Otthonteremtési támogatások és feltételeik 2023

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 39 perc

Magyarországon igen széles a lakáscélú családi kedvezmények köre. Számos család ezeknek a támogatásoknak a felhasználásával valósította és valósítja meg továbbra is lakáscéljait, legyen az egy új vagy használt lakás vásárlása, építkezés, lakásbővítés, vagy akár felújítás, korszerűsítés. Mutatjuk, jelenleg milyen támogatásokkal kalkulálhatsz.

Lakáscélú állami támogatások 2023-ban

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk azokat a lakáscélú támogatásokat, amelyeket 2023-ban is igénybe lehet venni az arra jogosultaknak.

Támogatás, kedvezmény neveÁllami támogatás formájaA támogatással elérhető lakáscélÖsszegeAlapvető igénybe vételi feltételMeddig igényelhető?
CSOKvissza nem térítendő támogatás– új lakás/ház vásárlása, építése
– használt lakás/ház
vásárlása
– bővítés
– tetőtér-beépítés
a lakáscéltól és a meglévő és/vagy vállalt gyermekek számától függően min. 600.000 Ft, maximum 10.000.000 FtA CSOK-ra vonatkozóan mindent megtudhatsz az igénylőkre vonatkozó személyi feltételekről, a gyermekvállalással vagy a gyermekekkel kapcsolatos elvárásokról, illetve az ingatlanra vonatkozó követelményekről CSOK oldalunkon.nincs lejárata
Többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása (CSOK-hitel)kamattámogatás– új lakás/ház vásárlása, építése
– használt lakás/ház
vásárlása
– bővítés
– tetőtér-beépítés
a meglévő és/vagy vállalt gyermekek számától függően maximum 15.000.000 FtA CSOK-hitelt akkor tudod igénybe venni, ha legalább 2 gyermeked van/vállalsz, igényled a CSOK támogatást, és a bank a saját szabályai szerint hitelképesnek minősít.nincs lejárata
Falusi CSOKvissza nem térítendő támogatás– használt ingatlan vásárlása és egyidejű korszerűsítése/bővítése
– meglévő ingatlan korszerűsítése/bővítése
a lakáscéltól és a meglévő és/vagy vállalt gyermekek számától függően min. 600.000 Ft, maximum 10.000.000 FtFalusi CSOK alapvető feltételeit külön cikkben mutatjuk be, illetve CSOK oldalunkon is megtalálhatod.
A Falusi CSOK mellé is igényelhető a kedvezményes kamattámogatott hitel (CSOK-hitel)
2024. december 31.
27%-os ÁFA visszatérítéseszakaszos visszatérítés– önerős építkezés, bővítés, korszerűsítésszámák szerinti ÁFA összege, de maximum 5.000.000 FtAz ÁFA-visszatérítési támogatás kizárólag a 27%-os ÁFA mértékkel kiállított számlák benyújtása esetén vehető igénybe. CSOK-tól függeltlenül igénybe vehető.2024. december 31.
ÁFA-visszatérítés CSOK-kal (5%-os ÁFA visszatérítése)ingatlanvásárlást követő visszatérítés– új lakás/ház az új lakások ÁFA-ja jelenleg kedvezményesen 5%-os, ezt lehet visszaigényelni. A lakás árától függően akár milliókra is rúghat ez az összegAz 5%-os ÁFA visszaigénylésre csak a CSOK-kal egyidejűleg van mód.2024. december 31.
Illetékkedvezmény CSOK-kalvissza nem térítendő támogatás– új vagy használt lakás/ ház vásárlásaáltalános mértéke az ingatlan értékének 4%-a, ezt nem kell megfizetned, így azt a pénzt (amely millós összeg is lehet) megspórolhatodHa CSOK igénybevételével vásárolsz új vagy használt lakást, a vagyonszerzési illetéket nem kell megfizetni.nincs lejárata
Többgyermekes családok jelzáloghitel-tartozásainak csökkentése (jelzáloghitel-elengedés)vissza nem térítendő támogatás– lakáscélra felvett jelzáloghitel-tartozás csökkentésejogosultsági feltételektől függően 1.000.000 vagy 4.000.000 FtMeglévő lakáscélú jelzáloghitel-tartozás csökkentését lehet igényelni, második, harmadik és további gyermekek születése esetén.nincs lejárata
Otthonfelújítási támogatásvissza nem térítendő támogatás (utólagos)– ingatlan felújítása, korszerűsítésemaximum 3.000.000 FtMár nem igényelhető az otthonfelújítási támogatás. Ugyanakkor új esélyt kapott azok egy része, akiknek elutasították a kérelmét. Részleteket a 2023-as családtámogatási ismertetőnkben írtunk.2022. december 31., kivételes esetekben 2023. március 31.
+1 Babaváró hitel*kamattámogatás vagy vissza nem térítendő támogatásszabad felhasználás, de akár bármilyen lakáscél is megvalósítható belőlemaximum 10.000.000 FtA Babaváró hitel a hitelfelvétel utáni első gyermek születése után kamatmentessé válik, később támogatássá alakulhat át.2024. december 31.

*A Babaváró hitel szabadon felhasználható konstrukció, nem szükséges lakáscélt megjelölni az igényléskor, sem utólag igazolni azt. Ugyanakkor az akár 10 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt sokan fordítják lakásvásárlásra, építésre vagy meglévő otthonük bővítésére, felújítására, ezért van helye a fiatalok otthonteremtési támogatásainak összefoglaló táblázatában.

