Az olcsó lakáshitelek korszaka egy időre véget ért tavaly, ám ősszel ismét fordult a tendencia: előbb a bankközi kamatok indultak csökkenésnek, aztán a THM-plafonhoz igazodva csökkentettek a kamataikon a bankok. Ennek apropóján körülnéztünk a lakáshitelek piacán, és összegyűjtöttük mindegyik bank legkedvezőbb kamatozású lakáshitelét – pontosabban azokét, amelyek a megadott feltételek mellett hitelt folyósítanának.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Hitelnet Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, aki segít:
- a neked járó támogatások és támogatott hitelek maximális kihasználásában,
- speciális, egyedi kedvezményekkel a törlesztőrészleted csökkentésében,
- az apró betűk értelmezésében,
- a teljes hitelügyintézésben.

A BIRS egy mutató, ami átlagolja a bankok egymás közti kölcsöneinek kamatát, és ennek a változása a lakáshitelek THM-ére és így a havi törlesztőjére is hatással van. Már ebből látszott, hogy kamatcsökkenés kezdődik, mert az 5 éves BIRS 7,03%, a 10 éves 6,82%, a 20 éves pedig 6,74 százalékon állt 2023. október elején, míg ugyanezek a BIRS kamatlábak tavaly októberben még 12,98%, 11,18% és 10,95 százaléknál jártak.
Ezzel egyidőben a magyar kormány arra kérte a bankokat, hogy október 9-től kezdve önkéntes alapon vezessék be a 8,5 százalékos THM-plafont a lakáshiteleikre, ezzel is élénkítve a magyar gazdaságot. A legtöbb bank be is vezette a kamatplafont, sőt mivel verseny van, így ennél is alacsonyabb THM-mel lehet lakáshitelt felvenni, ahogy azt hamarosan látni fogod.
Emiatt ideje volt, hogy összehasonlítsuk a lakáshiteleket, amihez a lakáshitel-kalkulátorunkat használtuk. Az alábbi paramétereket adtuk meg:
- használt lakás,
- 624.000 Ft nettó jövedelem,
- 12,7 millió forintos hitelösszeg,
- 19 éves futamidő,
- 10 éves kamatperiódus.
A nettó jövedelemnél a KSH által megadott, 2023. júniusi nettó mediánbérrel számoltunk, ami 312.000 forint volt, ennek vettük a kétszeresét, azt feltételezve, hogy a lakáshitelt ketten veszitek fel.
A bankszámlára beérkező jövedelem vagy jóváírás amiatt fontos, mert a bankok ennek függvényében jelentős kamatkedvezményeket adhatnak.
A hitelösszegnél és a futamidőnél az MNB legfrissebb, 2023. II. negyedévére vonatkozó hitelpiaci elemzését vettük alapul, amely szerint a használt lakásoknál ennyi volt az átlag. Ezzel egy tipikus magyar hitelfelvevő helyzetét igyekeztünk lemodellezni. Természetesen a személyre szabott kalkulációkhoz egyedi számításokra van szükség.
A kamatlábak helyett a THM-eket (teljes hiteldíj mutató) gyűjtöttük össze, amiről azt érdemes tudni, hogy az egyéb banki költségeket is tartalmazzák, így reálisabb képet adnak egy összehasonlítás alkalmával. A THM-et egy előre meghatározott, reprezentatívnak tekintett példa alapján számolják, aminél 12 milliós hitelösszeget és 20 év futamidőt feltételeznek, vagyis a THM célja csak az egyes hitelajánlatok összehasonlítása, és az, hogy ezen keresztül megmutassa a hitel felvételéhez tartozó jellemző költségeket. A tényleges hitelhez tartozó költség az egyedi kalkulációkból ismerhetők meg.
Ha a kamat nem végig fix a futamidő alatt, akkor változó kamatozásról van szó, aminél az a fontos, hogy milyen gyakorisággal számolják ki újra a kamatlábat – ezt adja meg a kamatperiódus, ami a kamat nagyságát is befolyásolja, hiszen nem mindegy, hogy a banknak milyen időtávon kell beáraznia a jövőbeli kamatokat.
A lakáshiteleknél a 10 éves kamatperiódusúakat hasonlítottuk össze. Ha teljes kiszámíthatóságot szeretnél, akkor végig fix kamatperiódusú lakáshitelt is választhatsz, és arra is van lehetőséged, hogy a meglévő lakáshiteled jobb feltételekkel váltsd ki – ez a hitelkiváltás.
