Megtakarítás euróban: milyen lehetőségek vannak?

Richter Ádám
Richter Ádám
Olvasási idő: 13 perc

Önmagában az euró-forint átváltási árfolyamán nyereséget lehet elérni, és ha még be is fekteted az eurós megtakarításodat, akkor további hozamokra tehetsz szert. A magyar állam is bocsát ki eurós állampapírt, de akár francia vagy német állampapírokat is vásárolhatsz. Ezeken kívül is akadnak eurós megtakarítási lehetőségek, amiket a cikkben sorra veszünk, kitérve az árfolyamkockázat veszélyeire is.

Amit a forint-euró átváltásról tudnod kell

Mielőtt az eurós megtakarítási formákra rátérnénk, fontos tisztázni, hogy önmagában annak, hogy devizában takarítasz meg, van egy olyan következménye, hogy árfolyamnyereséget vagy -veszteséget érhetsz el az átváltások során, azaz devizakockázat és árfolyamkockázat is van.

Ha csak az elmúlt egy évet megnézzük, akkor az euró árfolyama 371 és 432 forint között mozgott, miközben 2019-ben még csak 313 forintért adták:

 euró árfolyam 2023-ban -- elmúlt egy év - money.hu árfolyamfigyelő

adatok frissítve: 2023.04.25. 14:15
forrás: money.hu euró árfolyam-grafikon

Ha például 371 forintért váltottad át az eurót, majd 432 forintért váltottad vissza, akkor önmagában az átváltáson, kamatok nélkül 16,44 százalékos hozamot érhettél el. De előfordulhat az is, hogy a 420 forintos eurónál pánikolni kezdtél, és gyorsan eurót vásároltál. Aztán 371 forintos szinten visszaváltottad, mert el akartad költeni. Ez így már -11,7 százalékos hozam, azaz tőkeveszteséggel járt volna. Ehhez nagyon szerencsétlen időzítés kellett volna, de mivel az árfolyam mozgását senki nem látja előre, így egyáltalán nem lehetetlen egy ilyen ballépés.

A lényeg, hogy egy eurós megtakarításnál nagyon sokat számít, hogy milyen árfolyamon vásároltál eurót, és hogy azt milyen árfolyamon váltod vissza forintra.

Ahogy látni fogod, ha csak a kamatokat nézzük, akkor az eurós befektetések többsége nem olyan jövedelmező, mint a forintos megtakarítások. Az árfolyammozgás miatt mégis jobban megérheti, de ez nagyon kiszámíthatatlan, és kockázatokkal jár.

Az árfolyamnyereség vagy -veszteség is csak akkor vonatkozik rád, ha forintban kapod a fizetésed, és forintban tervezed elkölteni. Ha eurót kapsz, és euróban költesz, akkor értelemszerűen nincs átváltás, és csak a kamatokra hagyatkozhatsz.

Eurós bankbetét: lekötéssel és lekötés nélkül

A magyarországi bankoknál is lehet devizában megtakarítani, elérhetőek például eurós bankbetétek. A lekötött euró betétek között kalkulátorunk segítségével tudsz válogatni. Már csak amiatt is érdemes kalkulációt készíteni, mert az összehasonlításból látszik, mennyire eltérő kamatokat lehet elérni:

akár 100-szoros különbségek is lehetnek a kamatszintben.

A kamatokat EBKM-ben adtuk meg, ami Egységesített Betéti Kamatláb Mutatót jelent. Az EBKM az egy év alatt ténylegesen elérhető hozamot jelenti, amiből a banki költségeket már levonták, igaz, kamatadó és egyéb költségek még felmerülhetnek, pl. utalási díjak, készpénzfelvétel stb. A hozam az EBKM esetében évesített, ami azért is fontos, mert a lekötött betétek futamideje 3, 6, 12 vagy 24 hónap is lehet. Ha a bank csak a futamidőre számítottan adná meg a kamatlábat, akkor nehezebb lenne az eltérő futamidejű betéteket összehasonlítani.

megtakarítás euróban: ezer forintos magyar bankjegy és eurós bankjegyek

Az EBKM szerinti éves kamat mértéke nagyon sok bankbetétnél még mindig csak 0,01 százalék, vagy jobb esetben 0,1%. Ugyanakkor lehet olyan banki ajánlatokat találni, ahol 1–1,75% éves kamatot is fizet az eurós lekötött betét.