A fenti támogatások közül többet is igénybe lehet venni, arra nincs megkötés, hogy hányféle támogatást használhatsz ki. Mindegyik felhasználása attól függ, hogy jogosult vagy-e rá. Élethelyzetedtől függően érdemes kihasználni azokat a támogatásokat, illetve támogatások optimális kombinációját, amelyek segítenek közelebb vinni téged és családodat a kívánt lakáscélhoz.

Család ül a nappaliban, a szülők a kezükből tetőt, otthont formáznak gyermekeik fölé.

CSOK, azaz Családi Otthonteremtési Kedvezmény és CSOK hitel

Mire való a CSOK? 

A CSOK egy több elemből álló, gyermeket nevelő vagy gyermekvállalást tervező családoknak szánt támogatási program. Ha teljesíted a feltételeket, akkor vissza nem térítendő állami támogatást és államilag támogatott – kedvezményes kamatozású – lakáshitelt is igényelhetsz új és használt lakóingatlan (lakás, családi ház) vásárlására és építésére. Korábban is létezett vissza nem térítendő állami támogatás, szociálpolitikai kedvezmény (szocpol) néven, ugyanakkor a CSOK ennek hasonló, feltételeiben és összegeiben is megújult formája.

A vissza nem térítendő támogatás összege és a hitelösszeg nagysága függ a gyermekek számától. Előbbi 600 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet, utóbbi pedig 0-15 millió forintos összeg lehet.

Kik vehetik fel? 

A CSOK felvételéhez 

  • magyar állampolgárnak, vagy magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező EU állampolgárnak, vagy bevándorolt, illetve letelepedett jogállással rendelkező nem EU állapolgárnak kell lenned. 
  • állandó magyarországi bejelentett lakcímmel kell rendelkezned, 
  • nem lehet köztartozásod, nem folyhat ellened bírósági eljárás,
  • köteles vagy – legfeljebb 30 napos megszakítással bíró – társadalombiztosítási – tb jogviszonyt igazolni. Ennek időtartama
    • 1 vagy 2 gyermek esetén után igényelt CSOK esetén 180 nap 
    • 3 vagy több gyermek után minimum 730 nap (2 év), legfeljebb 30 nap megszakítással. (Magyar állampolgár a külföldön szerzett tb jogviszonyt is igazolhat. 

Ha már megszülettek a gyermekek akkor 

  • házastársként, 
  • élettársként
  • és egyedülálló szülőként is igényelhetitek életkoruktól függetlenül. Így a otthonteremtési támogatás egyedülállóknak is jár, ha van gyermekük.
  • a nyugdíj mellett dolgozó nyugdíjasok is igényelhetik a CSOK-ot vérszerinti vagy örökbefogadott gyermek nevelése után.

Ha előre vállaltok a gyermeke(ke)t, akkor

  • házasnak kell lennetek, élettársi kapcsolatban, vagy egyedül élők nem vállalhatnak előre gyermeket 
  • legalább egyikőtöknek 40 év alattinak kell lennie.

Ki számít gyermeknek?

  • Ha még nem született meg a baba vagy babák, akkor a magzat vagy ikermagzat a várandósság betöltött 12. hetét követően számít(anak) gyermeknek.
  • A saját (vér szerinti) vagy örökbefogadott gyermek, akik fiatalabb 25 évnél. 
  • Gyermeknek minősül még a CSOK-os igénylés szempontjából a 25. életévét már betöltött, megváltozott munkaképességűnek minősülő gyermek, ha ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg.

További feltétele a lakáscélú állami támogatásnak, hogy a gyermek a háztartásotokban – a családotokkal együtt – éljen. 

Gyermekvállalással kapcsolatos szabályok 

Új ingatlan építése, vásárlása esetén előre legfeljebb három, használt lakás vásárlásakor maximum két gyermek megszületését vállalhatod előre. 

A vállalt gyermek megszületésére 

  • egy gyermek esetén 4
  • két gyermeknél 8,
  • három gyermek vállalásakor 10 év áll a rendelkezésre, hogy az érintett gyermekek megszülessenek/örökbe fogadják őket. 

Milyen megkötések vannak a CSOK igénylők ingatlantulajdonával kapcsolatban?

Nem szükséges, hogy a CSOK igénylőknek ne legyen más ingatlanjuk. Ugyanakkor a támogatott ingatlanban házastársak, élettársak esetén mindkét félnek tulajdont kell szereznie. 

Nem igényelhető CSOK abban az esetben, ha a támogatással megvásárolandó ingatlan eladója a közeli hozzátartozód vagy az élettársad és ugyanígy nem igényelhető CSOK telekvásárlásra sem. Ha már megvetted az ingatlant, a CSOK igénylését maximum az  adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül igényelheted. 

Komoly feltétel, hogy az igénylőknbek 10 évig eletvitelszerűen a CSOK támogatással érintett ingatlanban kell élniük.

Mekkora a vissza nem térítendő CSOK-támogatás összege? 

