Eddig többek között az olcsó devizaátváltási árfolyamok miatt választották sokan a Revolutot, a Wise-t és a hasonló fintech szolgáltatókat. Ezek azonban drágultak, a hazai bankok egy része pedig kedvező, devizapiaci középárfolyamot kezdett alkalmazni, azaz jóformán költségmentesen váltják át a legnépszerűbb külföldi pénznemeket egy havi limit erejéig. Kapcsolt költségek persze lehetnek, amiket szintén bemutatunk.
Egy havi keret erejéig a Gránit, az Erste és az OTP is középárfolyamon váltja át az eurót, az amerikai dollárt, a svájci frankot és az angol fontot. A tévhittel ellentétben ez a Wise-ról nem mondható el, ahogy azt majd látni fogjuk, náluk az árfolyamra átváltási díjat is számolnak fel.
Középárfolyamon a vételi és az eladási ár közti középső értéket értjük, ami egy elméleti, költségmentes árfolyam. Ez azonban folyamatos mozgásban van, és így eltérő, hogy az egyes bankok mennyi időnként rögzítik ennek az állását. A jegybank (MNB) például minden munkanapon csak egyszer, 11 órakor közli a hivatalos középárfolyamait, az eurónál a nyolc legaktívabb devizapiaci tevékenységet folytató belföldi bank adatait átlagolva. Az Európai Központi Bank (EKB) munkanapokon 16 óra körül teszi közzé a devizaárfolyamokat az aznap 14:10 körüli állás szerint. Ehhez képest a bankok gyakrabban frissülő árfolyamadatokat használnak.
Ez valamelyest megnehezíti az árfolyamok összehasonlítását, de ahogy majd látni fogjuk, érdemi különbséget nem eredményez.
Bankok ingyenes devizaváltással
Minél alacsonyabb a forintban megadott érték, annál jobban jársz, mivel annál olcsóbban juthatsz hozzá az adott devizához.
havi limit kedvezményes átváltás mellett | EUR eladási árfolyam a havi limitig | USD eladási árfolyam a havi limitig | GBP eladási árfolyam a havi limitig | CHF eladási árfolyam a havi limitig | |
---|---|---|---|---|---|
MNB középárfolyam | 401,08 Ft | 371,44 Ft | 479,94 Ft | 419,99 Ft | |
Gránit | 650.000 Ft | 399,78 Ft | 369,57 Ft | 478,37 Ft | 418,61 Ft |
Erste | 600.000 – 700.000 – 1.000.000 Ft | 400,06 Ft | 369,55 Ft | 478,23 Ft | 418,54 Ft |
OTP | 600.000 Ft + 600.000 Ft* | 400,73 Ft | 370,17 Ft | 479,10 Ft | 419,32 Ft |
Revolut** | 350.000 Ft | 402,79 Ft | 371,87 Ft | 481,45 Ft | 420,81 Ft |
Wise** | 402,00 Ft | 372,00 Ft | 480,00 Ft | 420,00 Ft |
*Csak deviza-átutalásokra és bankkártyás külföldi vásárlásokra vonatkozik.
**Az árfolyam az átváltási díjat is tartalmazza.
Források: MNB, Gránit eBank, Revolut, Wise
Lekérdezés ideje: 2025.04.02. 15:40–15:56
Viszonyításképp az MNB középárfolyamát is feltüntettük, amiről ismét nem szabad elfelejteni, hogy csak naponta egyszer rögzítik, és átlagot mutat. A Revolut és a Wise árfolyama viszont valós időben változik, így össze lehet őket hasonlítani a bankokéval. A Revolut beépíti az árfolyamba a költségeit, vagyis külön díjat nem számolnak fel, a Wise viszont igen, amit átváltáskor feltüntetnek.
Az összevetésből az derül ki, hogy a Gránit, az Erste és az OTP valóban olcsóbban tudja a feltüntetett devizákat átváltani, mint a finteches vetélytársai.
Gránit Bank ingyenes devizaváltás
A Gránit Banknál a mobilalkalmazásban banki munkanapokon 9 és 17 óra között lehet devizapiaci középárfolyamon eurót, dollárt, svájci frankot, angol fontot és román lejt átváltani havi 650.000 forint erejéig. Az árfolyamok 5 percenként frissülnek az applikációban. A limitet túllépve és a banki munkanapokon kívül a bank számlakonverziós árfolyamai érvényesülnek.
A Gránit közleménye szerint a kedvezményes átváltási árfolyamuk “kiemelkedő ajánlatnak számít nemcsak a hazai piacon, de külföldi fintech-ek ajánlatához képest is.” Ezzel egyértelműen a Revolutra és a Wise-ra utalnak.