Legolcsóbb lakáshitelek 10 éves kamatperiódussal
A korábban ismertetett paraméterek mellett az alábbi eredményt kaptuk a lakáshitel-kalkulátorunkkal, amiben a lakáshiteleket állítottuk sorrendbe a legkisebb visszafizetendő összegtől a legnagyobbig, emellett a havi törlesztő összegét és a THM-et is láthatod:
Visszafizetendő összeg ⇅ | Havi törlesztő | 10 éves kamatperiódus THM-e | |
---|---|---|---|
Gránit Lakáshitel | 23 421 218 Ft | 102 669 Ft | 7,50% |
Duna Takarék Lakáscélú jelzáloghitel | 24 001 137 Ft | 104 602 Ft | 8,00% |
Raiffeisen Lakáshitel | 24 036 981 Ft | 105 425 Ft | 7,87% |
Erste Bank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (Extra kedvezménykategória) | 24 095 897 Ft | 105 348 Ft | 7,91% |
UniCredit Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (TOP prémium aktív) - Partner kamatkedvezménnyel | 24 263 208 Ft | 106 336 Ft | 8,01% |
MagNet Bank Akciós MagNet Stabil Tízes Lakáshitel | 24 273 025 Ft | 106 238 Ft | 8,16% |
K&H Bank Minősített Fogyasztóbarát lakáshitel (lakásbiztosítási kamatkedvezménnyel) | 24 377 685 Ft | 106 195 Ft | 8,08% |
CIB 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (Zöld kamatkedvezmény) | 24 568 939 Ft | 107 730 Ft | 8,19% |
MBH Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel - Partner kamatkedvezménnyel | 24 582 455 Ft | 107 666 Ft | 8,22% |
Forrás: money.hu lakáshitel-kalkulátor, 2023.10.16.
A 10 éves kamatperiódus esetében a THM-ek 7,5 és 8,22 százalék között alakultak, vagyis a 8,5 százalékos THM-plafonnál még olcsóbban is adják a lakáshiteleket a bankok. Az OTP-nél a megadott feltételek mellett nem folyósítanak hitelt, de a kamatplafont ott is bevezették.
A továbbiakban a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány feltételt és akciót, ám ezeknek mindig pontosan nézz utána a banki hirdetményekben és kondíciókban, kalkulálj a bank oldalán vagy fordulj hitelszakértőhöz!
Lakáshitel akciók
A Gránit Lakáshitel esetében visszavonásig tartó akcióban a folyósítási jutalékot és a tulajdoni lap és térképmásolat díját elengedi a bank, valamint az ingatlan-értékbecslés díját (42.000 Ft) és a közjegyzői díjat (maximum 48.000 forint összegben) visszatéríti a folyósítást követően, illetve 10.000 forint jóváírást ad, ha online nyújtod be a hiteligénylésed, így a visszatérítésekkel együtt összesen 100 ezer forintot kapsz a banktól.
A Duna Takarék Lakáscélú jelzáloghitel feltétele havi 200.000 forint jóváírás vállalása, és ha 500.000 forint feletti összeg érkezik be rendszeresen, akkor 0,5 százalék kamatkedvezményt kaphattok. Visszavonásig tartó akcióban a bank átvállalja az értékbecslési díjat és a közjegyzői okirat díjából 50.000 Ft-ot, valamint elengedi a folyósítási díjat és a tulajdoni lap lekérésének díját.

A Raiffeisen Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel mellé a bank 0,35 százalék kamatkedvezményt ad, ha legalább a mindenkori havi nettó minimálbérnek megfelelő összegű jóváírást teljesítesz havonta a bankszámládon, legfeljebb két részletben. További 0,2 százalék kedvezményt kaphatsz a kamatból, ha a bank által elfogadható jövedelmetek 600.000 forint fölött van. Visszavonásig tartó akcióban a bank egy értékbecslés díját átvállalja, a hiteligénylés befogadásához szükséges tulajdoni lap lekérésének díját (Takarnet) és a folyósítási díjat elengedi. Ezen kívül december 31-ig tartó akcióban a hitel kifizetéséhez kapcsolódó fedezetellenőrzési díjat (Takarnet) elengedi, a jelzálog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése és a térképmásolat díjmentes.