Az igényelhető összeget és a támogatáshoz járó minimális hasznos alapterület elvárásokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

    1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
minimális hasznos alapterület új lakás, használt lakás, használt lakóház 40 m2 50 m2 60 m2 új lakás: 60 m2 használt lakás: 70 m2
  új lakóház 70 m2 80 m2 90 m2 90 m2
támogatás összege új lakás/lakóház vásárlása, építése 600 000 Ft 2 600 000 Ft 10 000 000 Ft 10 000 000 Ft
  használt lakás/lakóház vásárlása, meglévő bővítése 600 000 Ft 1 430 000 Ft 2 200 000 Ft 2 750 000 Ft

Mekkora a lakásvásárlásra felvehető támogatott CSOK-hitel összege? 

A CSOK támogatás és a CSOK hitellel is kiegészíthető, így a támogatás és a hitel összege együttesen akár 25 millió forint is lehet. A maximális támogatáshoz a legalább 3 gyermek után (illetve három gyermek megszületését vállaló családok) 10 milliós CSOK támogatása és az ehhez igényelt 15 milliós hitel igénybevételével juthatsz hozzá. 

A vissza nem térítendő támogatásokhoz hasonlóan az állami kamattámogatású, ezáltal kedvezményes CSOK-os lakáshitel maximális összege a gyermekek számától függ, és attól, hogy új vagy használt lakást vennétek vagy építenétek. A kétgyermekes családok számára 10 millió forintos maximális kamattámogatott hitel érhető el.

A kedvezményes, kamattámogatott hitel maximális összegeit az alább táblázatban foglaltuk össze:

    1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
minimális hasznos alapterület új lakás 50 m2 60 m2 60 m2
  új ház 80 m2 90 m2 90 m2
  használt lakás 50 m2 60 m2 70 m2
hitel összege új lakás/lakóház 10 000 000 Ft 15 000 000 Ft 15 000 000 Ft
  használt lakás 10 000 000 Ft 15 000 000 Ft 15 000 000 Ft

A kamattámogatott CSOK hitel maximális futamideje 25 év lehet. 

A kölcsön ügyfél által fizetendő kamata maximum 3 százalék lehet, a bankok csak ennél olcsóbban adhatják a hitelt. A CSOK támogatás és a CSOK hitel igénylését együtt intézheted, melyben szakértő közvetítőink díjmentes segítséget tudnak nyújtani neked.

Hogyan kell igényelni a CSOK-ot?

A CSOK-ot a hitelintézeteknél kell igényelni, akkor is ha csak a támogatás részt szeretnéd igénybe venni, a kamattámogatott hitelt nem. Ha pedig a hitelt is fel szeretnéd venni, fontos tudnod, hogy csak akkor kaphatod meg, ha a bank a sajtá feltételei szerint hitelképesnek minősít. A CSOK kérelmet vásárlás esetén 30 napon belül, építés és bővítés esetén 60 napon belül bírálják el a hitelintézetek. 

Milyen dokumentumokra van szükség a CSOK igényléséhez?

Igénylőkre és gyermek(eik)re vonatkozó jogosultsági feltételek igazolása:

  • személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya,
  • a várandósság betöltött 12. hetét gondozási könyvvel vagy a kezelőorvos által kiállított a várandósság tényéről szóló igazolással kell igazolni,
  • a TB jogviszonyt a NEAK által kiadott hatósági bizonyítvánnyal kell igazolni, mely online formában is benyújtható.

Teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal vagy a megfelelő dokumentummal igazolhatóak: 

  • házasság,
  • gyermekszületés,
  • gyermekelhelyezés,
  • örökbefogadás,
  • gyámság,
  • megváltozott munkaképesség,
  • köztartozásmentesség,
  • tanulói jogviszony,
  • büntetlen előélet,
  • kizárólagos használati jog (osztatlan közös tulajdon esetén).

Fontos tudni, hogy ezek a nyilatkozatok a CSOK kérelemben szerepelnek, tehát az igénylők ezen feltételek meglétéről a CSOK kérelemben nyilatkoznak, büntetőjogi felelősség vállalásával.

Használt lakás vásárlása esetén benyújtandó dokumentumok:

  • adásvételi szerződés (az adásvételi szerződés dátuma nem lehet 180 napnál régebbi),
  • tulajdoni lap (30 napnál nem régebbi), térképmásolat – Takarnetből lekért is elfogadható,
  • ingatlan alaprajz,
  • osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztás és vázrajz,
  • címigazolás, ha a tulajdoni lapon nem szerepel a pontos cím vagy eltér a valóságtól,
  • elővásárlási jog esetén az erről lemondó nyilatkozat.

Új lakás vásárlása esetén benyújtandó dokumentumok:

  • adásvételi szerződés (az adásvételi szerződés dátuma nem lehet 180 napnál régebbi),
  • használatbavételi engedély vagy jogerős építési engedély és tervdokumentáció,
  • tulajdoni lap (30 napnál nem régebbi), térképmásolat – Takarnetből lekért is elfogadható,
  • alaprajz,
  • társasházi alapító okirat (ha nincs albetét),
  • osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztás és vázrajz,
  • címigazolás, ha a tulajdoni lapon nem szerepel a pontos cím vagy eltér a valóságtól,
  • elővásárlási jog esetén az erről lemondó nyilatkozat,
  • az eladó cég cégkivonata,
  • eredeti számlák a megfizetett vételár részekről.