Mivel lekötésről van szó, a kamatot csak akkor kapod meg, ha a betétet nem töröd fel a futamidő végéig. Ha mégis feltöröd, akkor minden kamatot elvesztesz, az időarányos részt sem kapod meg.

Ezzel szemben a látra szóló eurós betétek lényege, hogy azok látra szóló kamatot fizetnek, azaz ezeknél napi szintű kamatjóváírás van. A pénz nincs lekötve, tehát bármikor kiveheted, és megkapod utána az időarányos kamatot. Ezek lényegében deviza-megtakarítási számlák, amikkel euróban vagy dollárban takaríthatsz meg. A devizaszámla kamata sok esetben sávos, és a kamatláb azon is múlik, hogy mekkora összeget helyezel el. Kis összegnél (500 euró vagy dollár alatt) általában 0% vagy ahhoz közeli a kamat, és nagy összegű megtakarításnál (50.000 euró felett) is csak 0,05% körüli, vagyis elenyésző.

Az eurós betétek mellett a forintos betéteket sem szabad teljesen elvetni. A forintos lekötött betétek között például akár 11,36% is lehet az éves kamat (EBKM), ugyanez a lekötés nélküli, látra szóló forintos betétek között 9%.

Magyar és külföldi eurós állampapírok

A magyar állam is bocsát ki eurós állampapírokat, amiből eddig mindig csak egy típus volt forgalomban: 2012. őszi bevezetése óta néhány évig a Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP, korábbi nevén PEMÁK) látta el ezt a feladatot. Ezt váltotta fel 2023. március 17-től az Euró Magyar Állampapír (EMÁP). Ezeket devizában, pontosabban euróban lehet megvásárolni, és a kamatfizetés is euróban történik.

Mivel a PEMÁP-ot már nem forgalmazzák, így már csak a másodlagos piacon, vagyis korábbi tulajdonostól lehet hozzájutni. A kamata az eurózóna előző éves átlagos inflációját követi, amihez képest még kamatprémiumot is fizet. A kamatkifizetés évente egyszer történik. Az utolsó PEMÁP-sorozat 5 és fél év múlva, 2028-ban jár le.

Az új eurós állampapírt, az EMÁP-ot az Államkincstártól lehet megvenni: WebKincstáron és MobilKincstáron keresztül online, vagy személyesen az Állampénztári Irodákban. Előtte kincstári számlanyitásra lesz szükség. Az EMÁP futamaideje 3 év. Kamata a 3 havi európai irányadó bankközi kamatlábbal, azaz az EURIBOR-ral egyezik meg. Évente négyszer fizet kamatot, ennek a jelenlegi éves mértéke 2,944 százalék.

Az aktuális állampapír-kamatokat ezen az oldalon találod meg:

Azonban eurós állampapírokat nemcsak a magyar államtól vehetsz, hanem külföldi országok eurós állampapírjait is megveheted, amik között inflációkövető állampapírokat (inflation-linked government bonds) is találhatsz: a franciáknál OATi és OAT€i, a németeknél iBund és iBobl, az olaszoknál BTP és BTP€i néven futnak.

A probléma a külföldi eurós állampapírokkal annyi, hogy a kamatuk 2-3% körül van, ami a magyar állampapírokhoz képest alacsony:

állampapír referencia-hozamMagyarországFranciaországNémetországOlaszországSpanyolország
3 éves 10,36%2,86%2,68%3,63%3,15%
5 éves9,00%2,81%2,48%3,83%3,15%

2023.04.25-i állapot szerint.