Az Erste Bank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (Extra kedvezménykategória) igénylésének feltétele minimum havi 600.000 forint jóváírás vállalása. Visszavonásig tartó akció keretében a bank nem számít fel folyósítási jutalékot, két darab Takarnetből lekért tulajdoni lap másolat díját és egy darab térképmásolat díját, továbbá egy darab értékbecslési díjat visszatérít részedre a folyósítást követően (ha a számla a nevedre és címedre szól), illetve a bank a közjegyzői okiratba foglalás díját maximum 50.000 forintig visszatéríti a folyósítást követően. A közjegyzői díj visszatérítésének feltétele, hogy a számla eredeti példányát benyújtsd a bankhoz.
Az UniCredit Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (TOP prémium aktív, Partner kamatkedvezménnyel) 0,21 százalék kamatkedvezményt ad, ennek feltétele legalább 500.000 forint rendszeres havi jóváírás beérkezése a hitelszerződésben szereplő bankszámládra. A bank az értékbecslés díját (egy ingatlanra vonatkozóan) és a közjegyzői okirat díját (max. 50.000 forintig) a folyósítást követően jóváírja, továbbá nem számítja fel a kölcsönösszeg átutalásának díját. Extra 0,1%-os kamatkedvezményt és az 5. év után egyszeri díjmentes előtörlesztést kapsz, ha a money.hu-n keresztül igényled meg ezt a hitelt 2023. november 30-ig, és a hitelösszeg legalább 15 millió forint.
A MagNet Bank Akciós MagNet Stabil Tízes Lakáshitelnél a bank kamatkedvezményt ad, ha az adóstársaddal együtt összesen legalább havi nettó 500.000 forint jövedelmet tudtok igazolni. Bizonyos plusz feltételek teljesítése esetén a kamat még kedvezőbb lehet. A bank 2023. december 31-ig tartó akciójában nem számít fel folyósítási díjat, a Takarnetből lekért tulajdoni lap másolat/térképmásolat díját, továbbá az értékbecslési díjat (legfeljebb 37.000 forintig) visszatéríti a folyósítást követően.
A K&H Bank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (lakásbiztosítási kamatkedvezménnyel) igénylésének feltétele legalább 500.000 forint havi jóváírás vállalása a banknál vezetett bankszámlára a hitel teljes futamideje alatt. A jóváírás érkezhet több tételből, és nem elvárás, hogy igazoltan munkabérből származzon, de nem számít bele a bankon belüli saját lakossági számlák közötti átvezetés, a kamatjóváírás és a készpénzbefizetés. Ha rajtunk keresztül igényled meg ezt a hitelt, akkor az ötödik év után ingyenes az elő- és végtörlesztés, ha az nem hitelkiváltásból valósul meg. Ez egyedi kedvezmény, amit a mi segítségünkkel kapsz meg. A bank 0,1% kamatkedvezményt ad, amennyiben K&H otthonbiztosításod van vagy ilyet kötsz a fedezeti ingatlanra, és fenntartod a hitel teljes futamideje alatt. A konstrukció ezen kamatkedvezmény beszámításával lett rögzítve, de a havonta fizetendő biztosítási díj összegével nem számolunk. Visszavonásig tartó akció keretében nem kell megfizetned a következő egy ingatlan vonatkozásában a folyósítási díjat, két darab tulajdoni lap lekérdezésének díját és egy darab térképmásolat lekérdezésének díját. Az értékbecslés/műszaki ellenőrzés díját (egy ingatlanra vonatkozóan az első alkalommal) a sikeres folyósítást követően visszatéríti a bank.
Ha rajtunk keresztül igényled a CIB 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt (Zöld kamatkedvezménnyel), akkor a bank a kölcsönöd átutalásának díját visszatéríti számodra (ami akár több tízezer forint visszatérítést is jelenthet), valamint az ötödik év után két alkalommal ingyenes az elő- és végtörlesztés kivéve, ha az részben vagy egészben más pénzintézet által folyósított kölcsönből történik. A zöld kamatkedvezmény feltétele, hogy a hitelből megvett ingatlan energetikai besorolása legalább AA++, AA+, AA vagy BB besorolású legyen, és a primer energiaigénye nem haladja meg a 80 kWh/év/m2 értéket. A december 31-ig tartó "Induló díj akció" keretében a bank nem számítja fel a folyósítási díjat, visszatéríti az értékbecslési díjat a folyósítást követő 30 napon belül, a földhivatali eljárási illetéket és a Takarnet lekérdezés díját a bank fizeti meg, a földhivatali ügyintézést díjmentesen átvállalja. Jóváírási akció keretében a bank a folyósítást követő 30 napon belül 40.000 forintot jóváír a bankszámládon, ha 2023. december 31-ig a hitelkérelem hiánytalanul befogadásra kerül, és a befogadott hitelkérelem alapján legkésőbb 2024. február 29-ig megtörténik a hitel folyósítása (ezzel nem számoltunk).