Építés, bővítés esetén benyújtandó dokumentumok:

  • tulajdoni lap (30 napnál nem régebbi), térképmásolat – Takarnetből lekért is elfogadható,
  • költségvetés,
  • kivitelező esetén vállalkozási szerződés,
  • osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztás és vázrajz,
  • címigazolás, ha a tulajdoni lapon nem szerepel a pontos cím vagy eltér a valóságtól,
  • társasház alapítása esetén: társasház alapító okirat,
  • építési engedélyezési dokumentáció

A CSOK igényléséhez a fentieken kívül további dokumentumok bemutatására is szükség lehet egyedi esetekben.

Milyen esetekben kell visszafizetni a CSOK-ot? 

A CSOK-os igénylésnél a bankok ellenőrzik, hogy jogosultak vagytok-e a támogatásra, de például a vállalt gyermek esetén azt kézenfekvő módon nem tudják ellenőrizni, hogy megszületett-e a baba. Az állami szervek ellenőrizhetik, hogy teljesítettétek-e a feltételeket, ha kiderül, hogy esetleg nem, akkor kamatostul kell visszafizetni a támogatás összegét. Ugyancsak visszafizetési kötelezettségetek keletkezik válás esetén is.

További fontos feltétel, hogy a CSOK-os támogatással vásárolt lakóingatlanotokat 10 évig nem szabad értékesíteni, ha mégis megtörténik, akkor ugyancsak kamatostul kell visszafizetni a kapott támogatást. Ugyancsak kamatos visszafizetést kockáztat az, aki kiadja a CSOK-ban érintett ingatlanát, azon használati vagy haszonélvezeti jogot alapítanak.

A három gyermek esetében kapott 10 milliós támogatás esetében még szigorúbbak a feltételek, ebben az esetben a jegybanki alapkamat ötszörösének megfelelő büntetőkamattal kell visszaadni a támogatást.

Falusi CSOK

Mire való a falusi CSOK?

A falusi csok kisebb településeken történő ingatlanvásárláshoz ad segítséget a családoknak. Ez a konstrukció 2019 közepén jelent meg és egyelőre 2024. december 31-ig lehet igényelni.

A falusi CSOK esetében, ugyanúgy mint a Családi Otthonteremtési Kedvezménynél, az állam ingyen pénzt ad lakásra és családi házra, valamint kedvezményes lakáshitelt is kérhetsz, a támogatás megszerzéséhez azonban szigorú feltételeknek kell megfelelned. 

Miben más, mint a CSOK?

A “hagyományos CSOK”-kal ellentétben azonban a falusi CSOK-nál:

  • Akkor veheted igénybe a támogatást, ha kisebb településeken vásárolsz és újítasz fel ingatlant.
  • A falusi CSOK-ot lakás vagy ház vásárlására és felújítására vagy a már meglévő ingatlan felújítására, bővítésére használhatod fel. Azaz a hagyományos CSOK-kal ellentétben a megvásárolt vagy meglévő ingatlant felújítani vagy bővíteni kell. Utóbbi esetben a támogatást igénylőnek legalább 50%-os tulajdonrésszel kell rendelkeznie az adott ingatlanban.
    • Bővítésnek számít például a tetőtér-beépítés, korszerűsítésnek pedig a fürdőhelyiség vagy WC létesítése ha még nem volt ilyen az ingatlanban vagy például a központi fűtés kialakítása. 
  • Falusi CSOK igényléséhez egy vagy két gyermek esetén 1 év, három vagy több gyereknél 2 év folyamatos TB viszonyt kell igazolnod.
Lakásvásárlás családtámogatás. Fiatal pár fest az új ingatlanban

Mekkora összeget igényelhetsz?  

A támogatás összege a falusi csok esetében is függ a – meglévő vagy vállalt – gyermekek számától. 

Ház vagy lakás vásárlása esetén: 

  • 1 gyermeknél – meglévő vagy egy gyermek vállalása esetében –  600 ezer forintot, 
  • 2 gyermeknél 2,6 millió forintot, 
  • 3 vagy több gyermekre pedig 10 millió forintot ad az állam.

Meglévő ház vagy lakás felújítása vagy bővítése esetén: 

  • 1 gyermek esetén 300 ezer forintot, 
  • 2 gyermeknél 1,3 millió forintot, 
  • 3 vagy több gyermekre 5 millió forintot ad az állam.

Áfa-visszatérítés

A CSOK egy több elemből álló támogatási rendszer, amelynek új lakások esetén része az úgynevezett áfa-visszatérítés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha új lakóingatlant építetek vagy vásároltok a CSOK keretében, akkor visszaigényelhetitek az áfa összegét. Azonban létezik olyan áfa-visszatérítési támogatás is, amely nem kötődik a CSOK-hoz. Mutatjuk a különbségeket!

Az 5%-os áfa-visszatérítés feltételei

5%-os áfát lehet visszaigényelni az újépítésű lakást vásárlóknak és a generálkivitelezővel építkezőknek.

Feltételek?

  • A számlá(k)nak a nevetekre kell, hogy szóljanak.
  • 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építés bejelentésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal az építésügyi hatóság által kiállított igazoló dokumentummal kell rendelkeznetek és maximum 150 négyzetméteres lakás vagy 300 négyzetméteres hasznos alapterületű egyakásos lakóingatlan – családi ház – jöhet szóba. Az építkezés költségei vagy az építkezésnek helyet adó telek vételárára vonatkozik a kedvezmény. 
  • Új lakás vásárlása esetén szintén maximum 150 négyzetméter lehet a maximális alapterület, családi háznál pedig 300 négyzetméter a határ és utóbbinál az adásvételi szerződésben szereplő telekárat is tartalmazó vételár megfizetéséhez kérhető az áfa-visszatérítés. 

