tagállamok (pl. USA) tőzsdéjén jegyzett értékpapírok osztaléka után szochót is kell fizetni, ám ez eddig is így volt. A részvényosztalék után fizetett szocho mértéke a minimálbér összegének 24-szerese lehet legfeljebb.

Az ETF-ek (tőzsdén kereskedett befektetési jegyek) kereskedése sem számít kamatjövedelemnek, így a szocho nem vonatkozik rájuk, de az árfolyamnyereség-adó igen.

Az említett adóköteles értékpapírok adózása is elkerülhető, ha TBSZ-re vásárolod meg őket, aminek a működését be is mutatjuk a következő fejezetben.

Tartós Befektetési Számla (TBSZ) adózása 2025-től

A Tartós Befektetési Számláról, vagyis a TBSZ-ről azt kell tudni, hogy a kamatadó legális elkerülésére ad lehetőséget. Ez tulajdonképpen egy értékpapírszámla, amire vagy betéteket, vagy értékpapírokat (kötvények, részvények, befektetési jegyek stb.) lehet vásárolni – a két típus nem kombinálható. Pénzbefizetésre a számlanyitás évében van lehetőség, ami mindig adott év december 31-éig tart, függetlenül attól, hogy melyik nap nyitod meg.

tbsz számla működése 2024. december 31-ig infografika, felhalmozási időszak, lekötés, kamatadó, ábra, illusztráció

A megtakarítási/lekötési időszakban új befizetéseket már nem teljesíthetsz. Ha kiveszed a pénzt 3 évnél hamarabb, akkor elveszik a kamatadómentesség. Három év eltelte után a kamatadó 15-ről 10 százalékra csökken. Ha eltelik az 5 teljes év, akkor válik kamatadómentessé a TBSZ.

A TBSZ adózása 2024. december 31-ig kötött szerződés esetén:

  • 0. év: gyűjtőév, a számlanyitás évének végéig tart
  • 1-3. év: 15% kamatadó, 0% szocho
  • 3-5. év: 10% kamatadó, 0% szocho
  • 5. év után: 0% kamatadó, 0% szocho

A TBSZ-nél tehát semmilyen esetben nem kell szochót fizetni, ám ez 2025-től megváltozik az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény 114–120. § értelmében.

tbsz számla működése 2025. január 1-től infografika, felhalmozási időszak, lekötés, kamatadó, ábra, illusztráció

A TBSZ adózása 2025. január 1-től kötött szerződés esetén:

  • 0. év: gyűjtőév, a számlanyitás évének végéig tart
  • 1-3. év: 15% kamatadó, 13% szocho (összesen: 28%)
  • 3-5. év: 10% kamatadó, 8% szocho (összesen: 18%)
  • 5. év leteltekor: 0% kamatadó, 0% szocho

Jó tudni, hogy egy naptári éven belül egy szolgáltatónál csak egy betéti, illetve egy értékpapír típusú TBSZ-t nyithatsz. Ebből kifolyólag két lehetőséged van TBSZ-nél, ha rendszeres megtakarításban gondolkodsz: vagy több banknál is nyitsz egy-egy TBSZ-t ugyanabban az évben, vagy ugyanannál a banknál indítasz évente egy TBSZ-t.

Az egyes lehetőségek előnyeiről-hátrányairól külön cikkben írtunk:

Lakástakarék adózása

Bár a lakástakarék állami támogatása 2018-ban megszűnt, akik ennél korábban kötöttek szerződést, azok a mai napig élhetnek vele – erre a támogatásra sem kell kamatadót, sem szochót fizetni.

A lakástakarék esetében még a kamatoknál jöhetne szóba adózás, ám ezeknél is 0% az szja és a szocho is.

Életbiztosítások adózása

A megtakarításos életbiztosítások esetében bizonyos idő elteltével mérsékelhető, sőt teljesen elkerülhető a kamatadó és a szocho megfizetése. Életbiztosításoknál azon is múlik, hogy mikor érheted el az adómentességet, hogy egy összegben vagy rendszeres időközönként takarítasz-e meg. Mivel az adó alapját az szja határozza meg, így a kamatadóval a szocho is feleződik, illetve nullázódik.