Az MBH Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (Partner kamatkedvezménnyel) feltétele a legalább nettó 150.000 forintos havi jövedelem három hónapra visszamenő igazolása. Visszavonásig tartó akcióban a bank a tulajdoni lap és a térképmásolat lekérdezésének együttes díját átvállalja összesen legfeljebb 9.000 forintig. Extra 0,5%-os kamatkedvezményt kapsz, ha rajtunk keresztül igényled meg ezt a hitelt 2023. december 31-ig, és a hitelösszeg legalább 20 millió forint.
Idén még a CSOK is segíthet, ha gyerekvállalásban gondolkodtok vagy már meglevő gyermekeitek vannak
A piaci lakáshitelt CSOK-kal (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) egészítheted ki, aminek két pillére van:
- CSOK támogatás: egyszeri, vissza nem térítendő támogatás,
- CSOK hitel: kamattámogatott hitel bankon keresztül, amennyiben a CSOK támogatást is igénybe veszed.
A CSOK-ot új vagy használt lakás és ház építésére, vásárlására vagy bővítésére veheted fel, aminek a gyerekvállalás vagy meglevő gyermek az egyik feltétele. Előre vállalt gyermeknél feltétel a házasság, és hogy egyikőtöknek 40 év alattinak kell lennie. Meglévő gyermeknél nincs életkori korlát, és a házasság sem feltétel, tehát akár élettársakként vagy egyedülállóként is igényelhetitek/igényelheted.
A városi CSOK-ot azonban jövőre kivezetik, és 2024 januárjától annak másik változata akkor lesz elérhető, ha 5000 főnél kisebb településen vesztek házat vagy lakást (falusi CSOK).
CSOK összegek, amelyek 2023. december 31-ig igényelhetők:
Új lakás építés, vásárlás | Használt lakás építés, vásárlás | Bővítés | |
---|---|---|---|
1 gyerek | 600.000 Ft | 600.000 Ft | 600.000 Ft |
2 gyerek | 2.600.000 Ft | 1.430.000 Ft | 1.430.000 Ft |
3 gyerek | 10.000.000 Ft | 2.200.000 Ft | 2.200.000 Ft |
4 vagy több gyerek | 10.000.000 Ft | 2.750.000 Ft | 2.750.000 Ft |
A CSOK minimum 600.000, maximum 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, ha még 2023-ban igényled.
A kedvezményes CSOK-hitelt csak legalább 2 gyermek megléte vagy vállalása esetén igényelheted, összegei gyerekszám szerint:
Új lakás/ház esetén | Használt lakás/ház esetén | |
---|---|---|
2 gyerek | 10.000.000 | 10.000.000 |
3 gyerek | 15.000.000 | 15.000.000 |
4 vagy több gyerek | 15.000.000 | 15.000.000 |
A legfeljebb 10-15 millió forintos CSOK-hitelt kedvezményesen 3 százalékos kamattal folyósítják (az otthonteremtési kamattámogatás mértéke a kölcsön meghatározott ügyleti kamatának 3 százalékponttal csökkentett mértéke). Az otthonteremtési kamattámogatást az állam a kölcsön teljes futamidejére, de legfeljebb huszonöt évre nyújtja, mely időszak alatt a hitel kamata nem változik, amennyiben a hitelt pontosan fizeted és legalább 10 évig a lakásban laktok.
Babaváró hitel: jövőre már csak 30 alatti nők vehetik igénybe
A CSOK-tól függetlenül Babaváró hitel is felvehető, ami nem kifejezetten lakáscélú támogatás, hanem egy szabad felhasználású, kamatkedvezményes hitel. Csak házasként lehet igénybe venni, és a már meglévő gyerekek nem számítanak a támogatás során.
Babavárót bankokon keresztül tudsz igényelni. A feltételek egyformák, ám abban vannak eltérések, hogy melyik bank mennyi pénzt ad ajándékba – ez akár 276.000 forint is lehet:
Fontos változás jön azonban 2024-től: Babavárót csak az a házaspár veheti fel, amelynek a női tagja legfeljebb 29 éves, kivéve, ha igazolja, hogy a várandósság 12. hetét betöltötte – ebben az esetben legfeljebb 40 éves lehet.
2025-től azonban ez a kivétel is megszűnik: Babavárónál a feleségnek már 30 évnél fiatalabbnak kell lennie.