Az  5 százalékos ÁFA-visszaigénylésére csak a CSOK-kal együtt, azzal egyidejűleg van mód.

A 27%-os áfa-visszatérítés és feltételei

A számlák 27%-os adótartalmát igényelhetik vissza az önerőből – generálkivitelező nélkül – építkezők. A támogatás maximális összege 5 millió forint lehet.A 27 százalékos ÁFA-visszaigénylést önállóan is  igénybe lehet venni,  vagy akár a CSOK-kal együtt, azzal egyidejűleg is igénybe vehető.

Bővítés, korszerűsítés esetén akkor van mód az anyag és szolgáltatás költségek 27%-os ÁFA-tartalmának visszaigénylésére, ha

  • magánszemélyként tanyán, birtokközponton, preferált kistelepülésen lévő ingatlanon végzed vagy végezteted a munkákat,
  • a számlák a ti nevetekre szólnak, és
  • korszerűsítés során a jogszabály által előzetesen elfogadhatónak minősített  munkálatokat végeztek, illetve
  • bővítés esetén az ingatlan legalább egy 8 nm-es lakószobával bővül.

Vagyonszerzési illetékre vonatkozó kedvezmény

További támogatás lakásvásárláshoz a vagyonszerzési illetékkedvezmény, amelynek értelmében nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt lakás tulajdonjogának, tulajdoni hányadának megszerzése után.

Ha megelőlegezett CSOK miatt kapta valaki az illetékmentességet, és a gyermekvállalás az arra vonatkozó határidő lejártáig nem teljesült, a NAV az adásvételi szerződés aláírásának időpontjában fennálló forgalmi érték és az akkor hatályos illetékmérték alapján visszamenőlegesen kiszabja a visszterhes vagyonátruházási illetéket. 

A NAV az illetéket a CSOK visszafizetése vagy annak elrendelése évének december 31-étől számított 5 évig állapíthatja meg. Mentesül az illeték utólagos megfizetése alól az, ahol a gyermekvállalás a CSOK-ban részesülő támogatást kérő egészségi állapota miatt hiúsult meg.

Az illetékmentesség a 2020. december 31. után megkötött adásvételi szerződésekre vonatkozik.

Az illetéket nem utólag kapjátok vissza, hanem egyáltalán nem kell kifizetni a vásárláskor. Egy 50 millió forintos lakás esetében ez a kedvezmény 2 millió forintot jelent, mivel az illetékmértéke alapesetben az ingatlan értékének 4%-a.

Jelzáloghitel-elengedés

Mit takar a jelzáloghitel-elengedés?

A jelzáloghitel-tartozás csökkentési támogatással a második gyermeket vállalóknál 1 millió forintot, míg a harmadik gyermeknél 4 millió forintot enged el az állam a visszafizetendő hitelösszegből. Majd minden további gyermek születése után a 1 millió forint elengedését kérheted fennálló jelzáloghiteledből.

Kik igényelhetik a tartozáscsökkentést?

  • magyar állampolgárok, illetve rajtuk kívül a jogszabályban meghatározott személyek,
  • házastársak, élettársak és egyedülállók egyaránt igényelhetik, de házastársaddal, élettársaddal csak együttesen igényelhetitek a támogatást
  • büntetlen előélet, köztartozás-mentesség
  • legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezel a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanban
  • meglévő lakáscélú jelzáloghitel adósa (a kérelmet az adhatja be, akinek a nevén van a hitelszerződés)

Milyen feltételei vannak a jelzáloghitel-elengedésnek a gyermekekre nézve?

  • gyermeknek minősül az igénylővel közös háztartásban élő gyermek, a várandósság betöltött 12. hetét követően elhalt vagy halva született magzat, továbbá az élve született és időközben elhalálozott gyermek
  • a közös háztartásban élést nem kell figyelembe venni a gyermek nagykorúvá válását követően, illetve természetesen a várandósság 12. hetét betöltött magzat elhalása, halva születése vagy az élve született gyermek elhalálozása esetében sem.
  • házastársak, illetve élettársak együttes igénylése esetén a velük közös háztartásban élő közös és nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni
  • a támogatás ugyanazon gyermekre kizárólag egy alkalommal igényelhető

Milyen jelzáloghiteleket lehet figyelembe venni a támogatásnál?

Fennálló, meglévő jelzáloghitel-tartozás szükséges a támogatás igénybevételéhez: csak lakáscélú hitel csökkentésére igényelhető a támogatás, azaz amelyet lakóingatlan vásárlására, építésére, bővítésére, korszerűsítésére felújítására vettek fel és amelynek igazolt célja a fentiekben meghatározott célokra nyújtott kölcsön kiváltása. ( 2017. november 14. előtt felvett hitel esetében szabad felhasználású jelzáloghitelekre is érvényesíthető a támogatás)

A tartozáscsökkentés az államilag támogatott lakáscélú jelzáloghitelekre is igényelhető.

