Új MÁP Pluszt vezettek be magasabb kamattal, egy állampapír viszont megszűnt

Richter Ádám
Richter Ádám
Olvasási idő: 6 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

2024 júniusa két fontos változást hozott az állampapírok piacán: megújult a MÁP Plusz, aminek az átlagkamata innentől 4,95 helyett 6,73 százalék, valamint megszüntették az Egyéves Magyar Állampapírt (1MÁP). Megnéztük, érdemes-e MÁP Pluszt venni, és hogy milyen állampapírok maradtak egyéves távon.

A Magyar Állampapír Plusz, vagyis a MÁP Plusz a mostanihoz képest egy egészen más klímába érkezett meg 2019-ben, amikor az infláció 3 százalék körül járt, és a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) 4-5 százalék kamatot fizetett. Ekkor a 3,5–6% közötti, átlagban 4,95 százalékos kamat kellően magas volt ahhoz, hogy a MÁP Pluszt szuperállampapírnak nevezzék.

Az emberek nagy mennyiségben be is vásároltak belőle, aztán 2021. áprilistól az infláció nőni kezdett, hogy aztán 2023-ban éves átlagban 17,6 százalékon tetőzzön. Ezt az inflációkövető PMÁP kamata szépen le is követte, viszont a MÁP Pluszé megmaradt ugyanúgy 4,95 százalékon, így nem meglepő módon mindenki szabadult volna tőle.

mobilkincstár, amin Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) és MÁP Plusz vásárolható, a telefonon malacpersely és euró

Az infláció mostanra ismét 3 százalék körül mozog, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mégis most döntött úgy, hogy megújítja a MÁP Pluszt, és megemeli a kamatát (amit már tavaly év végén bejelentettek) a korábbi 4,95-ről 6,73 százalékra.

A MÁP Plusz kamatszintje évente változik, azaz minél tovább tartod meg, annál magasabb lesz a kamatod, ami

  • az 1. évben évi 6,25% (ténylegesen 6,64%),
  • a 2. évben évi 6,5%,
  • a 3. évben évi 6,75%,
  • a 4. évben évi 7%,
  • az 5. évben évi 7,25%.

A 6,73 százalék ezeknek az átlaga, pontosabban ez az egységesített hozammutató (EHM) szerinti hozama. A MÁP Plusz évente fizet kamatot, ám ezt ilyenkor nem fizetik ki, hanem újabb MÁP Pluszt vesznek belőle, azaz automatikusan visszaforgatják a kamatot, vagyis kamatos kamatra tehetsz szert.

Ez a korábbi verziónál is így volt, ahogy az sem változott, hogy minden kamatfizetést követő 5 munkanapban díjmentesen válthatod vissza. Ezen az időszakon kívül a visszaváltási árfolyam a mérvadó, ami jelenleg 99,5 százalék, azaz a névértékre (tőkére) vetítve 0,5 százalék visszaváltási díjat kell fizetni. Az időarányos kamatot ilyenkor is veszteség nélkül megkapod.

Mi változott az új MÁP Plusznál?

A kamat megemélésén kívüli változás, hogy a korábbi sorozathoz képest az első évben nem kétszer, hanem csak egyszer van kamatfizetés. A sorozatokat nem hetente, hanem csak havonta bocsátják ki, és nem jegyzés, hanem – a PMÁP-hoz, a BMÁP-hoz és a FixMÁP-hoz hasonlóan – adagolt kibocsátás keretében, ami azt jelenti, hogy ugyanazt a kötvénysorozatot időbeli eltéréssel, több részletben bocsátják ki, ám az értékpapírok lejárati ideje egyező. 10 millió forintos értékesítési korlátot vezettek be, azaz egy személy egy forgalmazótól ennél nagyobb értékben nem vásárolhat ebből az állampapírból. Egy legális trükkel ez egyébként kikerülhető.

A postákon kapható nyomdai MÁP Plusznál az első évben továbbra is két kamatfizetés lesz: fél év után 6 százalék időarányos része, majd az egy évet elérve a kamatszint megegyezik a megújult MÁP Pluszéval.

Mennyire szuper az új MÁP Plusz a többi állampapírhoz képest?

