Melyik bankot válasszam, ha számomra fontosak a megtakarítások?

Richter Ádám
Richter Ádám
Olvasási idő: 10 perc

A megtakarítási számla, a lekötött betét és az állampapír mind olyan eszközök, amiknek ott a helye a pénzügyileg tudatos emberek eszköztárában, de ezek nem minden banknál hozzáférhetőek kedvező feltételek mellett. Megvizsgáltuk a banki ajánlatokat megtakarítói szemszögből.

Ahogy azt az Equilor szakértője is kifejtette vendégcikkében, a megtakarításokat és befektetéseket fontos diverzifikálni. Ez tömören annyit tesz, hogy jobb több lábon állni, többféle megtakarítást tartani, és az időtávokhoz a megfelelő konstrukciót párosítani.

Vésztartaléknak ott vannak a látra szóló kamatot fizető megtakarítási számlák vagy bizonyos bankszámlák. Egyéves távon a lekötött betétek is szóba jöhetnek, akár euróban is. Ennél hosszabb távon pedig most egyértelműen az állampapírok fizetnek kimagasló kamatot.

Kényelmi és anyagi szempontból is jó, ha a megtakarításod diverzifikálását egyetlen bankon belül tudod megoldani. Ha azon gondolkodsz, melyik banknál nyiss bankszámlát, és a megtakarítások is fontosak számodra, akkor a cikkben adunk ehhez néhány lényeges támpontot.

Legjobb kamatok lekötés nélkül

A látra szóló kamat azt jelenti, hogy nem kell a pénzt lekötnöd, mert napi szintű kamatelszámolást alkalmaznak, így bármikor hozzáférsz a pénzedhez, és az időarányos kamatot is megkapod. Látra szóló kamata a megtakarítási számláknak van, de bizonyos esetben bankszámlák esetében is előfordul.

Négy olyan konstrukciót találtunk, aminek 0,01–0,1 százalékot meghaladó látra szóló kamata van:

hozam egy év alatt 1 millió forint esetén*kamat (EBKM)
Gránit Kamat Plusz számlacsomag látra szóló kamat59 145 Ft8,00%
Cetelem Takarékszámla51 181 Ft7,23%
MagNet Bank Adócsillapító Tartós Megtakarítási Számla46 750 Ft5,50%
Gránit Bank Megtakarítási számla35 380 Ft2,00–5,00%

*Kamatadóval, szochóval és számlavezetési díjjal csökkentve.
Forrás: money.hu takarékszámla kalkulátor, 2023.08.29.

A Gránit Kamat Plusz egy teljes értékű folyószámla, ami a mindenkori jegybanki alapkamat mínusz 5 százalék kamatot fizet a számlán elhelyezett pénzre – jelenleg ez 8 százalék. Ennek feltétele, hogy a legalább 200.000 forintos jövedelmed (munkabér, jövedelem vagy nyugdíj jellegű jóváírás) erre a számlára érkezzen. Ennek hiányában a kamat 0,01 százalék. A számlavezetési díj 0 forint. A Gránit Kamat Plusz számlacsomag megnyitható szelfis számlanyitás és VideóBankos hívás segítségével a Gránit eBank alkalmazásból.

A Cetelem a július 10-e előtt megkötött szerződések esetében szeptember 9-ig 9,38 százalékos látra szóló kamatot fizet, de ha még nem vagy ügyfelük, akkor már csak 7,23 százalék kamatra számíthatsz. Készpénzt felvenni vagy befizetni nem lehet a Cetelemnél, csak utalással lehet rendezni a tranzakciókat. Mivel ez nem egy folyószámla, így bankkártya nem jár hozzá, vagyis előbb át kell utalnod egy másik számlára a pénzt, hogy költeni tudd.

A MagNet Bank Adócsillapító Tartós Megtakarítási Számla kamata a mindenkori jegybanki alapkamat mínusz 7,5 százalék, ami jelenleg 5,5% kamatot jelent. A legkisebb elhelyezhető összeg 50.000 forint. Úgy működik, mint egy Tartós Befektetési Számla (TBSZ): ha a gyűjtőéven kívül 5 évig megtartod, akkor 28 százalék adót spórolhatsz meg.

A Gránit Bank Megtakarítási számla egy 2023. szeptember 4-ig tartó akció keretében 2 százalék kamatot fizet az 500.000 forint alatti számlaegyenlegre, az azt meghaladó részre pedig 5 százalékot. Akció nélkül a kamat 2 és 2,5 százalék. Az éves számlavezetési díj 1200 forint.