A jelzáloghitel-elengedés igénylése és dokumentumai

A jelzáloghitel-elengedési támogatást a járási hivatalnál kell kérelmezni, igénylése díjmentes. Ezek a dokumentumok szükségesek hozzá:

  • személyazonosító okmány, lakcímkártya, adókártya az igénylő(k)re és gyermekekre vonatkozóan
  • kérelmi nyomtatvány a többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásának csökkentésére
  • a jelzáloghitel-szerződés arra a hitelre vonatkozóan, amiből az elengedést kéred
  • gyermekek születési anyakönyvi kivonatának és a házassági anyakönyvi kivonat másolata
  • speciális esetekben: gyámhatósági határozat, nyilatkozat közös háztartásban élésről, várandósgondozási kiskönyv, bírósági ítélet gyermekelhelyezésről, stb.)

A kormányhivatal megállapítja a támogatásra való jogosultságot, ehhez bekéri a szükséges adatokat, igazolásokat a jelzáloghiteledet folyósító banktól is. Erről téged, mint kérelmezőt és a hitelt nyújtó pénzintézetet is értesíti. A bank ezután a támogatást mintegy előtörlesztésként jóváírja a hitelszámládon. Az előtörlesztés díját is az állam fizeti. A támogatással történő előtörlesztés a kérelem benyújtásától számítva ideális esetben néhány héten belül lezajlik.

Babaváró hitel

Babaváró hitel

Mire való a babaváró hitel, más néven babaváró kölcsön vagy babaváró támogatás? 

A babaváró kölcsön egy, a gyermekvállalás ösztönzésére bevezetett államilag támogatott konstrukció. A feltételei rendkívül kedvezőek, 2019 közepe óta elérhető, korábban hasonlóan kedvezményes államilag támogatott kölcsön nem volt a piacon. A babavárót 2024 végéig igényelhetitek. 

Kik és meddig igényelhetik a Babaváró kölcsönt?  

Akkor kaphattok Babavárót, ha 

  • elmúltatok 18 (egyes bankoknál 21) évesek, de a feleség még nincs 41 éves.  
  • Legalább az egyikőtök 3 éves társadalombiztosítási jogviszonyt tud felmutatni. (A nappali felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányok beleszámítanak a vizsgált TB jogviszonyba, ám ekkor is igazolni kell, hogy legalább az utolsó 180 napban volt munkaviszonyból, vagy vállalkozásból származó jövedelem.)
  • Mindkettőtök magyarországi lakcímmel rendelkezik. 
  • Mindketten büntetlen előéletűek vagytok, nincs köztartozásotok,
  • Egyikőtök sem szerepel a Központi Hitelnyilvántartó Rendszerben (korábban BAR-lista) hitelmulasztás miatt. 

A Babaváró esetében a meglévő gyermekek után nem vehető igénybe sem a kamatmentesség, sem a tartozáselengedés. 

Hogyan alakul a törlesztés és a tartozás? 

  • Ha a babaváró kölcsön igénylését követően 5 éven belül megszületik az első gyermeketek, akkor onnantól 3 éven keresztül nem kell fizetni a törlesztőrészleteket és teljesen kamatmentessé válik a kölcsön. A kamatmentesség ellenére azért van költsége a hitelnek, mégpedig a fennálló tartozásra 0,5 százalékos évente. 
  • Ha megszületik a második baba, akkor a tartozás 30 százalékát átvállalja az állam, vagyis ezt a részt már nem kell kifizetnetek. 
  • Ha megérkezik a harmadik baba is, akkor az állam a teljes tartozást átvállalja. Vagyis három gyermek esetén nem kell egy fillért sem visszafizetni. 

Ha a baba megszületése után felfüggesztitek a törlesztést, akkor az említett kezességvállalási díjat a gyermek(ek) megszületése után, a felfüggesztés időszakában nem kell kifizetnetek. 

Fontos továbbá, hogy amennyiben olyan az anyagi helyzetetek, akkor már a várandósság 12. hetétől lehet kérni a kölcsön törlesztésének felfüggesztését, ám ez a lehetőség nem automatikus, kérelmeznetek kell a babavárót nyújtó banknál.

Érdemes azt is tudni, hogy a babaváróra is köthettek úgynevezett törlesztési biztosítást, ám ezt a díjat lehet, hogy a törlesztés és a kezességvállalási díj fizetésének felfüggesztése alatt is fizetnetek kell, ezt a bankkal kell egyeztetnetek. 

Mennyi a Babaváró kamata és mennyi a törlesztőrészlet? 

A kölcsön maximális összege 10 millió forint, futamideje 5-20 év lehet, a havi törlesztés pedig nem lehet több 50 ezer forintnál. Amennyiben a gyermekek megszületése után felfüggesztitek a törlesztést, akkor a futamidő meghosszabbodik. 

Mire lehet felhasználni a Babavárót? 

A babaváró úgynevezett szabad felhasználású hitel, vagyis bármire elkölthető, nincs például olyan megkötés, mint a lakáscélú jelzáloghiteleknél, hogy csakis lakóingatlan építésére vagy vásárlására lehet igényelni. 

Fordítva viszont lehetséges: a babavárót fordíthatjátok lakáscélra, például építésre, vásárlásra, korszerűsítésre is. Sőt, akár meglévő hitel kiváltására is, ugyanis szinte biztosan kedvezőbb konstrukció, mint a piaci hitelek. 