További hátrány, hogy a magyar állampapírokkal szemben a külföldi államok kötvényei nem mentesülnek a kamatadó alól. Az (állam)kötvények esetében fontos tisztában lenned az árfolyamkockázattal is: ha nem várod meg a futamidő végét, és lejárat előtt visszaváltod, akkor előfordulhat, hogy sokkal rosszabb árfolyamon tudod csak eladni, ami akár tőkeveszteséget is jelenthet.

Miért van ez? Ha az állampapírok újabb sorozatainál emelkedő tendencia figyelhető meg a kamatszintben, akkor az a korábbi, rosszabb kamatú állampapírok iránti keresletet csökkenti, leértékeli azokat. A befektetők így inkább az új állampapírokat vásárolják, ha pedig régit akarsz eladni nekik, akkor csak alacsonyabb árat ajánlanak érte. Ez a tendencia lehet fordított is: csökkenő kamatkörnyezetben az árfolyam felfelé is mehet.

A magyar állampapírok esetében a visszaváltási árfolyam stabilnak mondható: mindössze egy jelképes, 1%-os visszaváltási díjat számolnak fel, amit a kamatok könnyen kompenzálhatnak. Természetesen ez is változhat a jövőben.

Ha mégis külföldi eurós állampapírt szeretnél venni, akkor ezt brókercégeken keresztül teheted meg, közvetlenül az államoktól nem tudsz vásárolni. Rajtuk keresztül olyan befektetési alapokat vagy ETF-eket is vásárolhatsz, amik egyszerre több ország eurós állampapírjait is tartalmazzák. A brókercégnek és ezeknek az eszközöknek is vannak költségei, így mindig légy körültekintő a választásnál. Ma már sok brókercég-kereső és -összehasonlító oldal segít a választásban, összevetve a költségeket és mások tapasztalatait. Előfordulhat, hogy egyes brókercégek 10.000 eurós (kb. 4 millió forintos) vásárlási minimumot írnak elő eurós állampapíroknál.

Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Hogyan segít neked az Equilor szakértője?

  • megválaszolja a kérdéseidet
  • tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
  • bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.

Eurós kötvények, részvények és befektetési alapok

Állampapírokon kívül a már említett brókercégeken keresztül eurós vállalati kötvényeket, részvényeket és befektetési alapokat is vásárolhatsz. Ezek egy részét akár bizonyos bankokon keresztül is elérheted.

A BAMOSZ (Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége) hozam-összehasonlítója szerint 26 eurós befektetési alap érhető el jelenleg magyar szolgáltatón keresztül. Ezeknél a befektetés euróban történik, de egy részüket forintban is lehet vásárolni. Az eurós befektetési alapok között találsz rövid kötvény-, vállalati kötvény-, részvény-, vegyes, alapok alapja és abszolút hozamú alapokat is. Ezeket olyan bankoktól lehet megvenni, mint a CIB, Erste, Generali, K&H, MKB, OTP vagy a Raiffeisen, valamint olyan alapkezelőknél is kaphatóak, mint az Amundi vagy a Hold.

Az eurós befektetési alapok 1 éves átlagos hozama 2,16%, 3 éves távon 5,31%, 5 éves távon 4,1%. Az alapok indulásától számított átlaghozam 3,64%. Arra figyelj, hogy a hozamok széles skálán mozognak: egyéves távon például -9,7 és 14,8% közötti hozamot is el lehetett érni. Az összehasonlítás nem teljesen helytálló, mivel például a részvényalapok magasabb hozampotenciállal bírnak, mint mondjuk a rövid kötvényalapok, ugyanakkor a részvényalapok árfolyama hullámzóbb is.