Legjobb lekötött betétek kamat alapján

A forintban lekötött betétek top 5-ös listája az alábbiak szerint alakult, ahol egymillió forint egyéves hozamát néztük meg:

hozam egy év alatt 1 millió forint lekötése esetén*kamat (EBKM)futamidőminimális lekötési összeg
Gránit KamatMax Plusz betét78 840 Ft10,95%13 hónap50 000 Ft
MagNet Bank Prizma forint betét78 366 Ft10,85%12 hónap500 000 Ft
MBH Bank Promóciós 12 hónapos lekötött betét76 452 Ft11,00%12 hónap100 000 Ft
Cetelem Takarékszámla64 800 Ft8,63%24 hónap100 000 Ft
Polgári Bank “Fenntartható” Plusz betét56 904 Ft9,00%12 hónap100 000 Ft

*Kamatadóval, szochóval és számlavezetési díjjal csökkentve.
Forrás: money.hu lekötött betét kalkulátor, 2023.08.29.

A legmagasabb hozam a Gránit KamatMax Plusz betétnél érhető el, ennek a kamata a mindenkori éves MNB alapkamat mínusz 2 százalék, ami jelenleg 10,95 százalékot jelent. Ennek a feltétele, hogy a betétlekötés teljes ideje alatt rendelkezned kell a Gránit Banknál vezetett, a betétlekötéssel érintett bankszámládhoz kapcsolódó aktivált bankkártyával. Ezt a bank a betét lejáratának hónapjában, a lejárat előtt öt naptári nappal ellenőrzi. Ha nem teljesíted a feltételeket, akkor a kamat 0,5 százalék. Ha teljesíted őket, de feltöröd a betétet 13 hónapnál hamarabb, akkor az eltelt naptári napokra járó kamat 50 százalékát fizetik ki (jelenleg évi 5,48%), ami kifejezetten kedvező, tekintve, hogy a legtöbb bank betétfeltörésnél lényegében nem fizet kamatot. A minimum lekötési összeg 50.000 forint. A Gránit KamatMax Pluszt a Gránit eBank mobilalkalmazáson keresztül tudod lekötni.

A MagNet Bank Prizma forint betétje 10,85 százaléknál magasabb kamattal is elérhető, ám a 11 százalékos betétjük futamideje csak 3 hónap, ami azt jelenti, hogy az éves kamatnak csak a negyedét fizetik ki. Ha feltöröd, nincs kamatfizetés. Lekötni csak új forrásból származó pénzt lehet, aminek a minimum összege 500.000 forint. Leköthető a MagNet bankfiókban és NetBank felületen.

hölgy kezében telefonnal, banki applikációt nézi, legjobb banki megtakarítások után kutatva

Az MBH Bank Promóciós 12 hónapos lekötött betétje kínálja a legmagasabb kamatot, ám a hozamot csökkenti a 2748 forintos számlavezetési díj. Továbbá a kamatnak van egy elég konkrét feltétele, amit vélhetően csak kevesen tudnak teljesíteni: a lekötési összeg forrása csak a lekötést megelőző egy hónapon belül lejárt vagy visszaváltott Egyéves Magyar Állampapírból (1MÁP) és/vagy visszaváltott Magyar Állampapír Pluszból (MÁP Plusz) származó pénz lehet, amely állampapírokat az MBH Banknál (vagy annak jogelődjénél) vásároltál. A minimális lekötési összeg 100.000 forint. Betétfeltörés esetén a kamat 0 százalék.

A Cetelem Takarékszámlán egytől öt évig is leköthető betét, ám a legnagyobb kamatot kétéves távon fizeti, ezért ez került be a válogatásba (egyéves hozammal számolva). Ha 90 napnál hamarabb feltöröd a lekötött betétet, akkor nem kapsz kamatot. Ha több mint 90 nap telt el a lekötés és a feltörés óta, akkor a Banknak ugyan nincs kamatfizetési kötelezettsége, de jogosult saját hatáskörben úgy dönteni, hogy az előre meghatározott mértékű kamat 30 százalékát időarányosan számítva kifizeti neked. Legalább 100.000 forintot kell lekötnöd, amit megtehetsz bankfiókban, telebankon és interneten keresztül.

A Polgári Bank “Fenntartható” Plusz betétje 9 százalék kamatot kínál, ám ennél a 7896 forintos számlavezetési díj jelentősen csökkenti a hozamot, emiatt került csak az ötödik helyre. A betét csak bankfiókban köthető le a legtöbb számlatípus esetében. A lekötés minimum összege 100.000 forint. Ha feltöröd, akkor nincs kamat, és részfelmondásra nincs lehetőség.