A babaváró lakásvásárláskor önrészként is felhasználható, s hitel is igényelhető mellé. Bár ősszel úgy nézett ki, változik a szabály, ám végül maradt az önerőre vonatkozó szabályozás. Eszerint a Babaváró 75 százalékát lehet önrészként beszámítani, ha a hitel és a babaváró igénylése között nem telt el 90 nap. Ha ennél magasabb összegben szeretnénk felhasználni a Babavárót önrészként, megtehetjük, ám akkor a hitel igénylése előtt 90 nappal már a számlánkon kell lennie a Babaváró összegének. Ez egyben azt is jelenti, ha megfelelő az anyagi helyzetetek és teljesítitek a babaváróra vonatkozó feltételeket, akkor akár 10 millió forintos babavárós önrésszel vághattok bele 2022-től a lakásvásárlásba. Fontos feltétel, hogy a fenti magas önerő-beszámítás feltétele, hogy a Babaváró folyósítása és a lakáshitel felvétele között ne teljen el több, mint 90 nap.

Mire kell nagyon figyelni a Babaváró esetében? 

A babavárónál a jogszabályok szigorúan körülhatárolják a feltételeket, vagyis állami támogatás feltételei adottak, de a hitelképességi vizsgálat bankonként eltérő lehet. Hiába számítható be akár 100 százalékban is önerőként a Babaváró a lakáshitel felvételekor, egyes bankok például elvárhatják, hogy a vásárláshoz 10-20 százaléknyi valódi önerőt is fel tudjatok mutatni. Az egyéni hitelképességi vizsgálat bankonként más és más, de a money.hu szakértői segíteni tudnak abban, hogy megtaláljátok a számotokra legjobb babavárós lehetőséget. 

A babaváró tehát egy rendkívül kedvező feltételekkel igényelhető kölcsön, amely a gyermekvállalásotokat ösztönzi. Figyelni kell azonban arra, hogy teljesítsétek a kötelezettségeiteket. Ha a szerződésben vállalt feltételeket nem teljesítitek, például 5 éven belül nem születik meg az első baba, akkor a kamattámogatást 120 napon belül egy összegben vissza kell fizetnetek és a hitel az 5. évtől piaci kamatozású személyi kölcsönné alakul át. Ugyanez a szabály válás esetén is, ha nem született meg addig az első gyermek. 

Amennyiben született gyermek, akkor a támogatást nem kell visszafizetni, viszont a válás után piaci kamatozású lesz a hitel. Ha a válást követően az egyik fél újraházasodik és az új pár megfelel az igénylés feltételeinek, akkor a gyermekvállalásra rendelkezésre álló 5 év újra kezdődik, a Babaváró kedvezményei pedig igénybe vehetők.

Ha a gyermekvállalás egészségügyi okok vagy megváltozott munkaképesség miatt hiúsul meg, akkor a kamattámogatás megszűnése és/vagy visszafizetése alól az illetékes járási hivatal méltányossági felmentést adhat. 

Otthonfelújítási támogatás

Új esélyt kaptak az elutasított kérelmezők

Az 2023. április 19-én megjelent kormányrendeletben szereplő, otthonfelújítási támogatással kapcsolatos módosítások azoknak jelenthetnek új esélyt, akiknek a kérelmét már elutasították, az alábbi okokból:

  • Ha az adott család azért nem kapta meg a támogatást, mert az igényléskor még nem laktak az adott ingatlanban legalább 12 hónapja, de a múlt év végén már teljesült ez a feltétel, akkor jogosultak lehetnek az állami pénzre. 
  • Szintén mentőövet nyújthat a változtatás azoknak, akik azért nem kapták meg a támogatást, mert köztartozásuk volt. Amennyiben azóta rendezték, és ezt igazolják, akkor jogosultak lehetnek ők is az igényelt összegre.

Vannak, akik még tavaly benyújtott kérelmük bírálatára várnak

További változás, hogy az otthonfelújítási  támogatásra elektronikusan beadott igénylések elbírálásának határideje egy alkalommal legfeljebb 45 nappal meghosszabbítható. Ennek hátterében az áll, hogy a tavaly év végén lejáró határidő miatt nagyon sokan csak az utolsó napokban nyújtották be a kérelmet, és a támogatások elbírálása sokaknál csúszásban van. 

Meddig lehetett igényelni? 

Az Otthonfelújítási támogatás 2022. december 31-ig volt igényelhető. Az Otthonfelújítási támogatás iránti kérelem beadása csak ezekben speciális esetekben volt lehetséges 2023. március 31- ig:

  • ha a gyermek vagy magzat a támogatási kérelem beadása előtt meghal (vagy halva születik), de a felújítás első számlájának kibocsátásakor vagy a vállalkozói szerződés megkötésekor még életben volt (vagy fennállt a 12. hetet betöltött várandósság),
  • ha az otthonfelújítás napkollektor vagy napelemes rendszer telepítésére, cseréjére vonatkozik.

Az otthonfelújítási támogatás feltételei

A felújítási támogatás alábbi leírása már csak tájékozódási célokat szolgál.

Kik és mire vehetik fel az otthonfelújítási támogatást? 