A MÁP Plusz 5 év alatti átlagos kamata 6,73 százalék, ám az első kamatperiódusban (2024. június 4. – 2025. június 27.) az éves kamata még csak 6,25 százalék, ami ténylegesen 6,64 százalékot jelent, mivel ez az időszak hosszabb egy évnél.

Ehhez képest a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) hároméves verziója 8,37, az ötéves 8,13 százalék kamatot kínál, amik magasabbak a MÁP Plusz bármelyik kamatánál. Azt azonban tudni kell, hogy a BMÁP változó kamatozású, ami ráadásul sűrűn, háromhavonta változik a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) hozamának függvényében (legközelebb júliusban és augusztusban). Éppen ezért nem lehet tudni, hogy meddig lesz a BMÁP kamata magasabb, mint a MÁP Pluszé.

Ezt követi kamatban a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), ami tradicionálisan inflációkövető, ám átmenetileg mégsem az: az aktuális, 2032/J sorozat 2025. április 22-ig fix, 7,9 százalékos éves kamatot fizet (a teljes, egy évnél hosszabb kamatperiódusra nézve 9,5%-ot). Az első évben tehát a PMÁP biztosan előzi a MÁP Pluszt, utána a prémium állampapír ismét inflációkövető lesz, és annak a szintje felett fog 0,5 százalék kamatprémiumot fizetni. Ez vélhetően 4–5,5 százalék kamatot fog jelenteni.

A Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) 3 évre vásárolható, és ennek fixen 7 százalék a kamata, ezért a most megvásárolt sorozat kamatszintje garantáltan három év múlva is ennyi lesz, vagyis kedvezőbb a MÁP Plusznál. A kamatát évi négy részletben fizetik ki.

A jelenlegi állampapír-kínálatban tehát nem kiemelkedő a megújult MÁP Plusz kamatszintje, ám azzá válhat, ha a többi állampapír kamatát csökkenteni kezdik.

Megszűnt az egyéves állampapír, mi van helyette?

Az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) forgalmazását 2024. május 31-ével befejezték, az ÁKK szerint amiatt, mert az új MÁP Plusz mellett okafogyottá vált a fenntartása. Természetesen ez a meglévő 1MÁP állampapírokat nem befolyásolja, azokat ugyanúgy visszaváltják lejáratkor vagy akár előbb is.

Az 1MÁP kivezetés előtti kamata 6 százalék volt, amit egy év alatt lehetett vele elérni. Ehhez képest a MÁP Plusz egy év alatt ennél több, 6,25 százalékos kamatot fizet. Az ÁKK szerint a MÁP Plusz további előnye az Egyéves Magyar Állampapírhoz képest, hogy az 1MÁP-nál egy év elteltével sokszor rosszabb feltételekkel lehetett új állampapírt venni, ezzel szemben a MÁP Plusz feltételei változatlanok, és a kamatokból automatikusan ugyanolyan állampapírokat vesznek. A MÁP Plusz további előnye szerintük a kibocsátás módja: az adagolt kibocsátás esetén akár már másnaptól elkezd kamatozni az állampapír, szemben az 1MÁP-pal, ahol minimum 3 napnak, de akár 10 napnak is el kellett telnie, mire elindult a kamatozás.

Ha ténylegesen egy éves futamidőben gondolkodsz, akkor a Kincstári Takarékjegy (KTJ) egyéves módozata jöhet még szóba, aminek a kamata 6 százalék, ez azonban kevesebb, mint amit a MÁP Plusz fizet. Ugyanez mondható el a kétéves KTJ-ről is, aminek egy év alatt 6,35 százalék a kamata, bár két év alatt a kamat 6,75%-ra nő, amivel utoléri a MÁP Pluszt, ám átlagban ez is így is csak 6,54%.

A Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) 3, 6 és 12 hónapos futamidővel rendelkeznek, ezek aktuális hozama sorrendben: 6,59%, 6,70% és 6,70%. Vagyis a DKJ az első évben megelőzi a MÁP Pluszt, azt azonban nem tudjuk, hogyan alakul a DKJ hozama a jövőben.

Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Hogyan segít neked az Equilor szakértője?

  • megválaszolja a kérdéseidet
  • tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
  • bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.