Euróban lekötött betétek

Az eurós bankbetétek után lényegi, tehát 1 százalék feletti kamatot csak a Gránit és a MagNet fizet:

kamat (EBKM)futamidőminimális lekötési összeg
Gránit Bank Egyszerű lekötött betét EUR alapon3,00%12 hónap350 euró
Gránit Bank Egyszerű lekötött betét EUR alapon2,00%6 hónap350 euró
MagNet Bank Prizma EUR Betét1,99%6 hónap200 euró
MagNet Bank Prizma EUR Betét1,68%3 hónap200 euró
Gránit Bank Egyszerű lekötött betét EUR alapon1,50%3 hónap350 euró
Gránit Bank Egyszerű lekötött betét EUR alapon1,20%1 hónap350 euró

Forrás: money.hu euró lekötött betét kalkulátor, 2023.08.30.

A Gránit Banknál az Egyszerű lekötött betét EUR alapon nevű konstrukció esetében 1, 3, 6 és 12 hónapos lekötésre van lehetőség, aminek a minimum összege 350 euró (mai árfolyamon 132.000 forint). Devizaszámlát szelfivel, VideóBankon vagy bankfiókban nyithatsz, aminek a számlavezetési díja havi 0,5 euró. Ezután köthetsz le eurós betéteket. Ha feltöröd a betétet idő előtt, akkor a kamat 0,01 százalék.

A MagNet Bank Prizma EUR Betétje 3 és 6 hónapra köthető le bankfiókban vagy netbankon keresztül minimum 200 eurós összeggel (~76.000 Ft). A számlavezetési díj ennél is havi 0,5 euró. Korai betétfeltörésnél 0 százalék a kamat.

Állampapír vásárlása bankon keresztül: legjobb árfolyamok

Ha a Magyar Államkincstárnál vennél állampapírt, akkor előbb számlát kell a Kincstárnál nyitnod, de ugyanígy vehetsz állampapírt a bankodon keresztül is. Az állampapírok vásárlása nem kerül többe bankon keresztül, viszont értékpapírszámlát itt is nyitnod kell – ha még nincs –, és ennek lehetnek költségei, de van, ahol ingyenes a számlavezetés.

Ha megvárod az állampapír lejáratát, akkor a névérték (befektetett tőke) száz százalékát visszakapod mind a Kincstárnál, mind a bankoknál. A visszaváltásnak akkor lehet költsége, ha nem várod meg a futamidő végét, és előbb eladod az állampapírodat. A kincstári árfolyamjegyzés megmutatja, hogy a Kincstár aktuálisan mennyiért váltaná vissza az adott állampapírtípust. A vételi nettó árfolyamot kell figyelni, ha itt 99 százalékot látsz, akkor az azt jelenti, hogy a tőkéd 99 százalékát fogod visszakapni, vagyis 1 százalékot vonnak le (a kamatot ez nem érinti).

A korai visszaváltás az, aminél a bankok hajlamosak magasabb költséget felszámolni, és a Kincstárhoz képest egy-két százalékkal többet vonnak le – de nem minden bank. Összegyűjtöttük azokat a bankokat, amelyek ugyanolyan költséggel veszik vissza az állampapírokat (vagy legalább a PMÁP-ot), mint a Kincstár:

állampapír forgalmazójaPrémium Magyar Állampapír 2033/Ivételi nettó árfolyamMÁP Plusz vételi nettó árfolyam*Bónusz Magyar Állampapír 2026/O vételi nettó árfolyam
Magyar Államkincstár99,00%99,50%99,00%
Gránit Bank99,00%99,50%99,00%
OTP99,00%99,00%98,00%
Erste99,00%98,50%98,00%

*Minden kamatfizetést követő 5 napban 100%.
Forrás: banki közzétételek. 2023.08.30-i állapot

Az online, publikusan elérhető visszaváltási árfolyamok alapján a Gránit Bank az egyetlen, amelyik mindhárom vizsgált állampapírt költségmentesen váltja vissza a Kincstárhoz képest. A Gránitnál az eBankon keresztül lehet állampapírt vásárolni, ha már van értékpapírszámlád. Ha még nincs, akkor egy friss fejlesztésnek köszönhetően már videóhívás nélkül, az alkalmazáson keresztül is azonnal meg lehet nyitni.

Az OTP és az Erste csak az inflációkövető PMÁP-nál alkalmaz kincstári árfolyamot, a MÁP Pluszt és a BMÁP-ot rosszabb áron veszik vissza.

A MÁP Plusznak annyi sajátossága van, hogy minden évben van 5 olyan nap, amikor a Kincstárnál és a bankoknál is díjmentesen visszaváltható. Ezen az időszakon kívül a kincstári költség 0,5%, amihez képest 0,5–1 százalékponttal rosszabb az OTP, illetve az Erste visszaváltási árfolyama.

Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Hogyan segít neked az Equilor szakértője?

  • megválaszolja a kérdéseidet
  • tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
  • bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.