Akkor kaphattok otthonfelújítási támogatást, ha 

  • van 25 évnél fiatalabb gyermeketek vagy gyermeket vártok. 
  • A családi állapotra nincs külön előírás: egyedülálló, házas, elvált vagy élettársi kapcsolatban élő egyaránt élhet a lehetőséggel.
  • Aktív magyarországi tb-jogviszonnyal rendelkezik legalább az egyikőtök és legalább 1 éves (akár külföldi) tb-jogviszonyt tudtok igazolni legfeljebb 30 napos megszakítással.
  • Nem lehet köztartozásotok. 
  • Magyar állampolgárnak kell lennetek. (Külföldi állapolgárként is kérhető a támogatás, amennyiben három hónapja Magyarországon él az igénylő és a szabad mozgást és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja.) 

A támogatásból lakást vagy lakóházat, tanyát vagy birtokközpontot lehet felújítani, ennélfogva nyaralókorszerűsítésre nem használható fel.

A támogatás feltétele, hogy az adott ingatlan tulajdonjogának legalább a fele az igénylő vagy gyermekének tulajdonában legyen. Fontos feltétel, hogy a támogatásban érintett ingatlannak legalább egy éve az igénylő és legalább egy gyermeke lakóhelyéül kell szolgálnia, vagyis állandó lakcímük megegyezik a felújításban érintett ingatlannal. (A felújítási számlák a címre való bejelentkezés előttől gyűjthetőek.) Ha a szülők lakóhelye nem azonos, akkor a gyermeket nevelő fél igényelheti a támogatást, ha viszont mindketten nevelnek gyermeket, akkor a legfeljebb 3 milliós támogatás 50-50%-ára jogosultak – kivéve, ha az egyik fél lemondó nyilatkozatot tesz a másik fél javára. 

A gyermekekre vonatkozó szabály szerint olyan gyermek után igényelhető a támogatás, aki az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeke, de igényelhető támogatás a még meg nem született, de 12. hetét már elért magzat után is. 

Milyen felújítási munkákra igényelhető a támogatás?

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje
  • az épület külső festése, színezése, szigetelése
  • külső nyílászárók cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje, felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény, égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
  • klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje (napelemes rendszer esetén az anyagköltség és a vállalkozói díj együttes összege bruttó 450 000 Ft/kWp alatt kell, hogy maradjon). 
  • a lakással azonos helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • belső tér felújítása
    • belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréje, felújítása, festése-tapétázása
    • galériaépítés
    • a belső lépcső kialakítása és cseréje,
    • szaniterek beépítése, cseréje, 
    • villanykapcsolók és -dugaljak kialakítása és cseréje, 
    • a belső nyílászárók, párkányok, küszöbök beépítése, cseréje, felújítása
    • lámpák, világítótestek beépítése, cseréje,
  • a lakással azonos helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése, nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • mozgáskorlátozott személyek esetén a jogszabályban meghatározott akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése, valamint
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje,
  • használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.

Fontos kitétel, hogy a felújítás lakótér bővülésével a felújítás nem járhat, így pl. tetőtér-beépítésre vagy emelet-ráépítésre nem igényelhető.

Mekkora a támogatás összege? 

A lakásfelújítási támogatásként a lakásfelújítás teljes, számlákkal igazolt kiadásainak 

  • 50 százalékát kaphatjátok vissza, 
  • a támogatás maximális összeg 3 millió forint. 
  • Nagyon fontos szabály, hogy a támogatásra vonatkozik az úgynevezett 50-50 százalékos szabály. Ez azt jelenti, hogy a támogatás felét a felújítás anyagköltségeire, a másik felét pedig a munkadíjakra kaphatjátok. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felújítás teljes, számlákkal igazolt költségeinek 25 százalékát el kell érnie az anyagköltségnek és munkadíjnak. 

Számlákkal kapcsolatos szabályok

Más állami támogatásokkal szemben az otthonfelújítási kedvezményt utólag, a felújítás után, a beküldött számlák alapján fizeti ki nektek az állam. A felújítási munkák igazolására vállalkozói szerződést, anyagköltségről és munkadíjról számlát, valamint számlaösszesítőt is be kell nyújtani. Csak 2021. január 1-je után kiállított és teljesített számlák fogadhatóak be, a számláknak a házastársak vagy élettársak nevére és címére kell szólniuk. A felújítást végző vállalkozó nem lehet az igénylők közeli hozzátartozója és a támogatást kérők nem lehetnek sem tulajdonosai, sem tisztviselői a beruházó vállalkozásban.

Az 5 százalékos áfatartalmú, illetve falusi CSOK kapcsán már elszámolt vagy elszámolni kívánt számlák nem fogadhatók el, ugyanakkor a lakás-takarékpénztári megtakarítás felhasználásához benyújtott számlák viszont igen. 

A Magyar Államkincstár (MÁK) a beérkezés sorrendjében 30 napon belül bírálja el a támogatási kérelmeket. A MÁK egyszer kérhet hiánypótlást, ez az idő az elbírálásba nem számít bele. 

Összegzés

A fenti útmutatók a legfontosabbakat tartalmazzák a támogatásokról, amelyekről további részleteket a money.hu szakértőitől kérhetsz, akik díjmentesen segítenek a támogatások és a támogatott hitelek igénylésében is. Lakáscélod megvalósításához az önerőd és a neked járó állami támogatások ismeretében még az optimális finanszírozási megoldás megtalálásában is számíthatsz a segítségükre, és élethelyzetedhez igazodó, bankspecifikus szakértelmükre.

Borítókép: Getty Images