A Gránit egyedül a devizaszámlához kapcsolódó költségek terén kerülhet hátrányba, de akció keretében az EUR, USD, GBP, CHF és RON devizaszámlák számlavezetési díja 0 forint.
Ezeket a számlákat a banknál már forintszámlával rendelkező ügyfelek az applikációban három kattintással megnyithatják, és azonnal használhatják is őket. Az új ügyfelek a forintszámlával együtt nyithatnak devizaszámlát az eBank mobilalkalmazásban egy szelfivel vagy VideóBankon keresztül.
Az EUR, USD és RON számla mellé néhány kattintással azonnal használható és az első évben díjmentes devizakártya is igényelhető.

Erste Bank ingyenes devizaváltás
Az Erste Banknál lakossági ügyfélként havi 600.000 forint értékben válthatsz devizát kedvező (kiemelt) árfolyamon, plusz díjak nélkül, munkanapokon 8 és 17 óra között, a George Appon vagy a George Weben. Erste Prémium ügyfélként a havi keret 700.000 forint, Erste World és Erste Private Banking ügyfélként pedig havi 1.000.000 forint.
Az ajánlat 2025. május 31-ig érvényes, és az EUR, USD, CHF, GBP, CAD (kanadai dollár) devizák átváltására vonatkozik.
A kiemeltnek nevezett kedvezményes árfolyam jegyzése valós idejű, a bankközi devizapiac árfolyamait követi, és az elfogadására 30 másodperc áll rendelkezésedre. A kedvezményes árfolyam csak akkor érvényes, ha a saját számláid között történik meg az átváltás, tehát a forintszámlád és a devizaszámlá(i)d között. A havi keretet túllépve a bank normál konverziós árfolyamai érvényesek.
Meglévő forint számlacsomag mellé a George Store-ban bármennyi devizaszámla nyitható díjmentesen. A devizaszámláidról forint alapú bankkártyával is fizethetsz, nem kell hozzá devizakártya. A George alkalmazásban tudod beállítani, hogy a bankkártya melyik számláról fizessen. Ha azt szeretnéd, hogy bankkártyás fizetéskor a kedvezményes árfolyam érvényesüljön, akkor a forintszámládról előbb pénzt kell áthelyezned a megfelelő devizaszámlára, ilyenkor megtörténik a kedvezményes átváltás, majd az alkalmazásban be kell állítanod, hogy bankkártyás fizetésnél a devizaszámla terhére történjen a tranzakció.
OTP Bank ingyenes devizaváltás
Az OTP Árfolyam+ kedvezményes számlacsomag elemnek hívja azt a szolgáltatását, amelynek keretében az OTP Bank középárfolyamán intézheted
- az elektronikus deviza-átutalásaidat havi 600.000 forintig (valamennyi, az OTP Bank által jegyzett devizanemben),
- és külföldön a fizikai kártyás vásárlásaidat forint betéti kártyával devizában összesen havi 600.000 forintig (EUR, GBP, USD, CHF és 2024. június 1-től AUD, BGN, CAD, CNY, CZK, DKK, JPY, MXN, NOK, NZD, PLN, RON, RSD, RUB, SEK, TRY, UAH és ZAR devizanemben).
Mind a deviza-átutalásokra, mind a bankkártyás külföldi vásárlásokra igénybe veheted a 600-600 ezer forint összegű havi limitet, de
az árfolyam-kedvezmény az internetes kártyás vásárlásokra és a hitelkártyával végzett vásárlásokra nem érvényes.
Az Árfolyam+-t lakossági forintszámla mellé lehet igényelni, és az igénylést követő hónaptól lesznek érvényesek a kedvezményes árfolyamok, az akció visszavonásáig. A számlacsomagelem akciós havi díja 124 forint lenne, de visszavonásig, vagy legkésőbb 2026. február 28-ig elengedik ezt a díjat. A havi limit túllépése után az OTP magasabb átváltási árfolyamai érvényesülnek.
Raiffeisen Bank azonnali árfolyamú devizaváltás
A Raiffeisen Banknál euró (EUR), amerikai dollár (USD), angol font (GBP) és svájci frank (CHF) devizákban érhető el a „versenyképes”, egyedi áras devizaváltás („azonnali árfolyamon”), 1000 és 40.000.000 forint közötti átváltás esetén, DirektNeten és a myRaiffeisen mobilapplikáción keresztül. Az árfolyamok folyamatosan frissülnek, az ajánlat elfogadására 60 másodperc áll rendelkezésre.
Vagyis nem ígérik, hogy középárfolyamon fognak váltani, mindössze annyit, hogy az árfolyam „versenyképes”.