Ezeknél a befektetési formáknál értékpapírszámla megnyitására lesz szükséged, emiatt felmerülhetnek olyan költségek, mint számlanyitási díj, számlavezetési díj, tranzakciós díj, elemzési díjak stb. A vásárolt eszközöknek is lehetnek vagyonarányos költségei, a befektetési alapok esetében ezt a TER mutató, vagyis a Total Expense Ratio (teljes költséghányados) mutatja meg jól. Ezeken kívül vételi jutalék, jegyzési díj, visszaváltási jutalék, sikerdíj és kamatadó is felmerülhet költségként.

Nem az euró az egyetlen deviza, ami elérhető Magyarországon befektetési alapokon keresztül: dollárban például még több, szám szerint 33 befektetési alap közül válogathatsz. Svájci frankban (CHF) és angol fontban (GBP) viszont nem tudsz befektetni ilyen alapokba, legalábbis olyanba nem, amit magyarországi alapkezelő kezel.

Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.

Eurós életbiztosítás vagy nyugdíjbiztosítás

A megtakarításos életbiztosításoknak (unit-linked) is létezik eurós fajtája, ahol a biztosító által összeállított befektetési csomagokba, ún. eszközalapokba fektethetsz. A befizetés történhet euróban, de sok esetben forintban is, ilyenkor viszont a biztosító számlavezető bankja végzi az átváltást, nem feltétlenül számodra kedvező árfolyamon. Utóbbi esetben jobban járhatsz, ha te magad váltod át a forintot euróra, például Revolut vagy Wise segítségével. Az eurós életbiztosításokat olyan biztosítók forgalmazzák, mint az Aegon, az Allianz, a CIG Pannónia, a Grawe, a MetLife, az NN vagy az Union.

euró bankjegyek - megtakarítási lehetőségek euróban

Az életbiztosítások hozama az eszközalapban lévő kötvények, részvények és befektetési alapok teljesítményén múlik. Ezekbe életbiztosítás nélkül is fektethetsz – lásd erről az előző részt –, a biztosító a portfóliókezelésben segít: átsúlyozza az értékpapírokat a piaci változásokra reagálva.

Az eurós életbiztosításoknak van egy olyan hátránya, hogy általában szűkösebb a kínálat, és kevesebb eszközalapból lehet választani, mint a forintos életbiztosítások esetében.

A megtakarításos életbiztosítások másik hátránya a potenciálisan magas költség: 10 éves távon az éves átlagköltség (TKM) a 7,5 százalékot is megközelítheti, bár ez már kifejezetten drága konstrukciónak számít. Az életbiztosítások éves költsége így is jellemzően 3-4 százalék körül alakul, ami jelentősen csökkenti a hozamodat. A futamidő növelésével a költségek csökkenthetők, például 20 éves távon már csak évi 0,6–4,65%-ot von le a biztosító átlagban.

Jó, ha tudod, hogy a szerződés megkötésekor kötelező havi díjat kell vállalnod – amennyiben rendszeres megtakarításról van szó –, és ezt az esetek többségében euróban határozzák meg. Ha gyengül a forint, akkor emiatt előfordulhat, hogy egyre több pénzt kell átváltanod euróra, vagyis növelned kell a havi befizetéseket. Gyakran minimum havi/éves megtakarítást is megszabnak: ez általában 30-70 euró (~11.200-26.300 forint jelenlegi árfolyamon), de ennek a duplája is lehet, ami függ a futamidő hosszától is.

A megtakarításos életbiztosítások egy speciális fajtája a nyugdíjbiztosítás, aminek a futamideje a nyugdíjjogosultság megszerzéséig tart – alapesetben ez 65 év –, és évi 20 százalék, de maximum 130.000 forint adójóváírást lehet igénybe venni a befizetéseid után. A nyugdíjbiztosítások között is érhető el eurós verzió, így ha szívesebben takarítanál meg euróban a nyugdíjas éveidre, akkor erre is van lehetőség.

Ezen kívül még kettő olyan nyugdíj-előtakarékosság érhető el, amik után ugyanúgy jár az állami támogatás, ám az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) esetében csak forintos megtakarításra van lehetőség.