Rendszeres díjas életbiztosításoknál:

  • 0-5. év: 15% kamatadó, 13% szocho
  • 6-9. év: 7,5% kamatadó, 6,5% szocho
  • 10. évtől: 0% kamatadó, 0% szocho

Egyszeri díjas életbiztosításoknál:

  • 0-2. év: 15% kamatadó, 13% szocho
  • 3-4. év: 7,5% kamatadó, 6,5% szocho
  • 5. évtől: 0% kamatadó, 0% szocho

Nyugdíjcélú megtakarítások adózása

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításhoz 10 évig semmi esetre sem lehet hozzáférni, ezután viszont a hozam adómentessé válik, és 3 évente felvehető. Az idő előtt felvett tőke után eddig is kellett szja-t és szochót fizetni, melyeknek a mértéke a megtakarítás 10-20. évében fokozatosan csökken. A tőke 20 év elteltével válik teljesen adómentessé. Ha nyugdíjjogosultságot szerzel, és több mint 10 éve indítottad a nyugdíjpénztárat, akkor viszont adómentesen felveheted a megtakarítás egészét.

A nyugdíjbiztosítás lényegében egy megtakarításos életbiztosítás, így az adózása is azokéhoz hasonlóan működik: az egyszeri díjas 5, a rendszeres díjas 10 év után válik szja- és szocho-mentessé. Három, illetve hat év után az adók feleződnek. Arra figyelj, hogy amikor eseti díjakat fizetsz be az eseti számlára, akkor a biztosító befizetésenként külön-külön nézi az eltelt évek számát. Ha nyugdíjba vonulás előtt veszed ki a pénzt, akkor az adókedvezmény 120 százalékos összegét vissza kell fizetned (amennyiben igénybe vetted).

A nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) esetében akkor szja- és szocho-mentes a teljes megtakarítás, ha legalább 10 éve nyitottad és utána nyugdíjba vonultál. Ha nem telt el 10 év a számlanyitás és a nyugdíjba vonulás között, akkor a hozam után szja-t és szochót is fizetned kell. Ha nyugdíjba vonulás előtt veszed ki a pénzt, akkor a hozam után szintén szja-t és szochót kell fizetned, és ha vettél igénybe adójóváírást, akkor ennek a 20 százalékkal növelt összegét is vissza kell utalnod az államnak.

Melyik megtakarításokra nem kell szocho-t fizetni 2025-ben?

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium értelmező közleménye szerint a szocho-fizetési kötelezettség nem vonatkozik a 2023. július 1-je előtt lekötött betétekre, illetve megvásárolt értékpapírokra.

2023. július 1-jét követően az alábbi megtakarításoknál nem kell szochót fizetni:

  • lekötött betét TBSZ-re vásárolva, 5 év után,
  • 2019. június 1-je után kibocsátott magyar állampapírok,
  • ingatlanalapok befektetési jegyei,
  • tőzsdei részvények és ETF-ek EGT-n belül (de árfolyamnyereség-adót fizetni kell!),
  • TBSZ-re vásárolt értékpapírok 5 év után,
  • lakástakarék állami támogatása és kamata,
  • megtakarításos életbiztosítások 5-10 év után,
  • önkéntes nyugdíjpénztárak 10 év után, nyugdíjasként,
  • nyugdíjbiztosítások 5-10 év után,
  • nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) 10 év után, nyugdíjasként.
Kérj ingyenes segítséget az Equilor befektetési szakértőjétől.
Több mint 15 000 elégedett ügyfél, 30 év tapasztalat.
Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításodhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Hogyan segít neked az Equilor szakértője?

  • megválaszolja a kérdéseidet
  • tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
  • bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.

Kinek a dolga bevallani és megfizetni a szochót?

A tájékoztatóból az is kiderül, hogy ha a kamatjövedelem kifizetőtől származik (pl. bank, biztosító), akkor a szocho megállapítása és levonása az ő feladatuk, neked nincs vele dolgod.

Ha a kamatjövedelem nem kifizetőtől származik, hanem te mint természetes személy szerezted, akkor a szocho megállapítása és megfizetése a te feladatod, amit az szja bevallásával és megfizetésével egyidejűleg kell teljesítened.