Revolut devizaváltási árfolyam
A Revolut az Európai Központi Bank (EKB) árfolyamaihoz igazodik hétfőtől péntekig, ám a díjmentességnek náluk is van egy havi kerete, ami az ingyenes Standard csomagnál 350.000 Ft, a havi díjas Plus csomagnál 1.050.000 forint, ezeket átlépve 1%, illetve 0,5% díjat kell fizetni. A Premium, a Metal és az Ultra csomagoknál nincs átváltási limit, havi díj viszont van.
Wise devizaváltási árfolyam
A Wise piaci középárfolyamokat alkalmaz átváltáskor, amiket a Reuterstől és az XE-től szereznek be. Ez ingyenes átváltásra utal, azonban a díjaik közt felsorolják, hogy a pénzváltásért devizánként eltérő, de minimum 0,54%-os díjat számítanak fel. Vagyis a valódi, költséggel megterhelt árfolyam kedvezőtlenebb lesz. Ezt azonban előre megmutatják az applikációban devizaváltás előtt.
Hagyományos devizaváltási árfolyamok
A Gránit, az Erste és az OTP esetében ha kifutsz a havi keretből, akkor a bank a nem kedvezményes számlakonverziós árfolyamait fogja alkalmazni. A Revolut árfolyama nem változik, de 0,5-1 százalékos díjat számolnak fel bizonyos csomagoknál. A Wise-nál nincs havi keret, náluk minden esetben legalább 0,54 százalékos díjjal jár az átváltás.
Ezeket is összehasonlítottuk egymással, illetve az MNB középárfolyamával, az euró eladási árfolyamok alapján (minél alacsonyabb forintban, annál jobb):
EUR deviza-eladási árfolyam (nem kedvezményes) | százalékos felár az MNB középárfolyamhoz képest | |
---|---|---|
MagNet Bank | 399,81 Ft | -0,32% |
MNB középárfolyam | 401,08 Ft | 0,00% |
Wise** | 402,00 Ft | 0,23% |
Gránit Bank | 405,62 Ft | 1,13% |
OTP | 405,65 Ft | 1,14% |
Revolut* | 406,82 Ft | 1,43% |
Raiffeisen Bank | 410,72 Ft | 2,40% |
K&H Bank | 410,81 Ft | 2,43% |
MBH Bank | 410,93 Ft | 2,46% |
UniCredit Bank | 412,20 Ft | 2,77% |
CIB Bank | 412,27 Ft | 2,79% |
Erste Bank | 414,06 Ft | 3,24% |
*A Revolut Standard csomag 1%-os díját hozzáadtuk az árfolyamhoz.
**A Wise 0,54%-os átváltási díját tartalmazza az árfolyam.
Forrás: money.hu euró árfolyam, MNB, Wise, Revolut
2025.04.02. 12:00-i állapot
Lekötött devizabetétek
Ahogy arról már korábban is írtunk, a devizaszámlákon devizabetétet is le lehet kötni a meghatározott devizanemekben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden banknál érdemes is élni a lekötés lehetőségével. Ennek a szemléltetésére összegyűjtöttük, hogy melyik devizabetét mekkora hozamot biztosít 12 hónapos távon, és hogy ehhez mekkora minimális lekötés szükséges:
éves hozam (EBKM) | minimális lekötési összeg | |
---|---|---|
Gránit Egyszerű lekötött betét RON | 5,00% | 500 RON |
Gránit Egyszerű lekötött betét USD | 3,50% | 500 USD |
Gránit Egyszerű lekötött betét EUR | 2,50% | 350 EUR |
Gránit Egyszerű lekötött betét GBP | 1,25% | 350 GBP |
Erste lekötött betét USD | 0,71% | 300 USD |
Gránit Egyszerű lekötött betét CHF | 0,30% | 350 CHF |
OTP devizabetét EUR | 0,05% | 380 EUR |
OTP devizabetét USD | 0,05% | 500 USD |
OTP devizabetét GBP | 0,05% | 350 GBP |
OTP devizabetét CHF | 0,01% | 600 CHF |
Forrás: banki hirdetmények
2025.04.04.
A kedvezményes árfolyamot biztosító bankok közül egyedül a Gránit fizet értékelhető kamatot, amit náluk dollár, euró, angol font, svájci frank és román lej alapú lekötés után lehet igénybe venni. Az Ersténél csak dollár köthető le, és a kamat elenyésző: 0,71 százalék. Az OTP esetében lényegében nulla százalékos kamatról beszélhetünk, miután levontuk a költségeket és az adókat.
Ha a többi bank devizabetéteit is összehasonlítanád, akkor használd az euró lekötött betét kalkulátorunkat, aminél a lekötni kívánt összeget és a futamidőt is megadhatod. A hozamokat adókkal és költségekkel csökkentve mutatjuk meg.